Peking a szükséges egészségügyi felszerelés beszerzésének megkönnyítését kérte az Európai Uniótól

  • narancs.hu
  • 2020. február 1.

Katasztrófa

A kínai külügyminisztérium bírálta Washingtont, amiért az USA egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a járvány miatt, ami miatt korlátozzák a kínai állampolgárok beutazását az országba.

Li Ko-csiang, a kínai államtanács elnöke szombaton arra kérte az Európai Uniót, könnyítse meg Kína számára az uniós tagországok által gyártott egészségügyi felszerelések sürgős beszerzését – közölték kínai kormányzati források.

Ugyancsak szombaton a kínai külügyminisztérium bírálta Washingtont, mert az Egyesült Államok – amely pénteken egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a járvány miatt – korlátozta a kínai állampolgárok beutazását az országba.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő újságíróknak azt mondta, ezzel a döntésével a Fehér Ház "rossz példát mutat", és az semmiképpen sem Washington jó szándékát tükrözi.

Az Egyesült Államok  egészségügyi és emberi erőforrásokért felelős minisztere, Alex Azar pénteki sajtókonferenciáján jelentette be, hogy az országba vasárnaptól nem léphetnek be olyan nem amerikai állampolgárok, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak. Hozzátette, hogy az intézkedések a vírus terjedésének megelőzését szolgálják.

A döntés alól kivételt jelentenek az Egyesült Államokban állandó tartózkodási engedéllyel (úgynevezett zöldkártyával) élő kínaiak, és azok, akiknek közvetlen rokonuk él ott. Szombatra virradóra a CCTV kínai állami televízió a Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva arról tudósított, hogy a járvány halálos áldozatainak a száma 259-re nőtt, és csaknem 12 ezer fertőzöttet tartanak nyilván az országban.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.