„Az én képeimnek csak szeme van, Norbi szobrainak pedig nincs arca” – Kovács Lola festő

  • rés a présen
  • 2016. április 8.

Snoblesse

A Tekintettel arra c. tárlat április 19-ig látható a Vízivárosi Galériában.

rés a présen: Jó ideig távol éltél a fővárostól. Milyen hatással volt ez a munkáidra, és a visszatérés milyen impulzusokat adott?

Kovács Lola: Született pesti vagyok, sosem töltöttem pár hónapnál többet a fővároson kívül, sőt egy időben nagyon is elmerültem benne. Aztán hét évig éltem a családommal egy pici faluban a Káli-medence szélén. Hatalmas flash volt a valódi világban, a növények, a levegő, a föld, a távlatok, a csillagok érzékelhető jelenlétében élni. Kiderült például, hogy a november nem a depresszió ötven árnyalata, hanem egy elképesztően finom japán tusrajz, és a növények a téridő leglátványosabb lakói. Szerintem sokkal mobilisabbnak kellene lennünk, mert minden élethelyzet más megoldásokat kíván. Most úgy alakult, hogy újra a fővárosban vagyok, ez is egy állomás. A régi szakmai kapcsolatok megmaradtak, talán azért is, mert a képzőművészeti élet eléggé lassú víz. Az időközben történt szürreális változások pedig ugyanúgy érintettek, mint az összes többi művészt Magyarországon.

false

rap: Mely témák foglalkoztatnak a leginkább?

KL: A témák úgy kapcsolódnak vagy inkább hurkolódnak egymásba, akár a varrócérna. Mindig újra felbukkan egy régebbi szál valami váratlan helyen. Az óriásira nagyított szemeket több mint tíz éve festem, és még mindig látok benne távlatokat. A növények újabban kezdenek főbb szerepeket követelni maguknak. Az átlátszó hordozókkal folytatott kísérletezés a legizgalmasabb része a munkámnak. Plexilapokra festek, damillal hímezek, a semmiben lebegő valamiket tükrözök. Régi fotókat rendezgettem, és akkor vettem észre, hogy már a főiskolai évek alatt is csináltam átlátszó üvegmunkákat, csak közben teljesen máson járt az eszem. Ebből is látszik, mennyire szépen kerüli a művészet a tudatosságot.

rap: Mit kell tudnunk a Tekintettel arra című új kiállításodról?

KL: Ez egy közös kiállítás Kotormán Norbert szobrász barátommal. Volt már alkalmunk együtt bemutatni a munkáinkat, és azt hiszem, most is érezhető az összhang; a munkáink jól érzik magukat egymás társaságában. Az én képeimnek csak szeme van, Norbi szobrainak pedig nincs arca. Ő is kísérletezik most olyan fejekkel, amelyeknek üvegből készített szemei lesznek. Szóval, végül mire is vagyunk tekintettel? Ez egy igazán humanista nézőpont. Április 19-ig látható a tárlat a Vízivárosi Galériában, melynek Olescher Tamás a vezetője, neki köszönhetem a meghívást erre a kiállításra.

rap: Milyen technikával dolgozol?

KL: Alapvetően festő vagyok, nagyon szeretek festeni a klasszikus értelemben, olajfesték, vászon, lehetőleg minél nagyobb méretben. Szeretem az anyagok tapintását, szagát, mozdulását, keveredését, az ecset húzását… Minden kép olyan, mintha legelölről kéne kezdeni újra és újra. Nincsenek kialakult, begyakorolt módszereim.

rap: Mi mással foglalkozol a festés mellett?

KL: Tárgyakat, installációkat készítek, fotózom, és csináltam pár performanszot is. Friss fejlemény, hogy 6–17 éves gyerekeknek tartok művészeti foglalkozásokat. A velük töltött idő mindig inspiráló, és arra is rákényszerít, hogy tisztázzak magamban jó pár dolgot. A gyerekeim, Mira és Milán is részt vesznek ezeken az órákon, és nagy élmény, hogy milyen harmonikusan tudunk ilyenkor együtt dolgozni a hétköznapok dzsungelharcaihoz képest.

rap: Hol láthatunk téged még a közeljövőben?

KL: Most éppen nincs kitűzve konkrétum, de ha nagyon hiányoznék, a gyerekkorom egy fontos színtere látható a Ludwig Múzeumban, a Képtaktikák című kiállításon, amely a Makói Grafikai Művésztelepet mutatja be a hetvenes évektől. Nekem személyes időutazás, a külső szemlélőnek izgalmas kordokumentum és egy nagyon érdekes, változatos grafikai anyag. És most, hogy végre lesz időm, kimegyek a Ligetbe a fákhoz, remélem, ott találkozunk.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.