Hatezres tenyészliba-állományt ért el a madárinfluenza

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. november 14.

Katasztrófa

Csongrád-Csanád megyében Szentesen bukkant fel az agresszív vírus.

Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megye után kedden Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal honlapján.

Az illetékes hatóságok intézkedtek az érintett állományok felszámolásával kapcsolatban, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték.

A Csongrád-Csanád megyei Szentesen lévő, mintegy 6 ezer állatot számláló tenyészliba-állományban a klasszikus jelek – megemelkedett elhullás, idegrendszeri tünetek megjelenése, a takarmány- és vízfogyasztás csökkenése – utaltak a lehetséges madárinfluenza fertőzésre. 

A Nébih laboratóriuma igazolta is a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét.

A hatóságok azonnal elkezdték a járványügyi nyomozást, és az állományt rövidesen felszámolják. A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és – kockázatelemzés alapján – meghatározták a felügyeleti, megfigyelési körzetet.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.