Müller Cecília: A kínai vakcina megfelelt a magyar követelményeknek

  • narancs.hu
  • 2021. február 19.

Katasztrófa

Megvizsgálták.

 Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta: "egyértelműen a harmadik hullám emelkedő szakaszában vagyunk".

Kifejtette, hogy az egyetlen hatékony megoldás a vírussal szemben a védőoltás, már ötfélével rendelkezünk Magyarorországon, ezek közt van nyugati és keleti is. 

" Ha felajánljuk valakinek a vakcinát, akkor egészséget ajánlunk”

- tette hozzá. Elmondta, hogy megkapták a kínai Sinopharm nevű vakcina teljes dokumentációját, a Nemzeti Népegészségügyi Központban pedig elvégezték a szükséges hatósági vizsgálatot. Az intézmény szerint „hitelt érdemlően bizonyított a független hatósági laboratórium hazai követelményeknek való megfelelése.” Erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet is éresítették, így ha ott is megtörténik a jóváhagyás, megkezdődhet az oltás a kínai vakcinával is. Ennek pontos időpontját azonban még nem tudják.

Müller hozzátette, hogy hamarosan nyilvánossá teszik a Sinopharm betegtájékoztatóját. Az oltásról elmondta, hogy csak 18 év felett adhatják be, terhesség alatt nem alkalmazható, és 79 százalékos védettséget ad. Szintén két oltásból áll, amelyeket három hét különbséggel kell beadni. Müller hozzátette, hogy a vakcina egyszerűen kezelhető és beadható, ezért azt a háziorvosoknak ajánlják.

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.