tévéSmaci

Wolfi, a farkaska

  • tévésmaci
  • 2015.10.17 10:09

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché átszáguldani látták az atlétákat a bevásárlóközponton, földbe gyökerezett a lábuk, éppúgy, mint bárki arra járónak. Megálltak ott, ahol épp voltak, arra sem maradt idejük, hogy félrehúzódjanak, s a kirakatüvegnek vetett háttal figyeljék magukat legalább kicsinyt biztonságban tudva, ahogy elhúz mellettük a förgeteg. Szerencsére persze Sztupa és Troché éppen így álltak, háttal az üvegnek valami dizájnbolt előtt, ahol Ómafa a következő akcióhoz szükséges napszemüvegeket szerezte pont be – garantáltan UV-biztos kivitelben, tisztességesnek mondható árfekvésben, bár erről Sztupa és Troché gyakorlatilag semmit nem tudott, csupán azt, hogy jó rég tökölődik már benn, és különben is, mi a fasz lesz már. És ekkor még sehol nem voltak az atléták. Amikor az atléták jöttek, a magasak, az áttetszőek, akkor Sztupa épp be akart menni Ómafáért, hogy a fülénél fogva rángassa ki onnan. De amikor az atléták jöttek, elvitt a cica minden ilyenféle tervet, mert a láb földbe, pontosabban az ilyen plázákban általános metlachi extra shining borításba gyökerezett. A burkolat azért érdekes, mert aki egyszer is látott már plázát, meglehet, nehezen tudja elképzelni, hogyan is száguldhattak végig egy olyan aljfelületen a magas és áttetsző atléták. Hát úgy, hogy alig is értek talajt, de azért értek. Könnyűek voltak, tán az áttetszőség miatt, noha a magasságuk kitett úgy két és fél normális embernyit. Lehet, hogy csak kettőt. Az ilyen esetekre szokták mondani, hogy az egész nem tartott csak pár pillanatig, de azok végtelennek tetsző pillanatok voltak. Mármost egy végtelennek tetsző pillanat is elég hosszú, több ilyen már rengeteg. Hogy hogyan jutottak át a bejáraton futva, vagyis inkább száguldva, az rejtély, s voltaképpen az is, hogyan jutottak ki a plázából. Bár a legutolsó üzletben dolgozó kisasszonyok utólag megesküdtek, hogy egyszerűen csak átillantak az automatikusan nyíló üvegkapun, ami természetesen csak jóval a távozásuk után nyílt ki, hisz mire a mozgásukat érzékelve beindult volna a nyílás, azok már rég túl voltak árkon-bokron, s ez igazolná úgymond az „átillanást” is. Csakhogy az utcán, vagy­is hát a bevásárlóközpont előtti téren tartózkodók tanúvallomása ellentmond a kisasszonyok szavainak. Ők ugyanis nem láttak semmit. Mi meg lássuk a tévét, hátha most jobb lesz.

Pénteken (18-án) ebédidőben a Cinemax egy Koppenhága című filmet ad, amivel jobb úgy lenni, mint a nagy Levin a halételekkel. Hasonló alapon este kilenckor is nekivághatunk a különösen visszataszító című Flörti dancingnek is az HBO-n. Mert ugyan ilyen cím nyilvánvalóan bóvlit ígér, viszont a szerep­osztásban olyan nevek hágnak egymás sarkára, mint Olivia Colman, Ian McShane, vagy éppenséggel az én kedvencem, Rory Kinnear. Aki biztosra akar menni, menjen háborúba, A vadlibák 23.05-kor érkeznek a Film Mániára, vagy üljön be éjfél után Steve McQueen kocsijába, és nyomja le vele a Le Mansot.

Szombaton is háború ugyanakkor, ugyanott, csak most a Zuluban.

Vasárnap elmegyek Schladmingba, fölmászok a Planaira, és összeszedem a kavicsokat, a hajóm 13.25-kor indul a Dunáról.

Kedden tudom ám én, hogy önök is láttak már sokszor karón Vívillrákkjút, de nem tudom kihagyni a Super Tv2-n a Heath Ledger, Rufus Sewell, James Purefoy vagy éppenséggel Mark Addy és Paul Bettany felléptével meghirdetett Lovagregényt. Hát vagyok én egy Addy Endre? Vagyok.

Szerdán jön az én kitartó emberem, a Takeshi, és éjjel egy után A kölykök visszatérnek a Cinemaxra.

Csütörtökön végre az önök nagy kedvencei veszik át a szót, Jack Nicholson és Marlon Brando. Sajna van pár szépséghibája a dolognak, ha az ember kedvence nem Rory Kinnear, hanem Jack Nicholson. Ott van mindjárt a korán kelés, lévén a cudar AMC (olyan nevük van, mint egy rappernek, kérek egy rapperfarmert), szóval a cudar reggel nyolc után adja a Missouri fejvadászt, lehet vekkerni. A kisebbik rossz az, hogy a Missouri fejvadásznál láttam azért sokkal jobb filmeket is, mindegyikben Rory Kinnear játszott. Abcúg tévé!

Neked ajánljuk