rés a présen: Nemrég nyílt és augusztus 8-ig látható az Amikor a rendkívüli válik hétköznapivá című első kiállításod Budapesten, a Klauzál téren. Nem is gondolkodtál eddig kiállításban?
Stépán Virág: Még a Miskolci Egyetem kulturális és vizuális antropológia szakáról mentem a később freskófaluként ismertté lett Bódvalenkére terepgyakorlatra. A helyi közösséget fotóztam. Arra voltam kíváncsi, hogy „külső megfigyelőként” hogyan jelenítek meg egy számomra „idegen” közeget, és ők egy hasonló eszközzel (fényképezőgép) hogyan örökítik meg magukat. A képek kikerültek a tanszékre, de az első igazi kiállításom ez az ukrajnai anyag lett. Egy kiállítás létrehozása elég költséges dolog, és talán az anyagaimat sem éreztem elég erősnek eddig. Ezzel az ukrajnai anyaggal is volt elbizonytalanodás és mélypont az utómunkánál, a képek kiválogatásánál. Másrészt egyszerűen szeretek fotózni, lefoglalt és kielégített maga a fotózás, és pályázni, szervezni már nem volt kapacitásom.
rap: Miért utaztál Ukrajnába?
SV: Egyszerűen szerettem volna látni és láttatni egy háborút, hülyén hangzik, de régi álmom volt. Egy ilyen extrém és egyben szomorú helyzet szerintem minden fotóriportert, tudósítót, újságírót vonz. A háború kitörését követően felkerestem pár kollégát, hogy nem akarnak-e velem együtt kiutazni. Volt, aki azt mondta, hogy esze ágában sincs, egyikük pedig úgy utasított el, hogy nem akar egy nőre is felügyelni. Aztán a 9 Magazin év végi szerkesztőségi találkozóján megtudtam, hogy két kollégám, Bojár Iván András és Makai József egy humanitárius akció keretében aggregátorokat visz Kijivbe. Az akció olyan sikeres volt, hogy lett egy második kör, amelybe beszálltam, és februárban elindultunk. Több civil szervezetnek szállítottuk az adományokat, így voltunk egyebek közt Beregszászon, Lembergben, Kijivben, Borodjankában, Bucsán, Harkivban, Dnyipróban, Ungváron. Az adományok átadásának dokumentálása volt az elsődleges feladatom.
rap: Amikor már ott voltál, mi alapján döntötted el, hogy mit fotózol?
SV: A legtöbb esetben a helyszínek, arcok, helyzetek úgymond adták magukat sajnos. Egy ilyen közegben valahogy élesebben és tisztábban látszik a lényeg. Máskor is megéltem már ilyen tudatállapotot, amikor egyik érzékszervem alulműködik, a másik pedig túlpörög. Ukrajnában ez nonstop ilyen volt kilenc napig.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
