A kisgyerekek bikinis-koktélruhás szépségversenyének már puszta létezése is olyan paradoxon, amely a maga abszurditásában is kifejező metaforája sok mindennek, amit nehéz hová tenni úgy "a keleti", mint "a nyugati" társadalmi jelenségek közt. Kallos Bea egy bulgáriai és egy magyar versenyen készült fotói épp attól nagyszerűek, hogy nem akarják helyettünk megítélni ezeket a tüneteket, mert nem egyszerűsítik le, hanem a maga zavarba ejtő összetettségében ábrázolják a lapos bikinifelsők, a turkálós ruhában feszítő szülők meg a sminkben sorukra váró hat-hét évesek világát. A fotók nagyon pontosan kapják el a legkülönfélébb arckifejezéseket: beképzeltnek és elkényeztetettnek tűnő kis hercegnő éppúgy akad, mint felkészülés közben zokogó; a szerepléstől tényleg boldognak látszó lány csakúgy, mint a színpadon minden meggyőződés nélkül, zavartan tévelygő. De hogy nem lehet egyszerűen a szépségideál-hajszolásba belebolondult szülők szerencsétlen áldozatairól beszélni, azt a szülők beszédes mozdulatait, arckifejezéseit megörökítő képek is bizonyítják, féltő gondoskodástól hideg céltudatosságig.
Persze nem igaz, hogy Kallos Bea csak elkap és dokumentál, mert a maga módszereivel azért finoman értelmez is, kompozícióival finoman kommentál. Egy teddy maci az előbb kisminkelt kislány váltópólóján kicsit visszazökkent a kizökkenésből; pár sparos szatyor az öltöző földjén maga a kontraszt az álomamerikai vágykép és a földhözragadt valóság között; a hatalmas díszletek között fényképezett, magára hagyott aprócska gyerek pedig jó pár egyértelmű dolgot mond el egyetlen pillantásra - a nem egy kép mögött ott bujkáló kiszolgáltatottság csak az egyik ezek közül.
Mai Manó Ház, nyitva szeptember 1-jéig
