Még egy kör a nyárral – időjárás a héten

E hétre visszatér a hamisítatlan, késő nyári meleg. Szombatig a záporok is kerülnek minket.

Szeptember első napjainak tocsogós időjárása a múlté, talán már idejét sem tudjuk, mikor volt utoljára ilyen tartósan, zavartalanul napos időszak (azaz mégis: az augusztus eleji kánikula idején!). A múlt hét második felében ezzel együtt (az uralkodó északi áramlásnak hála), inkább az átlagoshoz közeli nappali hőmérsékleteket mérhettünk és éjszakánként már jó ideje frissebb, néhol csípősebb időre készülhetünk.

E héten hétfőn még marad ez a kora szeptemberre oly jellemző idő (inkább csak 25 fok körüli, kicsivel a feletti maximumokkal), ám már keddtől (a térségünket uraló anticiklonnak köszönhetően) enyhén melegedni kezd és a hét közepére már többfelé közelíthetik meg (keleten el is érhetik) a csúcshőmérsékletek a 30 fokot. Ezzel együtt mérséklődik az éjszakai lehűlés, idővel hajnalban is mind többfelé csupán 19-20 fok körül alakulnak a minimumok (a napi középhőmérséklet szempontjából mind relevánsabb éjszakai átlagok pedig többfelé is némileg 20 fok felett). Most úgy tűnik, hogy a késő nyárias idő (amit az igazi nyár közelsége miatt még hadd ne hívjunk vénasszonyok nyarának), ha visszafogottabb formában is, de megéri a hétvégét is. Péntek estére futhat be a következő hidegfront, így szombatra virradóan, majd napközben már kissé nedvesebb levegő lesz felettünk és e napra visszatérnek a záporok, zivatarok - sok csapadékra azért ne számítsunk! Ezzel együtt jó néhány fokot mérséklődik is a felmelegedés: főleg a Dunántúlon és északon lesz kissé ősziesebb idő. Vasárnapra azonban visszatér a napsütés, bár a hőmérsékletek ekkor már "csak" az átlagos körül alakulnak és pár napig megint hűvösebbek lesznek az éjszakák. A friss prognózisok alapján most úgy tűnik, hogy a jövő hétre visszatér és annak végéig biztosan folytatódik ez az inkább késő nyárias idő. A rövidülő nappalok, a mind hosszabb (egyre korábban kezdődő és nehezen véget érő) éjszakák és csillagunk napról napra kisebb delelési magassága azonban figyelmeztetnek arra, hogy közeleg a csillagászati ősz kezdete.

Valószínűleg a hét közben még derekas légköri parlagfű-koncentrációt némileg csökkenti a hétvégi frontátvonulás – talán ettől kezdve már kevésbé kínoznak minket a szénanátha tünetei.

false

Megint nyár

Hétfő: Többnyire derült, gyengén felhős, zömmel napos időben 23, 26 fokos maximumok várhatók. Többnyire mérsékelt északnyugati szél fog fújni. Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, reggelig, gyengülő légmozgás mellett, 12, 16 fokig hűlünk.

Kedd: Némileg vastagabb fátyolfelhőzet lesz felettünk, mint a korábbi napokon, ennek dacára azért valamennyi szűrt napsütésben bízhatunk (csapadék pedig sehol se várható). Délután már 25, 28 fokos maximumokra számíthatunk. Mérséklet északnyugati szél fog fújni. Éjszaka sem várható csapadék, reggelig, immár gyenge légmozgás mellett, 13, 18 fokig hűlünk.

Szerda: Napos időben többnyire már 26, 29 fokos maximumok várnak ránk, de keleten helyenként már meglesz a 30 fok is. A Nyugat-Dunántúlon tapasztalhatnak némi déli fuvallatot, de az ország nagy részén gyenge marad a légmozgás. Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, gyenge délnyugati szél fog fújni.  Hajnalra is csak 13, 18 fokig csökken a hőmérséklet (a magasban zajló melegadvekció miatt a hegycsúcsokon is viszonylag enyhe lesz a reggel - miként a következő hajnalokon is).

Csütörtök: Derült időben, kevés felhő mellett igazán nyárias hőmérsékletek, 26, 30 fokos maximumok várnak ránk – elsősorban az Észak-Alföldön érheti el, illetve lépheti át a hőmérséklet a 30 fokot. A felszín közelében legfeljebb gyenge, délnyugati szél fog fújni – és éjszakára sem élénkül meg a légmozgás. Napfelkeltéig, zömmel derült időben, 14, 20 fokig hűlünk.

false

Péntek: Még mindig többnyire napos időben 22, 30 fokig melegszünk – északnyugatra (délutántól kissé határozottabb légmozgás kíséretében) már egy árnyalattal kevésbé meleg levegő áramlik, főleg az Észak-Alföldön és a Tisza-vidéken marad a 30 fokot közelítő meleg. Az ország nagy részén legfeljebb gyenge, délies irányú szél fog fújni  - de a délután második felétől északon és nyugaton kissé megélénkülhet az északnyugati szél. A délután második felében és este azért nyugaton és északnyugaton már kialakulhatnak záporok, esetleg zivatarok. Éjfélig is csak a nyugati megyékben eshet, éjfél után előbb a Dunántúlon, majd a főváros környékén is beborul és elszórtan itt is esni kezd – elsősorban záporos csapadék (sehol sem komoly mennyiségben). Kora reggelig, kissé élénk északnyugati szél kíséretében, mellett, 15, 19 fokig hűlünk.

Szombat: Napközben több-levesebb napsütésre azért számíthatunk, habár átmenetileg sokfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet. Napközben (azon belül főleg délután) leginkább az északkeleti és a keleti országrészben várhatók elszórt záporok - közben a Dunától nyugatra és a középső országrészben már felszakadozik a felhőzet. A friss időjárási modellek szerint csupán csekélyebb mennyiségű csapadékkal kalkulálhatunk. Délután északon, a középső országrészben és nyugaton többnyire már csak 22, 24 fokos maximumokra számíthatunk, ám az Alföldön (legalábbis a záporok érkeztéig) maradhat a 26, 27 fokos nyáriasabb meleg. Napközben zömmel élénk északnyugati irányú szél fog fújni (a Dunántúl délnyugati sarkában és néhány északkeleti régióban lehet csendesebb a légmozgás). Éjszakára az ország nagy részén csökken a felhőzet, legfeljebb északkeleten várhatók még elszórtan záporok. Hajnalra, mérséklődő-gyengülő szélben, többnyire 12, 16 fokig hűlünk.

Vasárnap: Már többet süt a nap, mint szombaton, csapadék sem várható. Délután 21, 25 fokos maximumokat mérhetünk – ezen belül délkeleten, Szeged környékén lesz egy árnyalattal melegebb. A Tiszántúlon helyenként megélénkülhet az északias szél, máshol visszafogottabb légmozgást tapasztalunk. Éjszaka kevés felhő lesz az égen, így jobban le is hűl a levegő: többnyire gyenge, északon mérsékelt légmozgás mellett, egészen 9, 16 fokig (északkeleten lesz a leghűvösebb).

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.