Még mindig lángokban áll a királyszentistváni hulladéklerakó

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 11.

Katasztrófa

A katasztrófavédelem emberei folyamatosan mérik a veszélyesanyag-koncentrációt.

Még mindig ég a szemét a királyszentistváni hulladéklerakónál, ahol szombat délután ütött ki tűz mintegy ezer négyzetméteren – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Csondor Henrietta elmondta: szombat délután óta folyamatos váltásban dolgoznak a tűzoltók a helyszínen, továbbra is ötös kiemelt riasztási fokozatban. Jelenleg Ajkáról, Balatonfűzfőről, Pápáról, Pétfürdőről, Siófokról, Székesfehérvárról és Veszprémből vesznek részt egységek az oltásban a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett.

A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatosan méréseket végez a lerakó közelében és a szélirányban fekvő településeken, de az egészségügyi határértéket meghaladó veszélyesanyag-koncentrációt továbbra sem mutattak ki sehol – tette hozzá a szóvivő.

A királyszentistváni hulladéklerakóban szombat délután keletkezett tűz, az oltásban mintegy nyolcvan tűzoltó vesz részt. Vízágyúval, habosított vízágyúval, két vízpajzzsal és több vízsugárral oltják a lángokat, a mentést három munkagép is segíti.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."