„A türelmes embert segítik a véletlenek” – idézi Eörsi Istvánt Galántai György az Artpool pincéjének egyik terében, miközben saját szobrát hozza működésbe, amit Artpool-tevékenysége inspirált. „Ez is a véletlenről szól, meg az akaratról, aminek ki vannak téve a részecskék, az ember…” – magyarázza kissé zavartan. Mindez ijesztően igaz az Artpool Művészetkutató Központ helyzetére is, amit Galántai Klaniczay Júliával 1979-ben hozott létre. Nemrég írtunk a kialakult nehéz, bizonytalan helyzetről, s úgy tűnik, ez csak romlik. De ez egyelőre még egy másik történet.
Most itt ez a nyílt nap, az Artpool 500 négyzetméternyi, három különböző helyen lévő tereiben, amely azért is különleges, mert az archívum 1992-es megnyitása óta – amikor egy egész héten át mindenki előtt nyitva állt a gyűjtemény – csak most szerveztek ilyen jellegű programot. Persze az archívum mindig mindenki előtt nyitva áll, de az átlagos kutatói tevékenység során távolról sem biztos, hogy lehetőség van minden helyiségbe benézni, meghallgatni az alapítók személyes élményeit és történeteit, vagy épp konkrét műveket megtekinteni.
| ||
A nyílt napi bejárás a Liszt Ferenc téri kutatótérben kezdődik, ahol rövid keletkezéstörténetet hallunk. Galántai és Klaniczay 1976-ban találkoztak, egymásba szerettek, s 1979-ben megalapították az Artpoolt, ami kezdetben a saját lakásukon működött illegálisan, hisz’ Galántai szintén tiltott 1970 és 1973 közötti balatonboglári kápolnaműtermében zajló művészeti eseménysorozatára épült.
„Mihelyt csatának tekinted az életet: el is vesztetted.”
A kutatótérben a 60-as évektől találunk szakirodalmat magyar és számos egyéb nyelven. Az archívum gyűjtőköre alapvetően a képzőművészet, s van itt szép számmal a fluxus, a concept art, a vizuális és hangköltészet, valamint a mail art témákba vágó anyag is. A mail art különösen fontos helyet foglal el, hiszen Galántai György a 80-as években csak így tudott kapcsolatban maradni a világ művészeivel, ezért elég sok anyag halmozódott fel.
A kis folyosó egyik fiókos szekrényéből előkerül egy mappa, amely a Magyarország tiéd lehet című 1984-es kiállítás 1989-ben rekonstruált változatának anyagait őrzi. Magát a kiállítást 2001-ben újra megrendezték, mert akkor kerültek elő a történeti hivatal vonatkozó dokumentumai.
A főváros biztosította bérleményben Galántai irodájáig jutunk, ami önmagában nem különösebben lenne érdekes, de az Artpool előtt itt a Képzőművészeti Lektorátus foglalt helyet, ez volt Zsigmond Attila helye, vagyis arról a helyről tiltotta be egykor Galántai kiállításait, amely ma a művész szobája.
A magyar és a külföldi archívum külön helyet foglal el – majdnem: Európát egy szekrényajtónak látszó ajtó választja el a tengeren túli gyűjtéstől, ami mint egy titkos átjáró vezet át egy másik lakásnyi archív térbe, amelyet bérelni kénytelenek, annyira nem férnek már el az eredeti alaptérben.
A csalóka ajtó mögött még ott a Galántai-életmű dokumentációja is, aminek persze szerves, de némiképp különálló része a balatonboglári kápolnaműterem időszaka is.
Nemcsak szakkönyvek és dokumentációk képezik az archívumot, van itt videó, fotó, hang- és plakátgyűjtemény is, fluxustárgyak, művészkönyvek vagy épp művészbélyeg-gyűjtemények.
„Valaki fölszedte mögöttem a síneket s most egyedül vagyok az új dolgok kezdeténél.”
Utunk a Liszt Ferenc tér másik végébe, egy raktárként használt pincébe vezet, ahol a sokszorosított anyagokat, valamint a nagyobb műtárgyakat tárolják. Rengeteg dobozt és mappát látunk, egy olyan anyaghalmazt, ami még nincs archiválva. „Így tömegében csak egy halom lerakódás, olyan, mint a guanó, ami lerakódott vastagon” – mondja Galántai, az alaksori túravezető, majd az egyik dobozból az „abszurd tárgyak gyülekezete” közül – teljesen véletlenül – előkerül egy festett piros lakkcipő.
| ||
Galántai azt reméli, hogy a gyűjtemény egyszer – talán hamarosan – a nemzet kincsévé válik. Nem az államé lesz, hanem a nemzeté. „Azt gondolom, hogy az a legminimálisabb dolog, hogy egy ilyesfajta formáció vagy gondolkodási rendszer, ami elég sokáig tudott megmaradni, így értékké tudott válni, fennmarad.”
Aztán meg- illetve bemutatja azokat a szobrait, amelyeket az Artpool tevékenysége inspirált, így a Mozgó világ címűt, amely a középen lévő személyiséget és a körülötte lévő világ mozgását ábrázolja, majd az Irányított tudatot, amely két kerék eltérő mozgását prezentálja sajátos módon.
A túra végén a Paulay Ede utcai P60 kiállítótérhez érkezünk, ahol a bejárat felett egy figyelmeztetés fogad: „Kulturális vírussal fertőzött terület”. Az egyébként zárt, csupán a nyílt nap alkalmával megtekinthető galéria az Artpool esszenciáját mutatja: van itt installációval egybekötött ismeretterjesztő kiállítás neoavantgárd témakörben, szuper hanghatás, bonmot-k Fodor Ákostól Duchamp-ig, trikolór izzógirland, de még Galántai saját pálinkájából is akad, amit a Dixi-idézettel ellátott pohárkákba kapunk: „Van, aki csak a lét várja, de van, akit nem érdekel csak a lét.”
Oh, igen, a lét: csak remélhetjük, hogy nem ez volt az utolsó nyílt nap az Artpool-archívum tereiben, s nem zár be a gyűjtemény.
