Kiállítás

A képtelenség képei

Éljen a kérdőjel, vesszen a pont! – Réber László irodalmi illusztrációi

  • Sirbik Attila
  • 2020. szeptember 13.

Képzőművészet

Ahol sokkal fontosabbá válik a kérdés felvetése, mint a kijelentés, ott kezdődnek Réber illusztrációi, ezek az egyszerűségükben letisztult, minimalista és filozofikus grafikák, amelyek nem a szövegek képi dimenzióba ültetései csupán, hanem saját történetet (mesét) is kibontó alkotások.

Réber László szuggesztív, pár vonallal kialakított rajzai a 20. századi magyar grafika műfajának kiemelkedő jelentőségű művei. Munkáiban egy egészen apró jel, egyetlen vonal akár egyszerre jelentheti az igent és a nemet – mutat rá Szigeti Árpád, a fiatal grafikus is –, ami által a befogadó azonnal érzékelheti, hogyan desztillál egy Réber-grafika, hogyan segít kiszűrni az illusztrált szövegből és/vagy az ábrázolt tárgyából a lényeget.

Az 1920-ban Budapesten született Réber nem grafikusnak készül. Fiatalon atletizál, gerelyhajítóként kis híján az olimpiai csapatba is bekerül, de a történelmi események őt is magukkal sodorják. A 2. világháborúban katonaként szolgál, térképvázlatokat készít. A háború utolsó évében pedig szovjet hadifogságba esik és egy azerbajdzsáni hadifogolytáborban követ tör, hidat épít, éhezik, de talál egy kiutat – a rajzolást. Itt kezdődik autodidakta, később folyamatosan felfelé ívelő pályája, betegen, a tábori kórházban, ahol szerencséjére felfedezik a tehetségét. Életben maradását e felfedezésnek köszönheti, hiszen fogva tartói portréit megrajzolva szűkös, de az életben maradáshoz mégis elegendő élelemhez jut. A grafikáira oly jellemző groteszk humor is innen gyökerezhet. Az azerbajdzsáni hadifogolytábor egyik túlélője, Bizony Ottó feljegyzése mintha csak egy Réber-rajzot villantana fel: „Az azerbajdzsáni nyár 1946-ban kegyetlenül meleg volt. A munkahelyeken félmeztelenül dolgoztunk, valósággal feketére lesülve. Esténként szinte mulatságos volt, amikor a barakkok között fehér trikókat és alsókat láttunk imbolyogni: fej és láb nélküli embereket.” Ez a többéves fogságban megtapasztalt létélmény nagymértékben határozza meg azt, hogy későbbi munkáiban néhány vonalból jellemeket, összetett állapotokat tud kibontani.

Réber lesoványodva, legyengülve (hol vannak már az olimpiai álmok), 1948-ban tér haza a hadifogságból. Egy textilfestő üzemben kezd dolgozni, ám hamarosan eldönti: a rajzolásból szeretne hivatásszerűen megélni. 1949-ben karikaturistaként helyezkedik el a Szabad Szájnál, majd a lap beszüntetése után a Szabad Ifjúság, a Magyar Ifjúság és a Ludas Matyi karikaturistájaként válik ismertté. Az 50-es, 60-as években négy önálló karikatúraalbuma jelenik meg, Budapesten, Londonban, illetve két kötet Frankfurtban, amelyek témáját leggyakrabban az ember hétköznapi gyarlóságaiból eredő komikum szolgáltatja. A mindent észrevevő éles szem, maró gúny, a tartalomhoz igazodó rajz­stílus jellemzi grafikáit. (Hangulatában ezekhez a művekhez áll a legközelebb a hatvanas években készített három rövid animációs filmje is.) 1951-től két évig a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályán dolgozik tervezőként, itt ismeri meg Almássy Katalin rajzolót, akivel 1953-ban köt házasságot. Könyveket 1952 óta illusztrál. Mintegy öt évtizedes pályafutása során mindemellett önálló grafikai munkákat is alkot, de ezeket idáig sajnos elhanyagolta a szakma, autonóm rajzművészetének alkotásai nem vagy csak igen csekély nyilvánosságot kapnak, szemben az irodalmi művekhez, mesékhez, gyermekkönyvekhez készült illusztrációival, amelyek évtizedek óta közismertek és közkedveltek, generációk nőttek fel rajtuk. Illusztrátori alkotótevékenységét rangos szakmai elismerésekkel jutalmazták itthon és külföldön.

Az illusztráció, mint műfaj kapcsán még ma is felmerül az az avíttas feltételezés, amelyik szerint a szöveg az ész, a képi megjelenítés meg az érzékek, érzelmek manifesztációja csupán. Erre minden elemében rácáfol Réber művészete, az irodalommal, a szövegtesttel összeforrott könyvillusztrációinak sora is. A tárlat Réber két nemzedéktársát, Örkény Istvánt (1912–1979) és Kurt Vonnegutot (1922–2007) emeli ki, két olyan írót, akik Réberhez hasonlóan megjárták a második világháború poklát. Réber minimalista, filozofikus alkotásai jól illeszkednek a két szerző alkotói világához, gondolkodásmódjához. Mindhármuk művészetének közös jellemzője a puritán stílus, a groteszk, szatirikus hangnem mélyén megbújó emberismeret és humanizmus, a hétköznapi valóság szellemi szférákba emelése. Wehner Tibor író, művészettörténész szerint Réber játékos, fanyar látásmódját bravúros, sziporkázóan szellemes rajzi ötletek keltik életre: művei a képtelenség képei. A kiállítás középpontjában Örkény Egyperces novellák című kötetéhez készült illusztrációk állnak, ami korántsem meglepő. Ahogy Révész Emese kurátor is fogalmaz, a kiállításhoz készülő, hamarosan megjelenő katalógus szövegében: „Örkény írásai azonban éppoly távol esnek a szimpla vicctől, mint Réber rajzai a szokványos karikatúrától. Éppen a korábbi Ludas Matyi-illusztrációkkal összevetve válik nyilvánvalóvá, hogy Réber rajzainak az Egypercesek legbelső gondolati magvát sikerült megragadnia, mondhatni életfilozófiáját képpé formálni.”

A tárlat külön erőssége az az egyedi látványvilág is, amely Babos Bertalan Zsili grafikus- és festőművész falfestményeinek és installációinak köszönhetően új összefüggésekbe állítja az illusztrációs grafikákat, aláhúzva, hogy Réber munkái nem szimpla illusztrációk, sokkal többek annál.

Virág Benedek Ház, Bp. I., Döbrentei u. 9. Nyitva: október 1-ig.

Neked ajánljuk