Kiállítás

Dobókocka és pingponglabda

Váratlan–Véletlen

Képzőművészet

A rusztikus, ámde mégis elegáns terekkel rendelkező, nevében a korábban ott működő üzemre utaló Rugógyár Galéria viszonylag új szereplő a kortárs képzőművészeti szcénában; az első, csoportos kiállítása is csak idén februárban volt.

A kereskedelmi galéria profilja szerint XX. századi alkotókat mutat be kortárs művészekkel együtt, s „célja, hogy a közönség számára észlelhetővé váljon a generációk közötti inspiráció dinamikája”. S valóban, egy-egy kiállításon együtt szerepelt például Fehér László és Martin Henrik, Lossonczy Tamás és Szabados Árpád vagy Csernus Tibor és Barakonyi Zsombor. A mostani kiállítás kakukkfiókának számít – Cseke Szilárd és Wolsky András egyértelműen ugyanahhoz, a kilencvenes évek elején/közepén induló generációhoz tartozik, s különösebb hatással sem lehettek egymásra, lévén, hogy Cseke Pécsett, míg Wolsky Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. Cseke hangja polifón; munkássága a konceptuális festményektől a mobilszobrokon át az installációkig ível (s nem mellesleg ő képviselte Magyarországot a 2015-ös Velencei Biennálén). Wolsky viszont festményeiben ugyanazon problémával foglalkozik (beleértve egy kisebb kitérőt, amikor egy napon át magányos akciót hajtott végre: Budapest középpontjából egy dobókocka útmutatása szerint sétált a városban, majd az útvonalat festményen rögzítette).

A kiállítás kurátora, Iványi-Bitter Brigitta mégis talált közös pontot a művészetükben; ez pedig a nonfigurativitás, az „ismétlődő struktúrák”, illetve „a képalkotási folyamatban megtapasztalható, irányítható véletlen szerepének vizsgálata” – igaz, valójában a térben elkülönítve két kiállítást láthatunk.

Az utcaszinten elhelyezkedő kiállítótérben Cseke 22 munkája látható – festői rendetlenségben elhelyezve. Alapvetően festményeket látunk (kivéve a Lényeg és jelenség című installációt), melyek az utóbbi pár évben készültek – de van olyan darab is, amellyel a kiállítás megnyitása előtt a művész még az utcán is dolgozott. Ezek a művek nem ugyanúgy készültek, de mindegyikben megjelenik a véletlen szerepe. Az egyik csoportba azon munkák tartoznak, melyek „motívumai” a vászonra dobált pingponglabdák (néha talán befőttes- vagy hajgumik) lenyomataiból alakulnak ki; pár festékes pingponglabda (mint installációs elem) fel is került a falra. A másik esetben Cseke fóliát használ, arra viszi rá a festéket, majd száradás után lehántja róla; így kiszámíthatatlan, hogy a három dimenziót kísértő felület mennyire lesz rücskös, hogy mit „tép ki” a fólia felületéből. A leginkább absztrakt képek között többször megjelenik az arctalan ikonra emlékeztető, portrészerű fej motívum. Ennek legszebb példája a 2016-ban készült Face; az ujjlenyomatra emlékeztető, körkörös kompozíció egyben felidézi Haris László 1973-as Szembesítés-akció. Kettős portré című fotográfiáját (melyben a művész két befestékezett ujjnyomattal „állít emléket” barátjának, Csutoros Sándornak és az akkoriban a gyöngyösi, koncepciós orvosperben megvádolt feleségének). Persze ezek csak motívumszintű egybeesések – Cseke absztrakt munkáinak „témája” (már a címek alapján) inkább egyfajta kozmikus allúziókat sejtet (Ghost, Space, Vortex), amelyben ugyanakkor felfedezhetők a mikrokozmosz sejtszintű motívumai is. Izgalmas, esztétikai értelemben is igencsak szép munkák – amelyek néhol azért kacérkodnak a dekorativizmussal is.

Wolsky kicsit több mint tucatnyi festménye a pinceszinten kapott helyet – a művek geometrikus jellegénél fogva szépen vízszintesen, egymás mellé rendelve vannak kiállítva (persze az alacsony belmagasság miatt más megoldás amúgy sem játszhatott volna). A konkrét festészethez és a color fieldhez kötődő képi nyelv kiindulópontja még közel áll az „ábrázoló” tendenciákhoz; a kompozíciókban megjelenő zárt és geometrikus építmények tömegének és ará­nyainak viszonyát vizsgáló műveket logikusan követik magára a képre, a kép hordozójára vonatkozó kutatások. Ennek alapját először fejben, majd később a számítógép segítségével generált aritmetikai rendszerek adták, majd az alkotó a rétegek és a vonalak szabályos és szigorú rendszerébe bevezette a kiszámíthatatlan véletlen fogalmát is; mindezt jelzik festményei-nek címei is (A véletlen és a szándékolt metszéspontjai; A rejtőzködő rend rendetlensége). Látszólag e program nem tűnik túl izgalmasnak (noha az is igaz, hogy az adott rendszerből kitakarással, elfedéssel, kiemeléssel, térszeletek és vonalak mozgatásával, a színek és méretek változtatásával generált kompozíciók egy egész életre új és újabb lehetőséggel bíró munkát adnak a művésznek). Ami viszont izgalmassá teszi ezeket a munkákat, az a játékosság, a nagy egészt megbillentő apró részletek. Művei igazi intellektuális izgalmat okoznak – hiszen sosem tudható, milyen irányba vezet a rendezettségbe betüremkedő váratlan elem.

Rugógyár Galéria, Bp. V., Szarka u. 7., nyitva: december 8-ig

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.