Még csak beköszön az ősz – Időjárás a héten

A hét eleji, sűrű csapadékkal kísért kisebb lehűlés csupán átmeneti lesz – hét közepétől ismét emelkednek a hőmérsékletek, visszatér a szép kora ősz.

A múlt hét végén minden körülmény összejött ahhoz, hogy igazán izgalmas időjárás alakuljon ki: a magasban érkező hidegcsepp, amihez itt a felszín közelében sekély ciklonális zóna társult, a környékünkön pedig még egy magassági futóáramlat (jet) is megtalálható. Ennek következménye az ország jó részén, de főleg nyugaton és az ország középső részén (itt egy összeáramlási zóna mentén) záporok, zivatarok ismétlődő kialakulása lett. A labilis, nedves légköri helyzetben úgy tűnhetett, hogy nedvességét leadva alig múlt ki egy zivatarcella, rögtön átadta a helyét a következőnek (és ez nem is áll távol a valóságtól). Mindez azért is érdekes, mivel nem csupán a múltról, hanem a jelenről is beszélünk: hétfőn (majd kedden és részben még szerdán is) pontosan ilyen forgatókönyv szerint zajlik az időjárás napi menete. Ráadásul a hétvégéhez hasonlóan alakul ki kettősség a hőmérséklet eloszlásában: nyugaton (és vele a középső országrészben) kicsit hűvösebb, keleten melegebb lesz szeptember harmadik napján is, habár tompul a kontraszt (mivel már keleten sem lesz kánikula). Keddtől ez a kettősség feloldódik, egyenletesen mindenhol záporos, immár a késő szeptembert idéző időnk lesz (inkább 20 fok körüli maximumokkal) és még szerdán is csak kismértékben javul az idő (már ami a melegedést és a záporok elmaradását illeti). Most úgy tűnik, hogy hét közepétől szárazabbra is fordul az idő, inkább csak elszórt záporokra számíthatunk, a hogy a hétvégén is. A hőmérsékleten nem nagyon térnek el a sokévi átlagoktól: például a péntekre várható 23, 27 fokos maximumok tökéletesen megfelelnek az ilyenkor szokásos értékeknek.

Hétvégére, most úgy néz ki, legfeljebb elszórtan záporos, zömmel napos időnk lesz - kirándulásra éppen ideális! Emellett maradnak a 25 fok körüli nappali maximumok, talán még keleten várható pár fokkal e feletti, afféle késő nyárias idő, de már itt sem lesz holmi kánikula. A mind hosszabb éjszakákon (e héten végig) jobban felfrissül a levegő, sőt a hét eleji esőzések nyomán megjelennek az első, reggelente sűrűn gomolygó ködmezők is!

Örömhír az allergiásoknak, hogy az elmúlt hét végén, jó magas szinten, valószínűleg tetőzött a levegőben a parlagfű pollenjének koncentrációja, az egymást követő záporok sokfelé amúgy is enyhítik a tüneteket. Nem segít rajtunk a hét közben csupán gyengén fújó szél sem - azért hétvégére (szombat hajnaltól) némileg élénkül a légmozgás. Másrészt viszont, ahogy hét közepétől csökken a csapadék mennyisége, beindulhat a virágzás újabb fázisa – kell még néhány hét, amíg (az ősz kellemesebb részével együtt) elmúlik a parlagfűveszély is.

false

 

Záporok között

Hétfő: Délnyugaton, illetve egy összeáramlási zóna mentén a középső országrészben (a fővárosban) már délelőtt is záporos, néhol zivataros idő lesz, keleten, de főleg északkeleten ekkor még a napsütés fog dominálni. Napközben sokfelé alakulnak ki záporok, zivatarok – nyugaton, északkeleten és a középső országrészben több, keleten talán kevesebb. A csúcshőmérsékletek igen tág skálán, 22 és 32 fok között szóródnak – délnyugat-északkeleti megoszlásban. Budapesten maximum 26 fok várható, itt már délelőtt is esni fog, majd némi csapadékszünet után délutántól alakulnak ki újabb záporok. Az ország nyugati részén a hőmérsékleteket tekintve inkább már kora őszi idő lesz, keleten (ahol több napsütés is ígérkezik) marad az igazi nyári meleg, sőt az Alföld északkeleti részén meglehet a 30, 32  fok is. Főleg a középső országrészben mérsékelt délkeleti szél fúj. Éjszaka is sokfelé hullik záporeső (legkevésbé tán északkeleten), hajnalban, gyenge légmozgás mellett, 15, 19 fokos minimumokra számíthatunk.

Kedd: Erősen gomolyfelhős idő lesz, sokfelé záporokkal, zivatarokkal, de nyugaton esetleg tartós esővel. Délután többnyire 19, 23 fokos maximumokra számíthatunk, de az ország északkeleti sarkában akár a 25 fokot is átlépheti a hőmérséklet. Legfeljebb a nyugati határszélen fújhat élénkebb északnyugati szél, máshol mérsékelt, változó irányú szél fog fújni. Éjszaka egyre inkább csak nyugaton fog esni (itt kissé élénken fúj az északnyugati szél), hajnalban 13, 17 fokos minimumokat mérhetünk.

Szerda: Kezdetben még többfelé napos, ekkor még csak közepesen gomolyfelhős és elszórtan záporos idő lesz. Délután azután többfelé is megvastagszik a felhőzet és már kiterjedtebben fordulnak elő záporok – elsősorban északkeleten, de részben a Dunántúlon és a középső országrészben. Többnyire 23, 26 fokig melegszünk, de a Tiszántúl északi részén ennél pár fokkal többet (a Tiszaháton akár 28 fokot) is mérhetnek! Főleg nyugaton élénkülhet meg az északnyugati-északi szél. Éjszakára lassan mindenhol megszűnnek a záporok, kora reggelig 13, 17 fokig hűlünk. Többnyire gyenge marad a légmozgás, csupán északkeleten fújhat említést érdemlő szél, így többfelé képződhet köd is.

Csütörtök: Az ország nagyobb részén zömmel napos idő lesz, a megnövekvő gomolyfelhőzetből leginkább a középső és az északkeleti országrészben alakulnak ki elszórt záporok. Ennek megfelelően délután többnyire 23, 27 fokos melegre, voltaképpen tipikus kora őszi időre számíthatunk. Legfeljebb (inkább északon és északkeleten) mérsékelt északnyugati, északi szél fog fújni, de az ország jelentős részén gyenge marad a légmozgás. Éjszaka (főleg hajnaltól) csupán északnyugaton számolhatunk elszórt záporokkal, máshol nem fog esni. Hajnalra, miközben alig mozdul a levegő, 11, 17 fokig hűlünk, ismét előfordulhat ködképződés.

Péntek: Sok napsütés várható, habár napközben némileg megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csak elszórtan (főleg a nyugati országrészben, de kisebb valószínűséggel keleten-délkeleten is) alakulnak ki záporok, zivatarok. Délután 23 és 27 fok között alakulnak a maximumok (immár kevés különbség lesz az ország egyes régiói között). Legfeljebb a nyugati határnál élénkülhet meg kissé az északnyugati szél. Éjszaka főleg a Dunántúl déli és keleti felén, hajnalban már a Duna-Tisza-közén is kialakulhatnak záporok, kora reggelre többnyire 13, 18 fokig hűlünk (a Balaton mellett illetve a nyugati határnál különösen enyhe lesz az éjszaka . nem függetlenül attól, hogy a Dunántúlon hajnalban már élénk északnyugati szél fog fújni.).

Szombat: Zömmel csak közepesen felhős idő lesz, az ország nagyobb részén több-kevesebb napsütésben is bízhatunk. Délután is főleg az északi országrészben illetve a Kelet-Dunántúlon hullhat (itt is elszórtan) konvektív, záporos csapadék, esetleg zivatarok kíséretében – de az ország nagy részén e napon már nem fog esni. Napközben 23, 28 fokos maximumok várnak ránk – többnyire kellemes kora őszi (keleten késő nyári) meleg lesz. Főleg a Dunántúlon, a Duna vonalában és északkeleten is megélénkül az északnyugati szél. Éjszaka átmenetileg kevesebb helyen, elsősorban délnyugaton fog esni – kora reggelig 13, 17 fokig hűlünk. Éjszakára is sokfelé élénk marad az északnyugati-északi szél.

Vasárnap: Többnyire napos idő lesz, napközben a megnövekvő gomolyfelhőzetből legfeljebb elszórtan alakulnak ki záporok. Napközben 23 és 28 fok közötti maximumok várhatók: ezen belül nyugaton-délnyugaton lesz egy árnyalattal  hűvösebb, keleten a némileg melegebb melegebb. Főleg északkeleten, keleten fújhat élénkebb északi-északkeleti szél (nyugaton mérséklet északnyugati légmozgás várható). Éjjel is inkább nyugaton eshet, reggelre, immár jelentősen mérséklődő szélben, 11, 16 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.