1999. június 21. - "buda
Az összköltség hetven százalékát így "idegen" források fedezik, azért meg, hogy a fennmaradó harminc végére is pont kerülhetett, elsősorban a főváros és a III. kerület önkormányzatát, illetve a British Councilt és a Francia Intézetet illeti köszönet. A főkoordináló Németh Vladimir persze idén is hangsúlyozta, hogy nemcsak a sztárok felléptetése jelenti az ünneplést: "Bárki, aki kedvet érez egy kis muzsikáláshoz, nyugodtan álljon ki a főtérre, és zenéljen egy kicsit az arra járók boldogítására." És ez Párizsban valóban bejön, de errefelé attól is bátran elszállhatunk, hogy láthatjuk végre a Zap Mamát.
S mi több, addig sem kell tétlenkedni, amíg a sor rá kerül. A két központi színpad - Tilos az Á: Szépvölgyi út és Tímár utca közötti park; "budai Nemzetközi Színpad: Tímár utcai HÉV-megálló - hazai fellépői közül megismerkedhetünk a Romani Drom lovár és collár hagyományú cigányzenéjével: a nemrég kettéhasadt Ando Drom egyik felét takarja e név, benne az idősebb és az ifjabb Kovács Antal, valamint Lakatos János mellett a tavalyelőtti Ki mit tud?-győztes Lakatos Mónikával. Továbbá Muzsikás és Sebestyén Márta, mint évről évre rendesen - a "megismerkedhetés" ezúttal remélhetőleg nem rúghat labdába. A rádzsasztáni Musafirral is találkozhattunk (a WOMUFE-n) tavaly. Indiának Pakisztánnal határos sivatagában ugyanazokat a templomokat látogatják a muzulmánok és a hinduk, ám míg a muzulmánok inkább a klasszikus indiai zenék kifinomult nyelvén szólaltatják meg tradícióikat, a hindu cigányokéra egy "plebejusabb", vásári forma jellemző, amelyben a táncosoknak, mutatványosoknak, kigyóbűvölőknek, fakíroknak is kiemelt szerepük van. A pakisztáni qawwali sem idegen tőlük, de ebben a műfajban "még" illetékesebb a nemzetközi mezőnyben frissen feltűnt, fiatal pakisztáni Rizwan - Muazam Qawwali Group, melynek vezetői, Rizvan Mujahid Ali Khan és Muazam Mujahid Ali Khan a tavalyelőtt elhunyt qawwali-mágus Nusrat Fateh Ali Khan unokaöccsei. Attish: The Hidden Fire című debütálásuk mindent tud a szufi dicsőítő és szerelmi költészet elragadtatásáról - ennek bemutatásába kapcsolódnak be a - tavalyi Szigetet megjárt - Fun-da-mental tagjai. A francia Zebdát sokan a Les Negresses Vertes és a Mano Negra örököseként tartják számon, s bár engem erről nem győzött meg a ´98-as Essence ordinaire album, "buda varázsa rápakolhat egy lapáttal.
*
Szóval a Zap Mama.
A zenekart alapító Marie Daulne 1960-ban, Zaire függetlenné válásának napjaiban született. Édesapja, aki belga volt, meghalt a harcok folyamán, és édesanyját is komoly veszély fenyegette, amiért egy fehér felesége lett. Az őserdőbe menekült három gyermekével, ahol a pigmeusok oltalmát élvezte, majd Marie születése után egy helikopternek sikerült Belgiumba menekíteni őket. Ott cseperedett fel Marie, a mama és a nagymama, illetve a papája rokonsága - ha úgy tetszik: két alapvetően eltérő kultúra - közepette. Otthon zaire-i népdalokat, az iskolában középkori madrigálokat tanult. Aztán egy lemezről megismerte a pigmeusok dolgait, és innentől nem lehetett megállítani: a nővérével felkerekedett, hogy meglátogassa azt a törzset, amelynek talán az életét köszönhette. Pár napot töltött velük, magnóra vette az éneküket: nagyjából ennyi kellett, hogy Belgiumba visszatérve, 1990-ben megalakítsa a Zap Mamát. Öt olyan lány alkotta, akiknek ugyancsak kevert vér folyt az ereikben: portugál, spanyol, kameruni, zaire-i, francia és belga felmenőkkel.
A Zap Mama-történet első szakaszát két album: Zap Mama és Sabsylma, a cappella megszólalás, lehengerlő báj meg humor és - a különféle népzenéktől a soulon át a rapig - tengernyi műfaj beszippantása jelentette. ´92-93 magasságában világszerte megugrott a hölgyek árfolyama, a lemezfronton és a fesztiválokon besöpörtek mindenféle kitüntetést, még a róluk készített dokumentumfilm is első díjas lett a MIDEM-en. A ´97-es Seven albumra azonban fölöttébb átalakult a kép. Marie szólóénekesnek lépett elő, a háttérbe került lányok sorában csak Sabine Kabongo maradt az alapítók közül; színre lépett pár hangszeres, és Michael Franti producerkedésével elmozdultak az arányok a hip-hop felé. Az ortodox Mama-hívek némelyike persze lázasan duzzogott e "kommercializálódásért", míg mások kiálltak az új szelekben is: lehet, hogy Daulne számai a world musicból a pop felé kacsingatnak, viszont tánczenének nem kevésbé lenyügözők.
Én azt hiszem, valóban nem. És A Zene Ünnepére kijön a negyedik album, az á Ma Zone, mely a Seven útján járva is könnyen a mennybe mehet "budán.
Marton László Távolodó
