Így védekezik Magyarország a koronavírus ellen

  • narancs.hu
  • 2020. február 1.

Katasztrófa

Elkészült a koronavírus-járvány magyarországi terjedését megakadályozni hivatott akcióterv.

A Belügyminisztérium péntek este juttatta el az MTI-hez azt a 28 pontból álló akciótervet, melyet a koronavírus-járvány magyarországi terjedését megakadályozni hivatott operatív törzs dolgozott ki.

Az intézkedések célja a fertőzés esetleges magyarországi megjelenésének kiszűrése és lokalizálása, valamint az állami szervek feladatainak összehangolása, ezáltal az egészségügyi és járványügyi intézkedések hatékony megszervezése – írják a tervben.

A terv első hat pontja az Országos Rendőr-főkapitányság számára ír elő intézkedéseket. Elsőként, hogy az ORFK soron kívül tegyen javaslatot a határforgalom ellenőrzésének és a járvány terjedésének megakadályozásra vonatkozó eljárásrendre, a szükséges intézkedésekre és határvédelmi eszközökre.

Kiemelt figyelmet kell fordítani azokra az emberekre, akik Kínából érkeznek, vagy a beutazást megelőző 14 napon belül ott tartózkodtak, valamint azokra, akik bizonyítottan fertőzött emberekkel kerültek kapcsolatba – áll a dokumentumban.

Az akcióterv előirányozza hőkamerák szolgálatba helyezését, esetleg további ilyen berendezések megvásárlását vagy bérlését.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az országos tisztifőorvos számára hét intézkedést sorolnak fel.
Elsőként, hogy határozza meg és léptesse életbe a járvány elleni védekezéshez szükséges eljárásrendet, erről tájékoztassa az egészségügyi ellátórendszerben érintetteket, különös tekintettel a határátkelőhellyel rendelkező területekre. Ellenőrizni kell a védekezéshez szükséges, raktárkészleten és gyártási folyamatban lévő egészségügyi eszközök körét, mennyiségét és minőségét, ha indokolt, intézkedni kell további készletek beszerzésére. Át kell tekinteni a vizsgáló laboratóriumok kapacitását, biztosítani kell a soron kívüli vizsgálatok lefolytatását. Az állampolgárok tájékoztatása érdekében figyelemfelhívó kampány útján be kell mutatni a vírussal kapcsolatos honlapot.

Az akcióterv szerint a központnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy adottak-e a feltételek a külföldről visszaérkező felsőoktatási diákok megvizsgálásához.

Az ingyenes információs vonal létrehozását követően biztosítani kell az orvosi hátteret. Biztosítani kell az egészségügyi szakterület együttműködését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) intézményeivel – áll a dokumentumban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium feladata, hogy a kimenekítésre váró magyar állampolgárok helyzetéről nyújtson folyamatos tájékoztatást, és a Turisztikai Ügynökség és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság bevonásával készítsen tájékoztató anyagot a kínai állampolgárok be- és kiutazásával kapcsolatos tapasztalatokról.

Az operatív törzs egyúttal felkérte a köznevelési és közoktatási intézmények vezetőit és fenntartóit, valamint a polgármestereket, hogy amennyiben olyan beteg személyről szereznek tudomást, aki Kínából érkezett, akkor vegyék fel a kapcsolatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ területi szerveivel.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.