Hogy rögtön a végével kezdjük: noha visszaesést egy-két kivétellel minden általunk megkérdezett klubban érzékeltek, ami a mértéket és az okokat illeti, igencsak változatos az elénk tárult kép - és hasonlóképp sokfélék a kedvezőtlen tendenciák kezelésére kitalált stratégiák is.
Vidéken
az egyetemi klubokat valamivel kevésbé viseli meg a válság - ahogy a debreceni Lovarda ügyvezető igazgatója, Miklósvölgyi Péter fogalmaz: a hallgatók eddig is a diákhitelből éltek, annak összegét pedig nem befolyásolta a válság, így aztán nem változott a szórakozni indulók zsebét nyomó tárca súlya sem. Persze a Lovardában sincs minden este telt ház, de Miklósvölgyi szerint ez nem a válság, sokkal inkább az egyes zenekarok aktuális népszerűségének a függvénye - amíg az egyik zenekarra a 2008-as fellépés hat-hétszáz látogatójához képest 2009-ben már csak kétszázan jöttek el, addig más zenekaroknál ez épp fordítva volt. Az ügyvezető inkább 2010-től fél: úgy gondolja, idén elfogyhatnak a fiatalok tartalékai. A miskolci egyetemvárosban működő Rockwell Klubban is hasonló a helyzet: bár a fogyasztás az elmúlt évben nagyjából húsz százalékkal csökkent, a látogatók számának ingadozását a klub vezetősége inkább azzal indokolja, hogy a városban nemrég új diszkó nyílt. Az, hogy feltehetőleg valóban nem a válság érezteti a hatását, abból is látszik, hogy a diszkóban, hiába jóval drágább ott a belépő, általában igen zsúfolt parkett fölött pörögnek a tükörgömbök.
Ahol nem elsősorban a többezres vagy (mint Debrecenben) több tízezres egyetemista közönség a fő célcsoport, ott minden vidéki klub egyértelmű nézőszámcsökkenésről panaszkodik - a különbség csak annyi köztük, hogy általános vagy különféle tényezőktől függő jelenségről van-e szó. A Narancs által megkérdezettek közül az egri Egal Klub helyzete alakult a legkellemetlenebbül: Juhász Mihály elnök-klubvezető elmondása szerint minden műfajban (alternatív, rock, punk) és minden szinten (az amatőröktől a sztárokig) nagyjából a felére csökkent tavaly az érdeklődő (vagyis a fizetni tudó) közönség száma - a 30Y-nal a várt háromszáz helyett csak százötven néző énekelte együtt, hogy csinálj olyat, hogy másnap szégyelld, és a Zorall koncertjén is mindössze százan csápoltak Szaszának. Juhász - szemben debreceni kollégáival - egyértelműnek tartja, hogy nem az előadók népszerűsége, csak a vendégek fizetőkészsége hanyatlik, mivel a nem élőzenés estéken a legnagyobb tetszést kiváltó együttesek koncertjein is alig vannak nézők. A legnagyobb itt megforduló nevek, mint Péterfy Bori, a Heaven Street Seven vagy a Pál Utcai Fiúk még a nyomott (négy-ötszáz forintos) jegyárak ellenére is a korábbi, 4-500-as nézőszámnak a felét hozták tavaly - ennek eredményeként idén nélkülöznie kell majd a sztárokat az Egal közönségének.
Az Egal szerencsétlen helyzeténél a többi vidéki klub valamivel jobban járt: ezeknél legalább akadnak olyan előadók, akikre még így is rengetegen kíváncsiak. Kovács Antal, az egyébként jelentős visszaesést tapasztaló székesfehérvári Fezen Klub üzletvezetője például legutóbb akkor lepődött meg, mikor az ünnepek után pár héttel (amikor válság nélkül sem jellemző a költekezés) a csillárról is lógtak Péterfy Bori egyébként emelt jegyáras koncertjén, és a nézők a megszokott mennyiség dupláját fogyasztották el a bárban. Így megy ez a balmazújvárosi Baki Klubban és a pécsi Toxicban is: a felkapottabb, helyi szinten ismertebb zenekarokra mindkét helyen kíváncsi a közönség még akkor is, ha esetleg másnap nem jut már pénz miattuk az Algopyrinre.
Örömtáncot ennek ellenére egyik klubban sem járnak (a vezetők legalábbis); Horváth László, a Toxic programszervezője is siet hozzátenni az eddigiekhez, hogy a visszaesés még akkor is érezhető volna, ha csak a népszerűbb előadókat vennénk szemügyre, mert a korábban általános évi tíz-tizenöt telt házas bulinak mára csak szép emléke maradt. A "középső szint", azaz a kevésbé népszerű, viszont nem ingyenesen fellépő zenekarok pedig meglehetősen kevés embert vonzanak. Tar Péter, a Baki vezetője is csüggedten számol be arról, hogy a helyben kevésbé ismert együttesek esetében a korábban megszokott hetven-nyolcvan nézőről tavaly már legfeljebb csak akkor lehetett beszélni, ha kiszámolták három-négy koncert össznézőszámát, az amatőr együttesek népszerűsítését segítő koncertek szervezésével pedig fel kellett hagyniuk. "Mivel a zenekari gázsi szükségessé teszi, ezeket a rendezvényeket is 400 forintos belépőjeggyel próbáltuk bonyolítani, viszont a legtöbb esetben a fiatalok nem jöttek el, vagy ha a bejáratnál derült ki, hogy belépő is van, akkor sokan egyszerűen sarkon fordultak" - panaszolja Tar. Talán nem meglepő, hogy mindkét klubban ugrásszerűen megnőtt az ingyenes rendezvények iránti érdeklődés.
Kovács Antal szerint a Fezen-ben tavaly leginkább azoknak az együtteseknek a látogatottsága csappant meg, amelyek főbb bázisát korábban is a kispénzűek tették ki - így például a Pokolgép koncertjére tavaly csak 220-an mentek el; s hogy ez nem az együttesek népszerűség-csökkenésének számlájára írandó, azt szerinte a (szintén a Fezen által bonyolított) fesztiválkoncertek igazolják: ilyenkor a klubkoncerten pangó ház előtt izzadó együtteseket is 1600-an hallgatják a telt házas sátrakban. Kovács a legnagyobb problémát a kiszámíthatatlanságban látja: míg 2009 elejéig húszfős pontossággal meg tudta mondani, hányan lesznek egy adott koncerten, idén már neki is éppen akkora (többnyire kellemetlen) meglepetés a fizető vendégek száma, mint a tömegre számító előadóknak. Idén januárban például, szemben a tavalyi 527-tel, a minden januárban itt koncertező Deák Bill Gyula koncertjére csak 324-en mentek el - egy héttel az említett Péterfy Bori-koncert váratlan sikere előtt. (Érdekes egyébként, hogy a Deák Bill-koncerten idén is ugyanakkora volt a fogyasztás, mint tavaly, ötszáz emberrel. Kovács Antal szerint ez esetleg azt mutatja, hogy a pénztelenebb réteg morzsolódott le, vagy netán azt, hogy aki még megengedheti magának, az dafke költeni akar.) "Ha ebből élnénk, már bezártunk volna" - summáz a fesztiválszervezéssel és rendezvénytechnikával is foglalkozó Kovács.
Több dologban is egyetértenek a klubok vezetői: egyrészt, hogy rendkívüli hatással van a látogatottságra a megújult Petőfi rádió; másrészt, hogy a kevesebb vendég, a beszállítók növekvő árai és a jövedéki adó emelése miatt kieső bevételeket nemigen tudják hol behozni, mivel sem a belépőjegyárakon, sem a bárban nem tudnak már tovább emelni. Ezenkívül mind egyetértenek a toxicos Horváth László állításával, aki szerint "velünk együtt az ország legtöbb jelentős vidéki klubja bezárhatná a kapuit abban a pillanatban, amikor megszüntetnék a PANKKK klubtámogatási rendszerét". A legtöbben a PANKKK által elnyert pénzeket a belépőjegyek alacsonyan tartásának eszközeként használják fel: az összegek ugyanis a fellépő zenekarok gázsijának (pontosabban a gázsi maximum 60 százalékának) kiegyenlítésére is felhasználhatók.
A fővárosban
alapvetően hasonló a helyzet, mint vidéken, bár a kétmilliós felvevőpiac és a rengeteg konkurens klub miatt akadnak eltérések is. Az első teljes évét záró Dürer-kert egyik tulajdonosa, Nagy Zsolt például úgy véli, klubjuk folyamatosan veszélyben van, mivel a piac már nem bírná el még egy klub megnyitását. A Dürerben az év elejéhez képest húsz százalékkal csökkent a bárok forgalma, és több jelentős külföldi banda kényszerült a kisterembe. "Két-háromezer forint fölé nem nagyon mehetünk a jegyárakban, így viszont több külsős koncertszervező nem tud miből megélni, még úgy sem, ha nem kérünk tőlük terembérleti díjat" - magyarázza Nagy. Ennyiből pedig csak úgy lehet külföldi zenekart leszervezni, ha az amúgy is a környéken jár, és nem kell az utaztatást is kifizetni - de reklámmal, gázsival és szállással "még így is kockázatos döntés minden egyes ilyen koncert, amit kétszer is meg kell gondolni".
Az A38 hajó sajtósa, Kozlov Sándor elmondása szerint a válság már "hivatalos" bejelentése előtt is érezhető volt: egyre nehezebb lett - a drágább, repülős utaztatást is megkövetelő programok megvalósítását könnyítő - szponzort találni, és néhány már meglévő is viszszalépett. A hajón is megfigyelhető, ami a vidéki kluboknál: itt is a "középréteg" tűnik el. Míg az elővételben 5000 forintért árult The Sisters of Mercy-jegyek három héttel a show előtt elkeltek, és míg az 500 forintos, lefogyasztható árú tetőteraszi programok minden eddiginél népszerűbbek voltak tavaly, addig az itthon kevésbé ismert, de színvonalas, máshol ajnározott együttesek koncertjeit már 1500 forintos jegyárakkal is alig kockáztatta meg valaki. "Mivel az A38 egyfajta kulturális missziót is képvisel, nem merülhet fel, hogy feladjuk ezeknek a zenekaroknak a népszerűsítését. Azonban amíg szponzorok segítségével egy százfős koncertet is meg tudtunk oldani veszteség nélkül, szponzorok híján már nagyon kockázatos az ilyenek szervezése" - vázolja Kozlov a problémát.
A rendkívül népszerű Gödör Klubot (képünkön) mindezek ellenére nem viselte meg a válság. "Már a világválság előtt úgy gondoltuk, hogy a közép- és főiskolai réteg amúgy is válságban van" - avat be a klub filozófiájába Maróti Dániel programszervező. Így nyáron szinte minden koncert és buli ingyenes, és télen is nyomott, ezer forint körüli jegyárakkal üzemel a klub - ezt pedig a keresztfinanszírozás (az üzleti rendezvények bevételének átcsoportosítása kulturális területre) révén tudják megtenni.
Arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben mi lehet
a megoldás,
igencsak sokféle választ kaptunk. Van, aki szerint a klubvezetők jelenleg nemigen tudnak mit tenni, csak (a fezenes Kovács Antal szavaival) "kibekkelni, hogy beledöglik-e a válságba a szakma fele, vagy sem", míg mások különféle stratégiákat vetnek be a közönség megtartása vagy visszacsábítása érdekében. A debreceni Lovarda ügyvezetője a látogatók számának változatlanságát többek közt az erősebb reklámozással és a megnövelt online jelenléttel (facebookos, twitteres, iwiwes és egyéb fórumokon való aktivitással) magyarázza, és hozzáteszi: ebben a helyzetben nagyon gyors reakciókra van szükség. "Amikor a szemeszter közepe felé elkezdett csökkenni a heti campusbulijaink nézőszáma, olyan italakciókat vezettünk be, amiknek nem volt profitja - de a létszám legalább megmaradt" - mondja Miklósvölgyi Péter. Kovács Antal nem ért egyet ezzel a stratégiával: szerinte az italakcióknak csak akkor van értelme, ha a közönség egyébként is a minőségi italokra esküszik, mert hiába örül mindenki, ha egyik nap olcsó a jó whisky, a jövő héten eredeti áron már senki nem fogja újra megvenni. Egyébként a helyi hipermarkettel is lehetetlen felvenni a versenyt: Kovács tapasztalata szerint egyes bulikra a közönség jó kétharmada úgy jön le, hogy előtte már jócskán csillapította a szomját mondjuk rumaromával ízesített szeszes itallal - fillérekért.
Noha sokaknak bejön az ingyenesség, ezzel a taktikával sem ért egyet mindenki; Kozlov Sándor szerint például "az ingyenesség megöli a kultúrát: aki nem fizet a zenéért mint szolgáltatásért, nem is fogja annyira értékelni". Kovács Antal pedig saját tapasztalata alapján úgy véli, hogy ugyanannyian mennek el egy koncertre, ha 500 forintba kerül, mint ha ingyen van.
A legérdekesebb stratégia díját, ha lenne ilyen, alighanem az egri Egal klub nyerné el: itt jelenleg becsületkassza üzemel a koncerteken, azaz mindenki számára annyi a beugró, amennyit jónak lát. "Így újra 2-300-an vannak a koncerteken, és mindig jó a buli - így persze kisebb bandák vannak, sok helyi együttes, és néhány támogatott, PANKKK-os koncert" - ecseteli Juhász Mihály. És hozzáteszi: "Az átlag fizetési kedv 120 forint fejenként."
