Meghaladta a 20 ezret a halálos áldozatok száma Spanyolországban

  • narancs.hu
  • 2020. április 18.

Katasztrófa

Madridban a terjedés csökkenése miatt bezárták a főváros kiállítási- és vásárcsarnokában felépített tábori kórház egyik szárnyát.

A tartományi jelentésekből készült összesítés szerint egy nap alatt 565-en haltak meg, kevesebben mint pénteken, amikor 585-en hunytak el. A fertőzés 20 ezer 43 emberéletet követelt eddig a dél-európai országban.

Vizsgálatokkal 4499 újabb esetet azonosítottak az elmúlt 24 órában a pénteken közölt 5252 után. Január vége óta összesen 191 726 fertőzést regisztráltak.

A gyógyultak száma szombaton 3166-tal emelkedett, miután pénteken 3502 pácienst nyilvánítottak egészségesnek. A fertőzést 74 662-en győzték már le.

A szombaton ismertetett számokban több ellenmondás is található a pénteken közzétett adatokhoz képest, csakúgy, mint az egy nappal korábbi statisztikák között.

A szaktárca korábban jelezte: ez még néhány napig így lesz, mert az egyik tartományból érkezett adatokat napokra visszamenőleg korrigálni kell, ugyanis azok forrásai nem voltak egységesek, egyúttal rendeletben egységesítette a statisztikai kritériumokat.

Minderre azért volt szükség, mert Katalóniában a héten elkezdték a tesztekkel nem igazolt, de a tünetek alapján valószínűsíthetően koronavírus okozta fertőzéseket és haláleseteket is hozzászámolni a minisztériumnak küldött adatokhoz.

Az autonóm közösségben vizsgálatokkal bizonyítottan 39 943-en kapták el a SARS-CoV-2 vírust, amelynek következtében 3879-en hunytak el. 13275 páciensről tudható, hogy felépült a fertőzésből.
Katalóniánál csak a madridi tartományban nagyobb a regisztrált fertőzöttek száma: 52 946-esetből 7132-en nem élték túl a betegséget, és 30 475-en gyógyultak meg eddig.

A 2020. április 14-i képen koronavírus-fertőzésben elhunyt ember holttestét teszik koporsóba a mélygarázsból kialakított halottasházban Barcelonában

A 2020. április 14-i képen koronavírus-fertőzésben elhunyt ember holttestét teszik koporsóba a mélygarázsból kialakított halottasházban Barcelonában

Fotó: MTI

Madridban a fertőzés csökkenése miatt bezárták a főváros kiállítási- és vásárcsarnokában (IFEMA) felépített tábori kórház egyik szárnyát, amelyet az egészségügyi intézmények tehermentesítésére létesítettek.

Ezen kívül a fővárosi metró állomásain megkezdték matricákkal kijelölni a kétméteres távolságot, amelyet az egészségügyi hatóságok előírása szerint célszerű betartani a tömegközlekedésen utazóknak.

A járványügyi intézkedések részeként hétfőtől kizárólag névre szólóan lehet vonatjegyet vásárolni, minden esetben szükséges a személyi igazolványszám és a telefonszám megadása is. A Renfe vasúttársaság azért vezeti be ezt az eljárást, hogy egy esetleges fertőzés esetén minden utast tájékoztatni tudjon.

A tömegközlekedésben nem kötelező, de ajánlott maszk viselése. A spanyol egészségügyi minisztérium több százezer szájmaszk visszavonására kényszerült, ugyanis az egyik, Kínából érkezett, FFP2 kategóriájúként feltüntetett tétel nem felelt meg a spanyol szabványügyi testület (AENOR) előírásainak. A tartományoknak kiszállított védőeszközből például Katalóniából mintegy 200 ezer darabot kell visszaküldeni.

Spanyolországban több mint egy hónapja szükségállapot van érvényben, amely egyelőre április 25-én éjfélig tart, de újbóli meghosszabbítása várható. Ha a vírus terjedése továbbra is az elvárt mértékben lassul, akkor elképzelhető, hogy részben enyhítenek a jelenlegi korlátozó intézkedéseken. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.