Interjú

„Helyrehozom, amit elrontottam”

Csató József festőművész

Képzőművészet

Új kiállítása adott alkalmat rá, hogy a folyamatos munkáról és az azt övező érdeklődés fenntarthatóságáról, a figurális absztrakcióról és a korábbi festői kifejezésmódjairól, valamint a művész rutinjáról beszélgessünk.

 

Magyar Narancs: Mostani kiállításod címe – My Memory Foam Keeps Forgetting (A memóriahabos matracom folyton felejt) – arra utalhat, hogy művészként minden egyes műveddel újra kell értelmezned saját magadat és a művészetet. Ez mégis hogy van?

Csató József: Felfigyeltem arra a vicces dologra, hogy bár a memóriahabos matracot úgy hívják, ahogy, épp az ellentétét csinálja, azaz nem megőrzi a test formáját, hanem kirúgja magát, elfelejti azt. Mindez tökéletesen leírja a munkamódszeremet is. Nagyon fontos a folyamatosság, mert nem, vagy csak nagyon nehezen tudom nulláról elkezdeni azt, amit épp csinálok. Muszáj fönntartanom magamban a munka frissességét úgy, hogy bármikor fel tudjam venni a fonalat.

MN: Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?

CSJ: Reggel bemegyek a műtermembe, és egy bevettnek tekinthető munkaidőt töltök el ott. Ritkán kell a puszta fehér vászon előtt állnom, mert amit az előző napokban vagy hetekben csináltam, az kigurít valamit, amivel aztán foglalkozni tudok. De az agyam útközben vagy otthon is dolgozik, így amikor bemegyek a műterembe, nagyjából már tudom előre, mit akarok csinálni. Sokan kiállításról kiállításra alkotnak, de nálam ez már csak azért sem így működik, mert sokszor van egyszerre több kiállításom, itthon és külföldön. A vázlatozás, az ötletek lejegyzése, vagy sokszor csak egy-egy szín rögzítése segít ebben.

MN: Emocionálisan dolgozol?

CSJ: Vegyesen. Vannak olyan, a fejemben rég­óta bujkáló tervek, amelyek egyszer csak realizálódnak. Ötletek, amelyekre kíváncsi vagyok, hogy néznének ki. Ez számomra is mágikus dolog. A festés közben születő döntések a legélvezetesebb részei a munkának. Például valamit fölhoz bennem egy felület, s arról eszembe jut valami más, és akkor az asszociációs ugrándozás során elég érdekes helyeken lehet kikötni. És van úgy is, hogy kigondolok valamit, de már akkor dögunalmasnak találom, ezért kitalálok valami mást, megpróbálom megmenteni a helyzetet, és ott kezdődik a jó rész: megnézni, mit lehet meghagyni abból, ami elsőre a világ legjobb ötletének tűnt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.