Maruzsa: Január 11-én visszatérhetnek a diákok a középiskolákba is

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. december 16.

Katasztrófa

A január 4-i kezdés előtt pedig gyorsteszteltethetik magukat a pedagógusok.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs szerdai tájékoztatóján több oktatásra vonatkozó tervet is közzétett.

Elmondta, hogy a téli szünet után a tervek szerint január 4-én folytatódik a jelenléti oktatás az általános iskolákban, a középiskolák viszont január 11-ig biztosan digitális tanrendben maradnak, de onnantól ott is a tantermi oktatásra való visszatérésre készülnek.

Az intézmények fertőtlenítőszerrel ellátását folytatják januárban is, és marad az iskolai hőmérés is.

A pedagógusok tesztelését januárban szeretnék folytatni, de egészen más formátumban, mint eddig. Maruzsa elmondása szerint már a 4-i iskolakezdés előtt, január 2-3-án gyorsteszttel teszteltethetik maguat a pedagógusok,  a mentőszolgálat mintavételi pontjain. 

A napi számok közlése mellett a tájékoztatón Galgóczi Ágnes hangsúlyozta: A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben továbbra is érvényben van a látogatási és kijárási tilalom a szociális intézményekben, idősotthonokban.

Hozzátette azonban, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője elmondta: az ünnepek közeledtével, az idősek lelki egészségének megőrzése érdekében meg fogják teremteni a lehetőségét, hogy az idősek és hozzátartozóik kapcsolatot tarthassanak egymással ebben az időszakban. Erről határozat fog születni, amelyet a szociális intézmények a napokban megkapnak - közölte.

 Elmondták azt is, hogy a kormány fél évvel meghosszabbította a járványügyi készültséget.

A vakcináról és oltási tervekről közölték, hogy december 21-én dönthet az európai gyógyszerhatóság a Pfizer vakcinájáról, ebben az esetben már az év végén érkezhet egy kisebb mennyiség. Ezzel a védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók oltását kezdik el.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.