Romániában hétfőn nyitnak az óvodák és az iskolák

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. február 2.

Katasztrófa

Legalábbis azokon a településeken, ahol nem rendeltek el vesztegzárat a járvány miatt.

Romániában február 8-ától, a második iskolai félév első napjától megnyitják az iskolákat és óvodákat azokon a településeken, amelyeken nem rendeltek el vesztegzárat a koronavírus-járvány miatt.

A döntést Klaus Iohannis államfő jelentette be kedden, azt követően, hogy Florin Citu miniszterelnökkel, és az illetékes kormánytagokkal közösen elemezték a járványhelyzetet. Az elnök szerint a diákok többsége visszatérhet az iskolapadokba, de azokon a településeken, ahol magas a fertőzési ráta, ott csak a diákok egy része vehet részt személyesen az órákon:

  • az óvodások és az 1-4 osztályos diákok számára - a karantén alá vont települések kivételével - mindenütt megnyitják a tanintézményeket, tehát azokon a településeken is, ahol magas a fertőzési ráta;
  • ahol közepes szintű a fertőzés terjedése, ott a záróvizsgákra készülő 8. és 12. osztályok számára is megszervezik a jelenléti oktatást, a többi osztály viszont távoktatási rendszerben marad.

A tanév elejéhez hasonlóan most is színkódokkal jelölik a különböző forgatókönyveket, de Iohannis nem pontosította, hogy milyen lakosságarányos fertőzési rátánál alkalmazzák a zöld, sárga, és vörös forgatókönyvet. Arra sincs egyértelmű szabály, hogy mikor rendelnek el vesztegzárat Romániában egy-egy településen. Tavaly ősszel azokon a zöld kategóriába sorolt településeken nyitották meg az iskolákat az összes diák számára, ahol a megelőző két hétben nem érte el a lakosság 1 ezrelékét az újonnan diagnosztizált fertőzöttek aránya, és csak ott zárták be a tanintézményeket, ahol a fertőzési ráta meghaladta a 3 ezreléket. Az 1 és 3 ezrelék közötti fertőzési ráta számított tehát sárga, a 3 feletti pedig vörös forgatókönyvnek.

A vendéglők, mozik és színházak esetében azonban az 1,5 ezrelékes fertőzési aránynál húzták meg határvonalat Romániában a zöld és a sárga forgatókönyv között.

Iohannis azt ígérte: az iskolanyitás feltételeit és az új védekezi szabályokat szerdán közös rendeletben fogja részletezni az oktatási és egészségügyi miniszter.

Romániában tavaly november 9-én a járvány második hullámának megfékezése érdekében költöztették országszerte az internetre az oktatást, amikor a naponta diagnosztizált fertőzések átlaga meghaladta a 6500-at. Jelenleg a napi 2400 új eset számít átlagosnak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.