Már inkább áldozatokat keresnek és nem túlélőket a verőcei hajóbaleset után

  • MTI/narancs.hu
  • 2024. május 20.

Katasztrófa

Több százan dolgoznak a kutatásokban, de sok nehezítő körülmény van.

Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán a Verőcénél történt hajóbalesettel kapcsolatban – mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 tévécsatornán hétfő reggel.

 
A baleset egyik hajójának kiemelése
forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
 

Balázs László kiemelte, a kutatásban több százan dolgoznak. Hozzátette, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán. A szervezet hőkamerás drónokkal és a part menti részek átvizsgálásával segítette a hivatásos tűzoltók munkáját.

Rámutatott: nyilvánvaló hogy nagy erejű ütközés történt, ezt a túlélő férfi, illetve a megtalált két áldozat – egy férfi és egy nő – sérülései is igazolják.

A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán.

Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: „Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent.”

A rendőrség korábban a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.