Új-Zélandon kötelezővé teszik az egészségügyi dolgozóknak és a tanároknak a Covid-oltást

  • narancs.hu
  • 2021. október 11.

Katasztrófa

A határszervek dolgozói számára már korábban kötelezővé tették az oltást.

Új-Zélandon hamarosan kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltás felvételét az egészségügyi dolgozók és a tanárok zömének – közölte hétfőn a kormány.

Az orvosoknak, gyógyszerészeknek, ápolóknak, illetve más egészségügyi dolgozóknak decemberig be kell majd oltatniuk magukat, a tanárok és oktatásügyben dolgozók számára január a határidó.

Chris Hipkins, a járvány leküzdéséért felelős miniszter szerint a szóban forgó szakmák képviselői közül sokan már megkapták ugyan az oltást, de semmit se szabad a véletlenre bízni, mert nekik olyan betegekkel és gyerekekkel van dolguk, akik egyelőre nem oltathatják be magukat. A határszervek dolgozói számára már korábban kötelezővé tették az oltást.

A gyors járványügyi intézkedéseknek és szigorú zárlatoknak, illetve az ország viszonylagos elszigeteltségének köszönhetőn Új-Zéland sikeresebben vette fel a harcot a járvány ellen mint az világ legtöbb országa. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem hétfői összesítése szerint a pandémia kezdete óta 4659 fertőzöttet regisztráltak, és 28-an haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.

A járvány gócpontja a legnagyobb város, Auckland, ahol küzdenek a koronavírus gyorsan terjedő delta variánsa ellen. Jacinda Ardern miniszterelnök közölte hétfőn, hogy az 1,4 milliós város még legalább egy hétig vesztegzár alatt marad, míg két környékbeli régióban, Waikatóban és Northlandben csütörtökön oldják fel a zárlatot, ha kiderül, hogy nem terjed erősen a vírus.

Auckland már körülbelül két hónapja zárlat alatt van. Hétfőn harmincöt újabb fertőzéses esetet regisztráltak a városban, ezzel a fertőzöttek száma 1600 felé emelkedett.

Ardern az oltás felvételére buzdította a lakosságot, és kormány a hétvégén a választásokhoz hasonlítható oltási "szuperszombatot" rendez, az országos kampány idején egész nap nyitva lesznek az oltóközpontok.

Az ötmilliós Új-Zéland lakosainak mintegy 68 százaléka kapta meg eddig az első adag vakcinát, 47 százalékuk pedig teljesen be van oltva. A 12 év felettiek körében 82, illetve 57 százalékos ez az arány.

A kormány hétfőn bejelentette, hogy hatvanezer, kísérleti stádiumban lévő, molnupiravir nevű antivirális szert kötött le Covid-betegek gyógyítására, de csak az amerikai, illetve az új-zélandi gyógyszerfelügyelet engedélye után fogják alkalmazni a Merck gyógyszergyár termékét.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.