rés a présen

A hátország hétköznapjai

  • rés a présen
  • 2023. augusztus 2.

Képzőművészet

Stépán Virág fotós

rés a présen: Nemrég nyílt és augusztus 8-ig látható az Amikor a rendkívüli válik hétköznapivá című első kiállításod Budapesten, a Klauzál téren. Nem is gondolkodtál eddig kiállításban?

Stépán Virág: Még a Miskolci Egyetem kulturális és vizuális antropológia szakáról mentem a később freskófaluként ismertté lett Bódvalenkére terepgyakorlatra. A helyi közösséget fotóztam. Arra voltam kíváncsi, hogy „külső megfigyelőként” hogyan jelenítek meg egy számomra „idegen” közeget, és ők egy hasonló eszközzel (fényképezőgép) hogyan örökítik meg magukat. A képek kikerültek a tanszékre, de az első igazi kiállításom ez az ukrajnai anyag lett. Egy kiállítás létrehozása elég költséges dolog, és talán az anyagaimat sem éreztem elég erősnek eddig. Ezzel az ukrajnai anyaggal is volt elbizonytalanodás és mélypont az utómunkánál, a képek kiválogatásánál. Másrészt egyszerűen szeretek fotózni, lefoglalt és kielégített maga a fotózás, és pályázni, szervezni már nem volt kapacitásom.

rap: Miért utaztál Ukrajnába?

SV: Egyszerűen szerettem volna látni és láttatni egy háborút, hülyén hangzik, de régi álmom volt. Egy ilyen extrém és egyben szomorú helyzet szerintem minden fotóriportert, tudósítót, újságírót vonz. A háború kitörését követően felkerestem pár kollégát, hogy nem akarnak-e velem együtt kiutazni. Volt, aki azt mondta, hogy esze ágában sincs, egyikük pedig úgy utasított el, hogy nem akar egy nőre is felügyelni. Aztán a 9 Magazin év végi szerkesztőségi találkozóján megtudtam, hogy két kollégám, Bojár Iván András és Makai József egy humanitárius akció keretében aggregátorokat visz Kijivbe. Az akció olyan sikeres volt, hogy lett egy második kör, amelybe beszálltam, és februárban elindultunk. Több civil szervezetnek szállítottuk az adományokat, így voltunk egyebek közt Beregszászon, Lembergben, Kijivben, Borodjankában, Bucsán, Harkivban, Dnyipróban, Ungváron. Az adományok átadásának dokumentálása volt az elsődleges feladatom.

rap: Amikor már ott voltál, mi alapján döntötted el, hogy mit fotózol?

SV: A legtöbb esetben a helyszínek, arcok, helyzetek úgymond adták magukat sajnos. Egy ilyen közegben valahogy élesebben és tisztábban látszik a lényeg. Máskor is megéltem már ilyen tudatállapotot, amikor egyik érzékszervem alulműködik, a másik pedig túlpörög. Ukrajnában ez nonstop ilyen volt kilenc napig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.