Merkely: ősszel jöhet a második hullám, de nem lesz nagyobb az elsőnél

  • narancs.hu
  • 2020. június 5.

Katasztrófa

A rektor beszélt az egyetemek által végzett nagyszabású koronavírus-teszt eredményeiről is.

Október-november környékén jöhet a járvány második hulláma, ez azonban nem lesz nagyobb, mint az első – ezt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora nyilatkozta péntek reggel az InfoRádiónak.

A rektor szerint ősszel már nem is lesz szükség a tavaszihoz hasonló szigorú korlátozó intézkedésekre. Merkely szerint az első hullám esetében nem állítottak „őrszemeket”, vagyis Európa nem figyelte és nem tesztelte a lakosságát, sem pedig a beutazókat. Most nyáron azonban folyamatosak lesznek a szűrések a kórházakban, egyetemeken, ahogyan a Nemzeti Népegészségügyi Központban is, figyelve, hogy hol alakulnak ki gócpontok. Ezért számít a rektor arra, hogy a második hullám már nem fogja meglepni Magyarországot.

Komoly odafigyelésre viszont továbbra is szükség van, nyáron is, amikor többet vagyunk a szabadban.

Merkely Béla

Merkely Béla

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A rektor az egyetemek által végzett nagyszabású koronavírus-teszt eredményeiről is beszélt, elmondta, hogy annak alapján az "aktív fertőzöttek száma biztosan nem haladta meg a kétezer főt a vizsgált időszakban, és néhány tízezer főben becsülhető a lakossági fertőzöttség március elejétől május elejéig."

A két hónap során észlelt és becsült aktív esetszámok, valamint a fertőzésen átesettek száma nemzetközi összehasonlításban is alacsonyak, ezért a Semmelweis Egyetem rektora szerint jó esélye van Magyarországnak arra, hogy a nyáron – amennyiben folyamatosan nyomon kísérik az újabb megbetegedéseket – nem alakul ki újabb járvány, jegyezte meg és hozzátette, szerinte hasonló vizsgálatot majd ősz elején érdemes megismételni.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.