Maruzsa: a gyerekek körében csökken az esetszám

  • narancs.hu
  • 2020. október 9.

Katasztrófa

Az államtitkár szerint ez a szeptemberi gyors és határozott tanügyi döntéseknek köszönhető.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az InfoRádiónak beszélt arról, hogy sikeres volt a védekezés a köznevelésben, ugyanis az történt, amit reméltek. Tájékoztatása szerint a a tanévkezdéskor megfigyelt esetszám-emelkedés szeptember végére megállt, illetve csökkenésbe fordult.

Maruzsa szerint ez a szeptemberi gyors és határozott tanügyi döntéseknek köszönhető. (Gondoljon ezalatt bármire. Az augusztus végén kiadott, majd szeptemberben frissített intézkedési terv javaslatokat fogalmaz meg az intézmények számára, majd kijelenti, hogy az intézmények saját hatáskörükben dolgozzanak ki protokollt a koronavírus-helyzet kezelésére. Az október 1-től bevezetett kötelező hőmérőzés hatásosságát azonban egyelőre a járványügyi szakemberek és az orvosok is megkérdőjelezik.)

Hozzáteszi azért, hogy ez összefüggésben állhat azzal a trenddel is, hogy a járvány nem a fiatal korosztályok irányába terjed. Ezt Müller Cecília is hasonlóképp látja a számok alapján, az Operatív Törzs október 6-i sajtótájékoztatóján elhangzott adat szerint ugyanis a 14 éven aluli fertőzöttek aránya a napi esetszámokban 4–5 százalék környékén van az elmúlt időszakban. Vagyis nem az óvódás és általános iskolás korosztály az érintett, hangsúlyozza ki. Maruzsa szerint ez elsősorban a sikeres védekezésre vezethető vissza, de hozzá kell tenni, hogy a kisgyerekeknél a koronavírus tünetszegény, nagyon ritka az az eset, amikor tesztelésig jut el valaki az említett korosztályból.

Maruzsa szerint a sikeres közoktatásban való védekezést mutatja, hogy a szerdai napon országosan 25 óvodában volt rendkívüli szünet, ami a 2947 intézménynek a 0,84 százaléka, illetve 88 iskola esetében működtek tantermen kívüli digitális rendben egyes osztályok, ami alatta marad a 3 százaléknak. A csütörtöki számok nagyságrendben hasonlóak voltak: 30 óvodában és 6 iskolában rendelt el az operatív törzs rendkívüli szünetet, 121 osztálynál és 6 teljes iskolánál pedig digitális munkarendet.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.