WHO: nem laborból szabadult el a vírus Kínában

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 9.

Katasztrófa

Valószerűtlen az a teória, hogy a koronavírus egy kínai laboratóriumból származna – erre jutott az Egészségügyi Világszervezet Kínában.

A világszerte elterjedt elméletet, miszerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából jutott volna ki, a kínai hatóságok után most a WHO Kínában vizsgálódó szakértői csoportjának vezetője, Peter Ben Embarek is cáfolta. Keddi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy bár az Egészségügyi Világszervezetnek sikerült új információkat gyűjtenie, ezek az adatok nem segítettek sokat abban, hogy kiderüljön, hogyan tört ki a világjárvány.  A vírus természetes hordozói egyes denevérfajok lehetnek, de azt nem tudták megállapítani a kutatók, milyen állatfaj közvetítésével juthatott át az emberre. Peter Ben Embarek szerint ennek meghatározásához további célzott vizsgálatokra lenne szükség, nem csak Kínában, hanem más országokban is.

Az élelmiszerbiztonsági szakembernek az a meggyőződése, hogy a vírus akár utazókkal vagy fagyasztott élelmiszeripari termékekkel is eljuthatott a közép-kínai Vuhanba más térségekből.

A WHO csapata nem találta jelét annak, hogy a SARS-CoV-2-vírus már 2019 decembere előtt is jelen lett volna a városban. A szervezet egy másik szakértője, Dominic Dwyer kijelentette: nagy valószínűséggel csak évek múlva tudják majd teljes mértékben feltárni a járvány eredetét.

 A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány első ismert gócaként elhíresült Vuhanba az új típusú koronavírus eredetének felkutatására. Érkezésüket követően két hétre karanténba kellett vonulniuk.

 A WHO nemzetközi szakértőinek vizsgálata érzékeny politikai kérdésnek számít a kínai vezetés számára. Az AP hírügynökség tájékoztatása szerint Peking korlátozta a kutatási lehetőségeket, és eltiltotta a tudósokat például attól is, hogy újságírókkal beszéljenek.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.