Belefulladt a Balatonba egy férfi Siófoknál

Katasztrófa

Idén ő a tó negyedik halálos áldozata.

Belefulladt a Balatonba egy 78 éves fővárosi férfi Siófokon – erősítette meg az MTI értesüléseit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

Orbán Zoltán elmondta, csütörtök este 19 órakor érkezett bejelentés arról, hogy Siófokon, a Móricz Zsigmond utcai strandnál, a parttól mintegy 200 méterre egy holttest lebeg a víz felszínén. A halott férfi partra emelésében a tűzoltók segédkeztek. A férfi pár órával korábban úszni indult, de vélhetően rosszul lett, ez vezethetett a halálához - közölte a szóvivő. Mivel idegenkezűség nem merült fel, az ügy kivizsgálása közigazgatási eljárás keretében zajlik – tette hozzá.

Idén ez a férfi a tó negyedik halálos áldozata.

Arról, hogy miért ilyen magas a vízbefulladásos esetek száma tavaly közöltünk terjedelmes írást.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.