A csökkentett vállalásnál is kevesebb vakcinát küldhet az EU-ba az AstraZeneca

  • narancs.hu
  • 2021. március 12.

Katasztrófa

Március végéig körülbelül 30 millió dózis érkezhet, ez az eredeti vállalás harmada.

Eyg nem nyilvános,  március 10-i keltezésű dokumentum alapján számolt be a Reuters arról, hogy az AstraZeneca az első negyedévben a vállalt vakcinamennyiség harmadát szállítaná csak le az Európai Uniónak.

Ez újabb csökkenés az előző havi ígérethez képest, teszi hozzá a 444.hu. A cég vezérigazgatója, Pascal Soriot ugyanis február 25-én még azt ígérte az Európai Parlamentben, hogy március végéig megpróbáljnak 40 millió vakcinát biztosítani az EU-nak. A mostani dokuentum szerint azonban csak 34 millió adag szállítására kerülhet sor a januártól március vágáig tartó első negyedéves időszakban.

Mindeközben az eredeti vállalás és szerződés még 90 millió adagról szólt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.