Bár Soós Nóra a nőművészet magyarországi divathulláma idején kezdte pályafutását, utólag nézve látható, hogy a sorozataiban felismerhető más kurrens témák (mint a társadalmi-politikai kérdések vagy a közösségi/személyes emlékek, a művészettörténeti és tömegkulturális idézetek) feldolgozásai fontos, de nem elsődleges részei az eddigi életműnek. A „mit ábrázol?” kérdése helyett sokkal inkább a „miként?” foglalkoztatja – s kétségtelen, hogy ebben egy igazán szuverén és autonóm nyelvet sikerült kialakítania.
Műveinek jellegzetes vonása a transzparens rétegzettség, az ozmotikusan egymásba fonódó-folyó képsíkok hálózatának alkalmazása. A most kiállított festmények kiinduló rétege a 2007–2008 körül készített Buborék sorozatból származik; az alapra az automatikus jelhagyást követve felvitt, inkább kör, de néha amorf alakú színes foltok, amelyekre figurális, gyakran csak körvonalaikkal jelzett alakok kerülnek. A néhol négy-öt réteg azonban nem fedi el egymást, hanem – akár egy finom, félig áteresztő hártyán átszűrődve – egyszerre válik láthatóvá.
A tavaly és idén készült alkotások viszont – ha nem is gyökeresen – eltérnek a korábbi munkáktól. Az absztrakt foltok most döntően komor hangulatú, fekete alapozásra kerülnek, majd erre a tradicionális festészetben idegen, újabb technikákkal felvitt elemek, csillogó flitterek, testes betűk, színezett gyufák „nyomódnak”, sőt beemelődik a művekbe a graffitikhez kapcsolható stencilezés és a szórópisztolyos lenyomattechnika is (légycsapó!), megfejelve a sablonhasználat imitálásával. Bár a néző felé kitüremkedő, egyfajta lebegtetett harmadik dimenzió illúzióját adó síkok alakjaiban számos önidézet és vándormotívum (gyerek- és felnőttjáték, kisgyerek, önportré, sportolás, cipő) felismerhető, jelentésük módosul. A matrjoskababa nem egyszerűen az egymásba rakható festett bábokat, hanem a művésznő képi reprezentációjára jellemző, egymásba csúszó rétegzettséget jelöli. A felhúzható mechanikus gyerekjátékok, a rajzfilmszereplők (Lolka és Bolka), a számítógéppel animált robotok (Mikrobi), a műanyag babák, az apró katonafigurák sem a családi hétköznapokból kiemelt tárgyak, hanem a közös kelet-közép-európai kulturális emlékezet enigmatikus alakjai. Emellett Soós megidézi az egyetemes kultúra ikonikus, az off- és online sajtóból, híres filmekből ismerős képi toposzait is. Így feltűnik a női névvel illetett hurrikánok közül Sandy (Olivia Newton-John képében, partnere természetesen John Travolta a Grease-ből, a „háttérben” pedig egy ház látható az összeomlás szélén), de láthatjuk az arab tavasz fejkendős asszonyait is egy hatalmas – az ottani jelképvilágban a megvetést kifejező – férficipő „árnyékában”.
A mostani sorozat domináns szereplői a Star Warsból kilépő R2D2 (a robotikon), a világegyetem sötétjében lebegő asztronauták (sőt űrbúvárok), az űrhajók és a műholdak, a rakéták és a kilövőállomások, továbbá a repülőgépek és a katonák (rendőrök). Ez az interpretáció szintjén előhívja egyrészt a fikció (film) és a „valóság” közötti ellentét kézenfekvő szembeállítását és határaik elmosódását, másrészt a múlt és a jelen (vagy a jövő) egymásba csúsztatását (a festményeken a 20. század elején készült fejvédőt és szemüveget viselnek a pilóták). A munkák további jellegzetessége az eredeti „jelentést” kioltó megtöbbszörözés (a kalapok sorából így válik ufóinvázió), a többnézetűség, illetve az egyes címekben felbukkanó, többjelentésű szókapcsolatok (Kemény robot).
Bár a végtelen űrre tekinthetünk úgy is, mint a szabadság metaforájára, e munkákon igen sokszor bukkannak fel az agresszió képei (például rohamrendőrök vernek tüntetőket), gyakori szereplő a felfegyverzett katona, s nemegyszer találkozhatunk levágott lábakkal. Igaz, a férfiközpontú rendszert ellenpontozzák a feszültség fenntartása helyett a kiegyezést és az állandóságot szimbolizáló női figurák (Szűz Mária és Siva szobra), de a sötét hangulat mégis rátelepszik az egész kiállításra: a művekben a megszokottnál jóval kevesebb a humor és az irónia. Arról meg talán a kozmoszból érkező „fehér zaj” tehet, hogy Soós Nóra új festményeinek többszólamúsága gyakran az olvashatóság rovására megy.
Léna & Roselli Galéria, Bp. V., Galamb u. 10., nyitva: április 14-ig
