Tán a nyúl is elszelel – Időjárás a héten

Többnyire az átlagosnál hidegebb, erősen szeles, sokszor csapadékos időnk lesz. Bár nem ezt vártuk a szerdán beköszöntő áprilistól, de kitelik tőle.

A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy mozgalmas nagyhetünk és húsvétunk lesz. Az még hagyján, hogy az Európában zajló légköri átrendeződésnek köszönhetően egymást követik a frontok, de utórezgéseik is rendre velünk maradnak. Hétfőn és kedden, bár meleg nem lesz, de legalább a 10 fokot biztonsággal átléphetjük az ország nagyobb részén, néhol (leginkább délnyugaton) a 15 fok is meglehet – mármint papíron, hiszen a hőérzeten sokat ront az erős szél meg a gyakori esők, záporok (sajnos e tekintetben is bevált múlt heti bejegyzésünk).

És később sem nyugszik meg az idő: sűrű (a légmozgást generáló nyomáskülönbséget jelző) izobárvonalak fonják majd be a Kárpát-medencét: alig lesz olyan nap, sőt napszak, hogy ne fújna derekas erővel a szél – a viharos lökések sem lesznek ritkák. Szerdától határozottan hűvösebb lesz, és a sokévi átlagtól jócskán elmaradó, szerény maximumokat is kevesebbnek érezzük a gyakorta viharos szélben. Éppenséggel csapadékból sem lesz hiány ezen a héten, néha a halmazállapot is meglephet minket – ám amilyen gyorsan szárítja a talajt az erős szél, ez azért kemény küzdelemnek ígérkezik. A hosszú ünnepi hétvégén alig-alig melegszik az idő – szombaton például a gyengülő szélben kevésbé fogunk fázni. Azért az előttünk álló húsvét sem éppen a kellemes tavaszi hőmérsékletről lesz emlékezetes: mi tagadás, kifejezetten hűvös lesz a vasárnap, s még  a húsvéthétfő is - s akkor még nem is szóltunk az ünnepi záporokról! A szél lépcsőzetesen és regionálisan péntek késő délutántól mérséklődik a korábbi napokhoz képest, szombaton, vasárnap is egészen kellemes marad a légmozgás – hogy hétfőn napközben egy újabb hidegfront kísérőjeként újult erővel térjen vissza. Kissé fázósan, leginkább nagykabátban, esetleg esernyővel mehetünk locsolni, persze a hőérzetet ilyenkor egyéb, a természeti feltételektől merőben független tényezők is befolyásolják. A jövő hét elején sem várható javulás: valószínűleg néhány napig még marad az évszakhoz képest hűvös, szeles idő.

Szél hozott, szél visz el

Hétfő: Zömmel felhős időben délután 11, 15 fokos maximumok várhatók – sokfelé lehet eső, kisebb-nagyobb zápor, késő este már jellemzően délen és keleten, majd éjszakára ott is eláll. Napközben mindenhol megélénkül, északon és északkeleten, sőt délkeleten is kifejezetten megerősödik a régiónként változó irányú (többnyire nyugatias) szél. Éjjel is élénk északnyugati szél fúj majd (legalábbis az ország középső traktusában), s hajnalban 0, 5 fokos minimumok várhatók – északon foltokban még fagyhat.

Kedd: Előbb a Dunántúlon várhatók esők, záporok, délben már az ország más tájain is. A felhős, csapadékos időben délutánig többnyire 12, 17 fokig emelkedik a hőmérséklet – de északkeleten és a Tiszántúlon nem lesz több 5, 11 foknál  - ráadásul a maximum inkább a délután második felére várható. Délelőtt már élénk délnyugati szél fog fújni, délután többfelé megerősödik, néhol (főleg északon) viharossá fokozódik. Éjszaka zömmel 2, 7 fokos minimumokra számíthatunk, kezdetben továbbra is felhős, esős, záporos időben – de hajnalra azért felszakadozhat a felhőzet. Az ország északi felén egész éjjel kifejezetten erős marad a most már északnyugati irányú légmozgás.

Szerda: Változóan felhős időben, erősen fújó északnyugati szélben (mely többfelé viharos lökéseket is produkál) délután is csak 6, 11 fok várható – naná, hogy a déli országrészben lesz melegebb. Többfelé (de főleg délen) még a nap is kisüthet, ám északon már délelőtt beborul, és előbb ott, majd délután már az ország más részein újabb záporok várhatók. Ezek estére elcsitulnak (hajnalban ismét lehet kisebb csapadék), reggelig –1, +5 fokig hűl a levegő: az északi hegyvidék völgyeiben foltokban fagyhat. Éjszaka délen és délnyugaton átmenetileg mérséklődik a légmozgás, de északon végig élénk, sőt erős marad. Reggel az Észak-Dunántúlon ismét eshet.

Csütörtök: Zömmel felhős, ritkán napos, visszatérően esős, záporos, északon néha hózáporos időben az ország nagyobb részén mindössze 4, 9 fok várható – de egészen délen és délnyugaton (ahol a nap első felében némi napsütésben is reménykedhetnek) 11, 13 fokig is melegedhet. Egész nap erős, viharos lökésekkel kísért északnyugati, nyugati, keleten délnyugati szél fog fújni - délutántól a Dunántúl déli-délnyugati részein csendesedhet a légmozgás. Éjszakára is csak lassan, fokozatosan (és főleg délnyugaton és északkeleten) mérséklődhet az északnyugati szél, de azért többnyire erős marad. Kezdetben még többfelé eshet, hajnalra lassan oszlanak a felhők. Hideg lesz a reggel: mindössze –2, +3 fok várható (északon, északnyugaton és a Dunántúlon többfelé fagyhat).

Péntek: Változóan, de inkább erősebben felhős időben délutánig 7, 10 fokig melegszik a levegő, esőkre, záporokra ezen a napon is számítanunk kell. Előbb szinte mindenhol erős, viharos lökésekkel tarkított északnyugati szél fog fújni - késő délutánra, kora estére sokat mérséklődik. Éjszaka azután tovább gyengül a légmozgás, s hajnalban többfelé is fagyhat az országban: többnyire -3, +2 fokos minimumok várhatók.

Szombat: Változóan felhős, néha napos, kezdetben csapadékmentes, délutántól főleg északkeleten záporos időben 8, 11 fokig emelkedik a hőmérséklet – ezen belül délen lesz a melegebb. Már csupán élénk, változó irányú (de zömmel délies) szél fog fújni. Éjszaka északon majd a Dunántúlon tapasztalható említést érdemlő légmozgás, ritkán és foltokban fagyhat is: országosan 0, +5 fokig hűl a levegő, a Dunántúlon többfelé várható csapadék, akár vegyes halmazállapotú is.

Vasárnap: Felhős, ritkán napos időben délután is csak 8, 11 fokot mérhetünk. Előbb a Dunántúlon, később máshol is lehetnek záporok. Mindenhol erős-élénk, délnyugaton és nyugaton kifejezetten erős északkeleti irányú légmozgás várható. Húsvéthétfő hajnalán is hűvös lesz – többnyire -1, 3 fokig hűlünk, csak az élénk (északkeleten és nyugaton erősebb) légmozgás miatt nem fog kiterjedtebben fagyni.

Hétfő: Az ünnep második napján változóan-erősen felhős időben 8, 11 foknál nem lesz melegebb, s az ország nagyobb részén az igen erős északi szelet sem ússzuk meg - Budapest és környéke lesz az üdítő kivétel. Délutántól gyakoribbak lesznek a záporok: pláne az Alpokalján és a hegyekben hódara, havas eső is előfordulhat.

Figyelmébe ajánljuk