„Helyrehozom, amit elrontottam”

Csató József festőművész

Új kiállítása adott alkalmat rá, hogy a folyamatos munkáról és az azt övező érdeklődés fenntarthatóságáról, a figurális absztrakcióról és a korábbi festői kifejezésmódjairól, valamint a művész rutinjáról beszélgessünk.

 

Magyar Narancs: Mostani kiállításod címe – My Memory Foam Keeps Forgetting (A memóriahabos matracom folyton felejt) – arra utalhat, hogy művészként minden egyes műveddel újra kell értelmezned saját magadat és a művészetet. Ez mégis hogy van?

Csató József: Felfigyeltem arra a vicces dologra, hogy bár a memóriahabos matracot úgy hívják, ahogy, épp az ellentétét csinálja, azaz nem megőrzi a test formáját, hanem kirúgja magát, elfelejti azt. Mindez tökéletesen leírja a munkamódszeremet is. Nagyon fontos a folyamatosság, mert nem, vagy csak nagyon nehezen tudom nulláról elkezdeni azt, amit épp csinálok. Muszáj fönntartanom magamban a munka frissességét úgy, hogy bármikor fel tudjam venni a fonalat.

MN: Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?

CSJ: Reggel bemegyek a műtermembe, és egy bevettnek tekinthető munkaidőt töltök el ott. Ritkán kell a puszta fehér vászon előtt állnom, mert amit az előző napokban vagy hetekben csináltam, az kigurít valamit, amivel aztán foglalkozni tudok. De az agyam útközben vagy otthon is dolgozik, így amikor bemegyek a műterembe, nagyjából már tudom előre, mit akarok csinálni. Sokan kiállításról kiállításra alkotnak, de nálam ez már csak azért sem így működik, mert sokszor van egyszerre több kiállításom, itthon és külföldön. A vázlatozás, az ötletek lejegyzése, vagy sokszor csak egy-egy szín rögzítése segít ebben.

MN: Emocionálisan dolgozol?

CSJ: Vegyesen. Vannak olyan, a fejemben rég­óta bujkáló tervek, amelyek egyszer csak realizálódnak. Ötletek, amelyekre kíváncsi vagyok, hogy néznének ki. Ez számomra is mágikus dolog. A festés közben születő döntések a legélvezetesebb részei a munkának. Például valamit fölhoz bennem egy felület, s arról eszembe jut valami más, és akkor az asszociációs ugrándozás során elég érdekes helyeken lehet kikötni. És van úgy is, hogy kigondolok valamit, de már akkor dögunalmasnak találom, ezért kitalálok valami mást, megpróbálom megmenteni a helyzetet, és ott kezdődik a jó rész: megnézni, mit lehet meghagyni abból, ami elsőre a világ legjobb ötletének tűnt.