Rusvai Miklós: Az eucharisztikus kongresszus és a vadászati kiállítás rizikófaktort jelent

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 29.

Katasztrófa

Ahogy a teltházas mérkőzések is. „Ne szégyelljük, tegyük fel a maszkot!”

A fertőzöttek száma lassan, de emelkedik, Rusvai Miklós virológus szerint ugyanis nem szabad ezt az adatot fetisizálni, ez ugyanis most, hogy magas az oltottak száma, önmagában kevés információt ad, hiszen az oltottak is megfertőződhetnek, de kevésbé betegedhetnek meg, és sokkal kisebb eséllyel halnak bele a betegségbe – hangsúlyozta az ATV Start műsorában.

Mint mondta, korábban is bizonyos számokhoz kötöttek egyes járványügyi intézkedéseket, most is lehetne ezek alapján döntéseket hozni.

Lezajlott az augusztus 20-ai ünnepségsorozat, és már látjuk, hogy emelkedés van a számokban, ez az iskolakezdés után sem elkerülhető –tette hozz.

Az eucharisztikus kongresszus, a vadászati kiállítás és a teltházas mérkőzések is rizikófaktort jelentenek, ezek után sorra megnőhetnek a járványügyi számok.

Főleg a rizikócsoportba tartozóknak fontos az egyéni védőeszköz, így például a maszkviselés.

„Ne szégyelljük, tegyük fel a maszkot!” – fogalmazott a virológus.

Mint mondta, tavasszal sem a tömegközlekedés volt az elsődleges fertőzési góc, hanem az olyan zárt terek, ahol akár kollégák, vagy családtagok voltak együtt maszk nélkül.

Rusvai Miklós abban bízik, hogy a negyedik hullám már alacsonyabb lesz. Úgy fogalmazott: most vizsgáznak az oltóanyagok. A legjobb érv az lenne az oltás felvétele mellett, ha kiderülne, hogy ez valóban megvéd a haláltól és a súlyos betegségtől – tette hozzá a virológus.

(ATV)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.