Új-Zélandon is megjelent a koronavírus dél-afrikai variánsa

  • narancs.hu
  • 2021. január 25.

Katasztrófa

Egyelőre nem tudni, az 56 éves nő hogy kapta el mégis a fertőzést.

Több mint két hónap után először regisztráltak koronavírus-fertőzést Új-Zélandon, az ország egészségügyi hatóságainak hétfői bejelentése szerint az 56 éves nő vélhetően a karantén ideje alatt kapta el a vírus új, dél-afrikai variánsát.

Chris Hipkins új-zélandi egészségügyi miniszter szerint a fertőzött nő nemrég tért vissza Európából, ám az aucklandi karantént január 13-án a szükséges negatív teszteredményekkel hagyta el. A miniszter azt mondta, egyelőre nem biztosak abban, hogyan kapta el mégis a fertőzést, de hozzátette, vélhetően a karanténlétesítmény egy másik lakója fertőzhette meg.

A nő több rokonának teszteredménye negatív lett, ezt Ashley Bloomfield egészségügyi főigazgató azzal indokolta, hogy a fertőzött elsősorban izomfájdalmakról panaszkodott, nem voltak légzőszervi problémái, így vélhetően kisebb eséllyel adta át a fertőzést környezetének.

A mostani eset az első regisztrált helyi fertőzés november közepe óta Új-Zélandon, a hatóságok pedig arra figyelmeztettek, hogy a vírus dél-afrikai variánsa fertőzőbb az eredeti változatnál.

Új-Zélandon tavaly február végén jelentették az első fertőzést, márciusban pedig a kormány országos karantént vezetett be, amelynek keretében az üzleteket és iskolákat bezárták, a lakosokat pedig otthonmaradásra szólították fel. Február óta kevesebb mint 2300 fertőzést regisztráltak, és 25 halálos áldozatról tudni.

A hatóságok hétfőn azt is bejelentették, hogy 2021 júniusáig a körülbelül 5 milliós ország teljes lakosságát be szeretnék oltani. Wellington a svéd-brit AstraZeneca, az amerikai-német Pfizer/BioNTech, az amerikai Novavax és a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica NV gyógyszergyártó cégektől rendelt koronavírus elleni oltóanyagot.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”