A Haszkovó városrész a megye negyedik legnépesebb települése lenne, ha kiszakadna Veszprémből. A városközpontban rendezett korábbi 12 fal – Építészet és kortárs ornamentika című tárlat után most a város e lakótelepének közterein valósultak meg állandó jellegű installációk. E kiállítás célja az, hogy tisztábban lássuk a modern építészetet, annak értékeivel és hibáival együtt.
A modern építészetben a forma követi a funkciót. Ambíciója, hogy véget vessen a korokon átívelő organikus diskurzusnak. Az építészeti nyelv a funkciók elvégzésére redukálódik, és kiteljesül egy eszme esztétizálásában. Az I. világháború utáni válságban szükség volt egy rendszerre, melyben az emberek nem lázadnak fel. A modern építészet formai keretet ad a társadalomnak, erre utal Le Corbusier kanonikus könyvének eredeti címe: Építészet vagy forradalom. A modern építészet a II. világháború után még inkább aktuálissá válik, feladata immár a rombolás okozta űr kitöltése.
A Nyugaton megvalósult beton megastruktúrák remekül szemléltetik a háború utáni félelem és trauma fizikai megtestesülését. Ezzel szemben Magyarországon 1953-ig, Sztálin haláláig az építészeknek a historizáló szocialista realista stílust kellett követniük. Ez azonban nem volt elég gyors megoldás a lakásválságra, és kevéssé volt beilleszthető a szocialista ideológiába. Hruscsov tehát új célt jelölt ki az építészet számára: a történeti városok szélén tátongó üres területeken iparosított panellakások építését. Magyarországon az ún. 15 éves lakásépítési terv keretein belül nagyjából egymillió lakás felépítését tűzték ki célul a 60-as, 70-es évekre. A naiv és optimista szocializmus töretlenül hitt a tudományos és technológiai fejlődésben, az emberi igényeket helyezte előtérbe, a természetre leigázandóként tekintett. Új világot képzelt el, melyben az emberek egy gépezet csavarjai: panellakásban élnek és gyárban dolgoznak.
Nem számolt a jövővel
Hajlamosak vagyunk kizárólag negatívan viszonyulni a modernista örökséghez. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a panelházak közel kétmillió embernek adtak kilépési lehetőséget a túlzsúfolt társbérletből vagy a többgenerációs vidéki lakásokból. Szemben a 21. századi neoliberális várossal, ahol a város az emberek anyagi helyzete alapján rendeződik újra, a lakótelepek dedzsentrifikált övezeteket hoztak létre, ahol az emberek életszínvonala egységes volt. A puritán két szoba-konyha-fürdőszoba tagolás önmegtartóztató, de előremutató életstílust hirdet. Az átlagosan 53 négyzetméteres lakások éppen elégségesek egy család számára. Az épületek tájolásánál fényes szobákat igyekeztek kialakítani, egyes esetekben pedig minőségi zöld felületek jöttek létre, ültetési programokkal társulva. Fontos kiemelni, hogy a lakások felszereltségi szintje – például radiátoros fűtés és fürdőszoba – meghaladta az akkori átlagos viszonyokat, tekintve, hogy a II. világháború után csak minden ötödik lakásban volt fürdőszoba. A funkcionalista modern építészet azonban felmondja a szolgálatot, ha például ki szeretnénk cserélni a kádat a fürdőszobában. Hiába a banálisan leegyszerűsített panelépület, a belső berendezések a födémrendszerrel együtt lettek beépítve, így felújítás csak nagy nehézségek árán lehetséges. A panelház időn kívüli, nem számol a jövővel.
A posztmodern építészteoretika amellett érvel, hogy az építészeti formák sokkal „impotensebbek” annál, mint azt korábban hittük. Színesíthetik az életünket anélkül, hogy túlzottan korlátoznák a hétköznapi életet, sőt előfordulhat, hogy egyes típusok többféle funkció befogadására is alkalmasak. Erre jó példa a keresztény bazilika, melyet ma templomként ismerünk, korábban viszont az ókori Róma vásárcsarnoka volt. Itt volt a piac és itt hozták a törvényeket. A posztmodern megkérdőjelezi azt a dogmatikus gondolkodást, amely csak a funkcióból indul ki, és figyelmen kívül hagyja a formákat és azok információtároló képességét. A posztmodern építészet célja, hogy újra kommunikáljon az emberekkel, történeteket meséljen el.
Nem lakik bennük senki
A Paradigma Ariadné Aldo Rossi olasz építész és teoretikus gondolataiból merített a kiállítás koncepciójának megalkotásakor. Rossi A város építészete című könyvében határozza meg a városi műtárgy kategóriáját. Ebbe olyan épített környezeti elemeket sorol, amelyek bőséges jelentésréteget halmoztak fel a hosszú évek során. Szemben funkciójukkal, ezeket a típusuk jellemzi. Bár nem lakik bennük senki, fontos szerepet játszanak a kollektív emlékezetünkben. Jellegzetes formájuk segít a tájékozódásban, ezek jelentik az állandóságot a városban. Ilyen Budapesten az egykori Moszkva téri óra vagy a Parlament.
Öt, ezekhez hasonló városi műtárgy tölti meg élettel a Haszkovó lakótelep homogén köztereit. A Paradigma Ariadné saját víziója mellé négy nemzetközi építészstúdiót kért fel, hogy 2×2×3 méteres városi műtárgyakat tervezzenek a lakótelepnek. (Lásd Romok, részletek, szobák című keretes írásunkat.) A kiállítás városi bútorait hosszú élettartamra tervezték – köszönhetően az elpusztíthatatlan poliurea bevonatnak –, így állandó szerepet tölthetnek be a város életében. A kiállítás végén a lakók dönthetnek, melyik műtárgyat tartják meg, és melyiket adományozzák Veszprém más közterületeinek. A kísérleti bútorok antitézisei az olyan kortárs közterületi művészeti beavatkozásoknak, mint Anish Kapoor chicagói Cloud Gate-je. A csillogó, trendi műtárgyakkal szemben, amelyeket csak lefotózni lehet, ezek az installációk az interakcióra építenek. A külső vagy belső, a fent vagy lent sok esetben nem egyértelmű, a látogatók döntése, hogy miként foglalják el az objektumokat. Német Szilvi művészettörténésszel közösen a stúdió az építészeti kiállítást kiegészítő audioguide-ot is készített, s a szakmabeliek és a helyiek közötti párbeszéd érdekében rendszeresen szervezett bejárásokat is.
A lakótelepek homogenitása és a minőségi közterületek hiánya nem kedvez annak, hogy ezekre a városrészekre otthonként tekintsünk. Ez a kiállítás precedenst állít: lehet szeretni azt a környezetet, amiben élünk – és egyben felhívás is az építészeknek arra, hogy szabaduljunk fel a formai megkötések alól.
| Romok, részletek, szobák
A Rom a Paradigma Ariadné munkája, amely Veszprém egyik városi műtárgyára, a középkorból fennmaradt Margit-romokra reflektál. A 21. században az ehhez hasonló műemlékek kulturálisan felértékelődnek, míg a közelmúlt modernista öröksége könnyen feledésbe merül. Ennek apropóján egy modernista vívmánynak, az emberre szabott ergonómiának állít emléket a városi bútor. A Romtörésvonalait Gerrit Rietveld, Alvar Aalto, Breuer Marcell és az Eames házaspár modernista székeinek keresztmetszetei alakítják ki. A romos műemlékeknek így olyan kortárs értelmezése valósul meg, mely a hagyományosan vett romokkal szemben nem régi, sőt anyaghasználatában és felületkezelésében sem romszerű. A római Supervoid építésziroda James Stirling haslemere-i épületéből ragad ki egy 1:1 méretarányú részletet. Ez az épület egyidős a magyar lakóteleppel, ami jól szemlélteti a Nyugat és a Kelet közötti időbeli és ideológiai eltolódást. A posztmodern lépcső és pillér ikonként mutatja be, mennyire hiányzik a játékosság a lakótelepek homogén világából. A görög Point Supreme csapata emberarcú szobát tervezett a léptékvesztett paneltömbök közé. Installációjuk szintén posztmodern építészeti idézet, Jamasita Kazumasza kiotói épülete jelenik meg benne. Edward Crooks londoni tervező személyes élményei által inspirálva toronycsúcsot tervezett. Ez a hierarchikus struktúra olyan épített forma, amely hiányzik a lakótelepekről. A zegzugos belső privát helyszínt biztosít a köztereken belül, ahova vissza tudnak vonulni a haszkovói fiatalok. A barcelonai MAIO építészei pedig egy medencét öntöttek formába a lakótelepnek. Ezzel utalva a víz – például szökőkút – szakrális hatására, spirituális elemet csempészve a lakótelep életébe. |
Az arc, a medence, két torony és egy rom, Veszprém, Haszkovó lakótelep, 2019–2020
