Horvátország védettségi igazoláshoz kötné az állami támogatásokat

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. július 6.

Katasztrófa

Csökken az oltakozási kedv, a kormányfő nem érti, miért.

Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kel viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva. Abban az esetben, ha romlana a járványhelyzet, ez még előbb is bekövetkezhet.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat.

Az adófizetők az elmúlt 18 hónapban 34 milliárd kunával (1604 milliárd forint) járultak hozzá a járvány okozta gazdasági károk helyreállításához. 700 ezer munkahelyet mentettek meg, likviditási hitellel támogatták a vállalkozásokat, leállították a végrehajtási eljárásokat, és számos ágazatnak nyújtottak különböző támogatásokat. Az intézkedésekkel kapcsolatban az mondta: "ösztökélni akarjuk az embereket arra, ami célszerű, ésszerű és jó számukra".

A kormányfő ugyanakkor értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mire várnak azok, akik nem még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.

Az elmúlt 24 órában 96 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében két új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8220-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 132 beteget ápolnak, közülük tízen vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 511 987-en kaptak védőoltást, közülük 1 175 528-an már a második adagot is.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.