Koronavírus-fertőzésben halt meg az egri Markhot Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. november 3.

Katasztrófa

Hercska Gyula 77 éves volt, a miskolci kórházban hunyt el.

Koronavírus-fertőzésben meghalt Hercska Gyula, az egri Markhot Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa - tudatta az intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint a 77 éves szakember kedden, a miskolci kórházban hunyt el.

Hercska Gyula 1967-ben végzett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, 1971-ben szakvizsgázott szülészet-nőgyógyászatból, 1976-ban aneszteziológiából. Egerben előbb anya-csecsemővédelmi főorvosként, majd osztályvezető főorvos helyettesként tevékenykedett 1986 és 1989 között a megyei tanács egészségügyi osztályán, 1989-től pedig a helyi kórház család-nővédelmi tanácsadójának vezetője lett.

Több évtizeden át dolgozott a Markhot Ferenc Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán. Ismert és elismert szakemberként tudása, tapasztalata, generációk kezdő orvosainak adott biztonságot, emberi, baráti segítséget - fogalmaztak, emlékeztetve, hogy mindezek elismeréseként 2016-ban a főorvos átvehette a Markhot-díszoklevelet, a Heves megyei kórház egyik legnagyobb elismerését.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.