Koronavírus-gyanús beteget szállítottak el tegnap az egyik kaposvári háziorvosi rendelőből

  • narancs.hu
  • 2020. március 11.

Katasztrófa

Szkafanderes mentősök vitték kórházba.

Védőfelszerelésben kiérkező mentősök szállítottak el tegnap délután egy beteget a kaposvári Kontrássy utcai háziorvosi rendelőből, miután a rendelésen egy beteg a koronavírusra emlékeztető tünetekkel jelentkezett – írja a Kapost.hu.

A lap információi szerint a beteget a Kaposi Mór Oktató Kórház infektológiai osztályára szállították, ahol elvégezték rajta a vírustesztet, melynek várhatóan a mai nap során lesz eredménye. A Kapost.hu információi szerint viszont a koronavírus tesztet csak Budapesten végzik el, helyben nem.

Dr. Regős Judit a lapnak úgy nyilatkozott, egy Németországból hazatért betegről van szó, akinek a tünetei alapján szükségesnek tűnt a koronavírusra való szűrés, ezért a protokoll szerint járt el, értesítette a kórházat és a mentőket, akik a kötelező védőfelszerelésben érkeztek ki, és elszállították a beteget.

A rendelőben jelen lévők adatait felírták, és megkérték őket, hogy maradjanak otthon, illetve minél kevesebbet tartózkodjanak zsúfolt, sok ember által látogatott helyeken.

A háziorvos kiemelte, aki a koronavírus tüneteit észleli magán, ne menjen a rendelőbe, sem más közösségi térbe. Telefonáljon, értesítse a háziorvosát, aki megteszi a szükséges intézkedéseket.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.