A Vatikánban is megkezdődik az oltási kampány

  • narancs.hu
  • 2021. január 2.

Katasztrófa

Sajtóértesülések szerint a Vatikán 10 ezer adag oltóanyagot rendelt.

Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul az oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön hűtőberendezést szereztek be - közölte Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala szombaton.  

A közlemény szerint az oltási kampány a jövő héten indul, és január második felére már annyi vakcina érkezik a Vatikánba, amely fedezi a szükségleteket, az egyházi és világi dolgozókat is beleértve.

Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala hangsúlyozta, hogy az oltóanyag megfelelő tárolására az ahhoz szükséges nagyon alacsony hőmérsékletet biztosító hűtőberendezést vásároltak.

A vakcinák beadásában való részvétel önkéntes lesz: elsőként az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakat akarják beoltani, valamint mindazokat, akik a hívőkkel, látogatókkal leginkább kapcsolatban állnak, például a Szent Péter-bazilikában szolgáló őröket vagy a vatikáni posta dolgozóit.

Oltásban részesülnek a Vatikánban dolgozó egyháziak is, elsőként azok, akik az előrehaladott életkoruk miatt veszélyeztetett kategóriába tartozónak számítanak. Az oltóállomást a Vatikán területén található, VI. Pálról elnevezett audiencia-terem előcsarnokában alakítják ki.

A közlemény nem pontosította, hogy a 84 éves Ferenc pápát beoltják-e, és ha igen, ez mikor történik meg.

Olasz sajtóértesülések szerint a Vatikán tízezer adag oltóanyagot rendelt. A Vatikánban dolgozó egyháziak és világiak száma háromezer körül mozog, de a tervek szerint beoltják a dolgozók családtagjait, valamint a már nyugdíjban levő vatikáni dolgozókat is. (MTI)

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.