174-en meghaltak egy futballmeccs után Indonéziában

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. október 2.

Katasztrófa

23 év után hazai pályán kikapott a csapat, a szurkolók magyarázatot követeltek, elszabadult a pokol.

Legalább 174-en meghaltak és százan megsérültek egy focimeccsen Indonéziában, miután a játék végén a szurkolók elözönlötték a pályát – közölte Emil Dardak, Kelet-Jáva kormányzóhelyettese vasárnap.

Tizenegy sérült állapota válságos.

A zavargás azután kezdődött, hogy a malangi Arema FC hazai pályán 3-2-re kikapott a szurabajai Perszebajától.

A vereség miatt csalódott szurkolók üvegekkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg a focistákat és a játékvezetőket, majd elözönlötték a pályát, követelve, hogy a csapat vezetése adjon magyarázatot a fiaskóra. Az Arema 23 éve nem kapott ki hazai pályán.

A rohamrendőrség könnygázzal válaszolt az erőszakra. Ezt követően tört ki a pánik. A szurkolók a kijárat felé rohantak, de a lökdösődésben sokan a földön végezték. Harmincnégy ember – köztük két rendőrtiszt – még a helyszínen meghalt. Egyes médiaértesülések szerint gyermekek is vannak az áldozatok között. A zavargások a stadionon kívül is folytatódtak, ahol a szurkolók felgyújtottak öt rendőrautót.

Stadionkatasztr?fa Indon?zi?ban

 
Megrongálódott rendőrautó a Kanjuruhan stadionban kitört szurkolói zavargások után az indonéziai Malangban 2022. október 2-án. Fotó: MTI/EPA/Sandi Sadewa
 

 

Több mint háromszáz embert szállítottak kórházba, de közülük sokan életüket vesztették út közben vagy a kezelés során – mondta Nico Afinta, Kelet-Jáva rendőrfőnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Az indonéziai labdarúgó-szövetség a tragédia miatt egy hétre felfüggesztette a helyi első osztályú labdarúgó-bajnokság meccseit, és a szezon végéig kitiltotta az Aremát a mérkőzések házigazdái közül.

Úgy tudni, hogy a stadion túlzsúfolt volt, 42 ezer jegyet értékesítettek 38 ezer férőhelyre.

Ferli Hidajat malangi rendőrfőnök elmondta, hogy kizárólag az Arema szurkolói válthattak jegyet az eseményre, miután a csetepaté elkerülése érdekében a Perszebaja szurkolóit kitiltották a meccsről.

A korlátozást azt követően rendelték el, hogy a két rivális csapat szurkolói 2020 februárjában 250 millió rúpia kárt okoztak a Blitar stadionban.  

Joko Widodo indonéziai elnök vasárnap felszólította a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a biztonsági helyzetet a futballmeccseken. Egyúttal arra kérte az indonéziai labdarúgó-szövetséget, hogy a nyomozás befejezéséig függessze fel az első osztály meccseit. Widodo együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

„Mélységesen sajnálom, hogy megtörtént ez a tragédia, és remélem, hogy ez az utolsó futballtragédia ebben az országban – mondta az elnök. – Ne hagyjuk, hogy ehhez hasonló történjen a jövőben.”

2023-ban Indonézia lesz a házigazdája a FIFA U-20-as világbajnokságának, amelyen 24 csapat vesz részt.

Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó sportesemény. 1989 áprilisában 96 Liverpool-szurkolót tapostak halálra Nagy-Britanniában. 1996-ban több mint nyolcvanan meghaltak és százan megsérültek egy Guatemala és Costa Rica között zajló világbajnoki selejtezőn. 2001-ben legalább negyvenen vesztették életüket egy mérkőzésen a dél-afrikai Johannesburgban.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk