Enyhítések az Egyesült Államokban: a beoltottak maszk nélkül is találkozhatnak beltéren

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. március 9.

Katasztrófa

Közterületen viszont továbbra is mindenkinek maszkot kell viselnie.

Enyhítettek bizonyos korlátozásokon az Egyesült Államokban, mostantól kis csoportokban beltéren, maszk viselése nélkül is találkozhatnak egymással azok, akik megkapták minden szükséges oltásukat a koronavírus ellen - jelentette be hétfőn Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.

"Ha ön és egy barátja vagy családtagja egyaránt be van oltva, akkor együtt vacsorázhatnak maszk viselése és távolságtartás nélkül" - közölte Walensky. Emellett aláhúzta, hogy a "teljesen beoltott" emberek maszk nélkül is találkozhatnak azon még nem beoltott ismerőseikkel, akik alacsony kockázati kategóriába tartoznak.

A járványügyi központ iránymutatása szerint az emberek két héttel az utolsó adag vakcina beadása után tekinthetők "teljesen beoltottnak". Ez a Moderna és a Pfizer-BioNTech oltásának esetében a második adagot jelenti. A Johnson & Johnson nemrégiben engedélyezett egydózisú vakcinája esetében pedig két héttel az egyetlen oltás beadását követően alakul ki a védettség.

Leszögezték: továbbra is kerülni kell a nem feltétlenül szükséges utazásokat, és közterületen a maszk viselése is kötelező marad mindenki számára. Walensky elmondta, hogy amíg a koronavírusos esetek száma magas, addig nem javasolják az utazást. "Szeretnénk lehetővé tenni a már beoltott nagyszülők számára, hogy meglátogassák egészséges gyerekeiket és unokáikat, de az utazással kapcsolatos iránymutatásunk egyelőre nem változott".

Eddig az amerikai lakosság nagyjából 9 százaléka kapta meg minden szükséges oltását. Ez a szám folyamatosan nő, ugyanis az Egyesült Államokban naponta körülbelül 2 millió vakcinát adnak be. A CDC adatai szerint több mint 60 millió ember kapott legalább egy adag vakcinát, és több mint 31 millió embert teljes mértékben beoltottak. Joe Biden amerikai elnök korábban azt mondta, hogy május végéig elegendő oltás lesz mindenki számára az országban.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint az elmúlt 24 órában 40 340 új esetet jelentettek az Egyesült Államokban, a világjárvány kezdete óta pedig több mint 29 millióan kapták el a betegséget az országban. Egy nap alatt 669 halálesetet jelentettek, a halálos áldozatok száma pedig mára meghaladja az 525 ezret.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.