Víztölcsér süllyesztette el a milliárdos hajóját

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 22.

Katasztrófa

Mike Lynch számítástechnikai vállalkozó Bayesian nevű jachtja a gyártó szerint túlélte volna a vihart, ha zárva vannak az ablakai.

Nyomozás indult Olaszországban a hétfői viharban elsüllyedt Bayesian vitorlás ügyében – írja a hvg.hu.

A hajó, amely a Sky News szerint Mike Linch szoftverfejlesztő milliárdos családjáé,  Szicíliánál, Porticellónál merült el huszonkét emberrel a fedélzetén. A hajón lévő emberek többsége túlélte a katasztrófát. Öt holttestet szerdán megtaláltak, a Telex szerint Linch holttestét is azonosították már, egy embert még eltűntként kerestek.

A balesetet a viharral érkezett víztölcsér okozta. A vizsgálat azt próbálja kideríteni, terhel-e valakit felelősség a történtekért.

A hajót építő cég tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a nyitva maradt ablakokon nagy mennyiségű víz ömlött be a hajótestbe. Bizonygatta, hogy a Bayesian bármilyen időjárás esetén a felszínen tudott volna maradni, akkor is, ha orkán erejű szél dobálja egyik oldalról a másikra – nyitott hajóablakokkal azonban nem volt esélye. Az olasz média tudni véli, hogy a magas árbócot ellensúlyozó, uszonyként benyúló hajógerinc sem volt teljesen leeresztve az eset idején. 

Mivel a legénység egyetlen tagja halt meg, azt is feltételezik, hogy a túlélők mind a fedélzeten lehettek, amikor a vihar érkezett. Így az a kérdés is felmerült, nem kellett volna-e fölébreszteni a kabinjaikban alvó utasokat, és ellátni őket mentőmellénnyel. 

A luxusjacht új-zélandi kapitánya, James Cutfield azt mondta, a víztölcsér hirtelen érkezett, nem látták előre. Ezt a vallomást megerősítik a part menti térfigyelő kamerák felvételei. A jacht egy percen belül süllyedt el. 

A címlapképen a Bayesian vitorlás látható. Fotó:  MTI/EPA/Perini Navy Press Office

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.