Müller Cecília szerint számítani kell arra, hogy a brit variáns nagyobb mértékben fog fertőzni

  • narancs.hu
  • 2021. január 18.

Katasztrófa

Kedden 36 500 főnek elég Pfizer-oltás érkezik az országba, a rendelkezésre álló Modernát csaknem “eloltották".

 

A szokásos koronavírusról szóló tájékoztatón Müller Cecília hétfőn a legfrissebb adatokra reflektálva azt hangsúlyozta, hogy ralatíve alanynak számító napi azonosított fertőzöttek száma nem ad okot semmiféle lazításra, hiszen a környező országokban ismét jelentősen emelkedik a betegek száma.

A friss adatok szerinti elhunytakról elmondta, hogy az érintettek tipikus népbetegségben (például szívérrendszeri betegségben) szenvedtek, amit szerinte a javuló tendencia láttán sem szabad elfeledni. “Ebben a betegségben még mindig meg lehet halni” – hangsúlyozta az országos tiszti főorvos a tájékoztatón. Hozzátette, hogy "oltakozzunk, és higgyünk a magyar szakembereknek.

A brit vírusmutáció is szólva azt mondta, hogy “számítanunk kell arra, hogy a brit variáns nagyobb mértékben fog fertőzni”. Megemlítette, jelenleg 4 főnél azonosították fel az angol mutánst. A pécsi szakemberek viszont elvileg 5 esetről tudnak. “Nem mindegyik volt összefüggésbe hozható utazási előzménnyel” – tette hozzá az országos tiszti főorvos. Szerinte a higiéniás szabályok betartása – a vírusmutációk miatt – még fontosabb.

Müller elmondása szerint kedden újabb Pfizer-szállítmány érkezik az országba. A rendelkezésre álló Moderna vakcinákat már csaknem “eloltották” a hétvégén az idősotthonokban. A Pfizer-féle szállítmányból 61 tálca érkezik, ami további 36 500 fő beoltását teszi lehetővé. Ebből a dózisból azok is kapnak, akik a második oltást veszik fel az oltóanyagból.

Közlése szerint a jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy a forgalomban lévő vakcinák a különféle vírusmutációk ellen is működnek. A tiszti főorvos azt is közölte Müller, hogy 3000 fő beoltására alkalmas orosz vakcina szintén megérkezett az országba, ezeket továbbra is vizsgálják. Ugyanakkor az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálat teljesen biztató eredményt mutat. Müller tudomása szerint a közeljövőben fog lezajlani az orosz gyártóhelyen az a helyszíni vizsgálat, amit a magyar szakemberek most a kínai vakcinával kapcsolatban végeznek Kínában.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.