Egymásra pakolt koporsók: vizsgálat indult Szentendrén Hadházy Facebook-posztja után

  • narancs.hu
  • 2021. január 8.

Katasztrófa

Kegyeletsértő módon helyezhették el az elhunytakat a helyhiány miatt.

"Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere azonnali tájékoztatást kért, valamint vizsgálatot rendelt el a temetési szolgáltatást elvégző céggel szemben, illetve a polgármester még ma helyszíni szemlét tart a halottasházban a Polgármesteri Hivatal, a járási Népegészségügyi Intézet és a rendészet bevonásával" - írja a szentendre.hu, miután Hadházy Ákos a Facebook-oldalán írt arról, hogy eljuttattak hozzá egy videót egy szentendrei halottasházban uralkodó szörnyű állapotokról.

Az említett videót Hadházy közösségi oldalán keresztül tette elérhetővé, és többek között azzal kommentálta: "Drámai videó jutott el hozzám, amelyen az látszik, hogy a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek.

Megdöbbentő és kegyeletsértő módon a koporsókra nem tették rá a fedelet, hiszen akkor a plafonig érnének az elhunytak". 

A független képviselő megemlíti, az elmúlt időszakban több olyan felvételt kapott különböző kórházak proszektúráiból, amelyeken a helyhiány miatt megrázó, méltatlan és kegyeletsértő körülmények között elhelyezett halottak láthatók; hozzáteszi azonban, hogy ezek annyira megrázóak, hogy nem lehet őket nyilvánosságra hozni.

Drámai videó jutott el hozzám, amelyen az látszik, hogy a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen...

Közzétette: Hadházy Ákos – 2021. január 7., csütörtök

A most közzétett videófelvételről mindössze annyi derül ki, hogy három napja töltötték fel, de arról nincs információ, hogy mikor és ki készítette. Hadházy szerint a méltatlan és drámai helyzetet a koronavírus okozza, és azt is írja, hogy "a videó készítője szerint ezek az emberek az otthonukban hunyhattak el, de vírusfertőzés miatt". Magából a felvételből azonban nem lehet biztos állításokat levonni minderre vonatkozóan.

A videó linkjét maga a helyi lap sem közli, de hozzáteszik: bár azt gondolják, halottasházban forgatni eleve kegyeletsértő, ugyanakkor viszont közérdek, hogy "hírt adjunk erről, hogy a szentendreiek értesüljenek ezekről az állapotokról". A lap hozzáteszi, a temetőt üzemeltető céggel 2012 óta van közszolgálati szerződése az önkormányzatnak, és hogy eddig az esetig a hivatalba nem érkezett kifogás a cég tevékenységével kapcsolatban. A polgármester által indított azonnali vizsgálat eredményéről még nem tudtak beszámolni.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.