Kiállítás

Történetmesélő állat

A történelem terhe - Roskó Gábor retrospektív kiállítása

  • Dékei Kriszta
  • 2013.08.18 13:07

Képzőművészet

"Egy utalások nélküli világban bizonytalanul érezném magam" - az idézet a művész 9x9 ZOO című, 2001-ben kiadott könyvében, illetve a Modem egyik falán is olvasható. Az apró rajzon egy öltönyben üldögélő és teázó elefánt közli ezt egy heverésző macskával: kicsit olyan érzésünk támad, mintha a pszichológus és a páciens viszonya megfordult volna.

A képeken szereplő antropomorfizált állatok iskolás betűkkel lejegyzett monológjai vagy párbeszédei (amelyekben gyakran eldönthetetlen, ki is az, aki állít valamit) egyszerre közhelyesek és meghökkentők; az egyik kedvencem egy kardigános és egy kapedlit viselő, békésen teázgató medve, akik fölött a "Sose felejtem el azt a pillanatot, amikor álmomban beleharaptam egy kutyába" mondat olvasható.

Bár Roskó hetvenes évek végén induló, az akkori divathullámot (az új szenzibilitást) negligáló életművében fontos szereplők az emberi érzéseket és viselkedésmintákat "imitáló" állatok, a kiállítás kurátora - Hornyik Sándor - jóval átfogóbb megközelítést választott. Megtartotta az ember mint "történetmesélő állat" gondolatát, de a művész alkotásainak narratív jellegében a személyes és univerzális múltfeldolgozás gyakran szatirikus vagy ironikus allegóriáit emeli ki. A történelmi események rekonstruálásával vagy értelmezésével foglalkozó tudósok (vagy magánszemélyek, esetleg művészek) ugyanazzal a problémával szembesülnek: interpretációik csupán fiktívek és töredékesek lehetnek. Erre és a kommunikáció nehézségére utal A történelem terhe cím.

S valóban, a művész nyolcvanas-kilencvenes években készült művei inkább a nagy történelmi események utalásokkal terhes és nehezen megfejthető átiratai. Az ír kérdés (1997) két vörös hajú férfialakja felett egy búgócsiga lebeg, a Napóleon Elba szigetén című 1983-as munkán a száműzött császár kezében egy szarvasbogarat szorongat, a Nehéz protestáns élet című, 1986-ban készült festményen többek közt egy skót szoknyát viselő férfit, egy piros sipkás alakot és egy akasztott embert is láthatunk. A Tortahajó (1986) feltehetően a kolonizáció irányának "átfordítása": a képet uraló, hatalmas termetű, öltönyös és tolldíszben feszítő bennszülött együtt falatozik a tortából készült hajóból az asztalon üldögélő, törpe méretű fehér férfiakkal. Roskó emellett a maga sajátos, rejtélyekkel megspékelt stílusában gyakran "ábrázol" politikusokat (Uszáma bin Ládin), celebeket (Madonna, Cindy Crawford), filozófusokat (Descartes, Spinoza), tudósokat (Stephen Hawking) vagy mitológiai szereplőket (Odüsszeusz). A Rózsa Sándort elfogja a borkommandó című munkán (1999-2002) például a betyár arcvonásait nyilvánvalóan Frank Zappától kölcsönözte. Bár a művész kiválóan rajzol, festményei technikai szempontból nem "tökéletesek", inkább egyfajta lazaság érződik rajtuk. Gyakoriak a látható, ezért elbizonytalanító átfestések - így nem zárható ki, hogy a szellemi voltában jelen lévő negyedik a valódi főszereplő, az üldözői elől mindig kámforrá váló Rózsa Sándor.

Az életműben többször is felbukkannak bibliai témák és alakok, de a korai, 1983-as Háromkirályok kivételével (ahol a középső lovas nyergére támaszkodó, bárányszerű alak egy lefelé fordított, piros széket tart a magasba) mindegyik az "szövetségből indul ki. E tematika leghíresebb darabja a tíz szoborból álló, 1993 és 2002 között készült Minjan. A szoborcsoport szereplői néha emberszerűek, néha félig ember, félig állat formájúak, néha pedig majdnem egy-egy állatra emlékeztetnek. A félmeztelen Salamon például egyiptomi írnokot formáz, a rókafejű Dávid elegáns vadászruhát visel, Jákobot két egymásba kapaszkodó állat, egy nyuszi és egy róka "személyesíti meg". Ez a megszemélyesítés azonban egyáltalán nem kapcsolódik a "valósághoz": az asztalfőn trónoló Mózes leginkább a vízhordásban megfáradt szamárfejű asszonyra emlékeztet, az embertestű Bálám pedig valamiféle robogón üldögél. A művész mintha tudatosan ellenállna a lehetséges szimbolikus értelmezéseknek.

Roskó világában nincsenek állandó szereplők (egyetlen kivétel egy méregzöld és hatalmas béka), képi nyelve azonban éppen az antropomorf alakok végtelen variabilitása miatt azonnal felismerhető, s nem mellékesen jellegzetes groteszk humora miatt szeretetre méltó. Azt viszont nem lehet állítani, hogy könnyen vagy egyáltalán dekódolható - főként, ha a képcímek szinte semmilyen módon nem (vagy egészen közhelyesen) kapcsolódnak a látványhoz. A szív alakú, különféle kicsiny motorizált járművekkel díszített keretben lebegő két vörös ördögfióka vajon miért tart fogai közt egy kereszttel díszített láncot, amelyen egy csiga mászik? A jelenet abszurditását csak fokozza a képre írt szentencia ("Lassú vagy gyors, egyre megy"), s maga a cím (Figyelj, barátom) is. Még egy olyan, talán könnyen interpretálható munka is, mint a Nem mennék ilyen messzire (2003-2004) - amely első olvasatban a "hány ujjadat adnád egy jó nőért?" mondásra utal -, elbizonytalanítja a nézőt: nem lehet, hogy valami felett elsiklott a figyelme?

De ne essünk kétségbe! Támaszkodjunk a művész könyvében látható egyik jelenet szövegére, miszerint: "Nem várhatjuk el, hogy a szavak mögött húzódó többértelműséget egyformán megértsük, vagy akár csak észrevegyük." Hiszen ezt még a krokodilt okító nyakláncos kövér kutya is tudja.

Modem, Debrecen, Baltazár Dezső tér 1., nyitva július 28-ig

Neked ajánljuk