A napokban engedélyt kaphat a Pfizer vakcinája az Egyesült Királyságban

  • narancs.hu
  • 2020. november 29.

Katasztrófa

December 7-én már oltanának is vele.

A jövő hét elején már meg is kaphatja az engedélyt az Egyesült Királyságban az amerikai Pfizer és a német BioNTech által gyártott koronavírus elleni vakcina, írja a Financial Times.

A lap szerint, ahogy megadják az engedélyt, néhány órán belül már meg is kezdhetik a vakcina szállítását, az első adagokat pedig már december 7-én be is adhatják. Az Egyesült Királyság 40 millió adagot rendelt a vakcinából.

Eddig Oroszországban és Kínában kapott engedélyt a saját, helyi fejlesztésű vakcina, ám azokat az engedélyeket még a harmadik klinikai tesztfázis előtt adták ki. A nyugat-európai országok közül még sehol sem kapott engedélyt koronavírus elleni oltóanyag, a britek lennének az elsők.

Ahogy arról mi is beszámoltunk november közepén, az utolsó adatok elemzése után a Pfizer azt közölte, hogy a koronavírus elleni vakcinája 95 százalékos hatékonyságú, és nincsenek súlyos mellékhatásai.

A gyógyszergyártó cég közlése szerint az oltás megakadályozta a koronavírus okozta Covid–19 enyhe és súlyos formáit is. 94 százalékban volt hatásos a vakcina azoknál az idősebb felnőtteknél is, akikre különösen veszélyesek a vírus okozta betegség szövődményei.

A cég közölte, hogy napokon belül sürgősségi engedélyért folyamodnak az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához (FDA), hogy a vakcina minél hamarabb elérhetővé válhasson.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.