Johnny Depp, a filmsztár - A vendégjátékos

Képzőművészet

Legutóbbi kasszadöntögető kiruccanásakor Batman, a Sötét Lovag azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a távollétében keletkezett piaci résbe lelkes amatőr utánzók vertek sátrat: egy sor topis, farsangi clown, akik, ha nem látszik a maszkjukról lelógó árcédula, bizonyos távolságból könnyen összetéveszthetők a valódi denevéremberrel. Johnny Depp a közelmúltban emelkedett batmani magasságokba. Negyvenéves fejjel, egy fél élet munkájával a háta mögött adott munkát először a hasonmásiparnak, ám abban a pillanatban, amikor süllyedő lélekvesztőjéről elegánsan partra lépett a Karib-tenger bonviván kalózaként, Hollywood átka kíméletlenül lecsapott: valahol Kínában kérlelhetetlenül felizzottak a gyártósorok, és kisvártatva legördültek az első kalózmintás műanyag Depp-figurák. A szülői kar legnagyobb megkönnyebbülésére ismét divatba jöttek a könnyen elkészíthető farsangi kalózegyenruhák, elkészült az ilyenkor elkerülhetetlen tévés koppintás (Feketeszakáll és a Karib-tenger kalózai), és nyilván a vicces című pornóváltozat is. Depp hollywoodi értelemben a csúcsra ért: a kassza összeért a kreativitással, mi több, hősünket hamisítani kezdték - innen már tényleg nincsen feljebb, talán csak a kaliforniai kormányzóság, a csillagos (esetleg csillagos-sávos) ég, vagy egy főszerep Woody Allennél.

Legutóbbi kasszadöntögető kiruccanásakor Batman, a Sötét Lovag azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a távollétében keletkezett piaci résbe lelkes amatőr utánzók vertek sátrat: egy sor topis, farsangi clown, akik, ha nem látszik a maszkjukról lelógó árcédula, bizonyos távolságból könnyen összetéveszthetők a valódi denevéremberrel. Johnny Depp a közelmúltban emelkedett batmani magasságokba. Negyvenéves fejjel, egy fél élet munkájával a háta mögött adott munkát először a hasonmásiparnak, ám abban a pillanatban, amikor süllyedő lélekvesztőjéről elegánsan partra lépett a Karib-tenger bonviván kalózaként, Hollywood átka kíméletlenül lecsapott: valahol Kínában kérlelhetetlenül felizzottak a gyártósorok, és kisvártatva legördültek az első kalózmintás műanyag Depp-figurák. A szülői kar legnagyobb megkönnyebbülésére ismét divatba jöttek a könnyen elkészíthető farsangi kalózegyenruhák, elkészült az ilyenkor elkerülhetetlen tévés koppintás (Feketeszakáll és a Karib-tenger kalózai), és nyilván a vicces című pornóváltozat is. Depp hollywoodi értelemben a csúcsra ért: a kassza összeért a kreativitással, mi több, hősünket hamisítani kezdték - innen már tényleg nincsen feljebb, talán csak a kaliforniai kormányzóság, a csillagos (esetleg csillagos-sávos) ég, vagy egy főszerep Woody Allennél.

*

A lejjebb viszont jóval érdekesebb, mindenekelőtt az alkotói-haveri kör; a szelíd vagy útközben megszelídült kívülállók, akik plakátfiúi erényei ellenére meglátták anno a színészpalántában a fajtabelit. A rokon vonások kifürkészéséhez mindenesetre jó szemüvegre volt szükség - aligha hibáztathatók azok (és ők voltak többségben), akik a 21 Jump Street című tinisorozat iskolásfiúnak álcázott nyomozójában nem láttak mást, mint a nyolcvanas évek végének standard tévés szépfiúját, amilyenből sorozatonként észrevétlenül elhullik vagy fél tucat. A majdhogynem mainstream musicalrendezői korszakát élő John Watersnek (aki egy epizód erejéig maga is szereplője volt a Depp által később enyhén lefasisztázott sorozatnak) viszont kapóra jött Depp címlapbarát imázsa: már csak az irónia végett is kellett a Cry-Babybe egy tinédzsersztár, aki kikacsinthatott saját makulátlan árnyékából, és persze az Iggy Pop, Traci Lords és Joe Dallesandro alkotta mezőnyből. Depp mind a mai napig hálatelt szavakkal emlékezik a kívülállók közül is kilógó Watersről, aki először szólította át a szerzői erők sötét oldalára, de jókívánságainak elsődleges céltáblája most és mindörökké Tim Burton, aki a fura frizurás kívülállók sorában közvetlenül Waters után jelentkezett be színészi szolgálataira. Az 1989-es Batman mindent elsöprő sikere után Burtonnek mindent szabad volt, egyedül azt nem, hogy sztár nélkül forgassa le kertvárosi tanmeséjét, a világ legártatlanabb szörnyszülöttjéről szóló Ollókezű Edwardot. Burton azonban olyan állhatatosan ragaszkodott Depp beszédesen szomorú szeméhez, hogy még Tom Cruise érdeklődése sem tántoríthatta el a döntésétől, melynek máig ható következményei - további hat közös film, köztük a mindnél előnyösebben öregedő Ed Wood, a világ valaha élt legdilettánsabb filmrendezőjéről - széles körben ismertek. Ha nem is ilyen szoros, de egy második helyhez azért épp eléggé bensőséges munkakapcsolat alakult ki a színész és Terry Gilliam rendező között, melynek mérlege egy vérbő Hunter S. Thompson-interpretáció (Félelem és reszketés Las Vegasban), egy elkezdett, ám az elemek által ellehetetlenített Don Quijote-film (melynek felélesztéséről - Depp Sancho Panzát alakítaná - mostanában megint egyre többet hallani), illetve egy baráti szívességként elkövetett beugrás a Heath Ledger halálával főszereplő nélkül maradt barokkos fantasybe, a The Imaginarium of Dr. Parnassusba. Könyvelésileg a baráti szívességek oszlopába kívánkozik A halál ára is, ezúttal azonban Marlon Brando volt az, aki merő barátságból bevállalt egy rövid tolószékes gazemberszerepet Depp első és mindmáig egyetlen nagyjátékfilm-rendezésében. Ígéretes kezdés, gyomorba vágó, ízléssel kőmosott, érzékeny első film, hiányzik mögüle azonban a második-harmadik nekifutás bizonyító ereje, hogy e pillanatban rendezőként is számoljunk a színésszel.

*

Az utóbbi húsz évben persze Hollywood is számolt szorgalmasan, de minduntalan nehézségek merültek fel a kínai műanyagból készült Depp-bábuk gyártásával. A futószalagot már A Karib-tenger kalózai előtt is szívesen beüzemelték volna, de az igazi nagybani gyártáshoz mindig hiányoztak a tisztán családbarát vonások. Évekkel vetette vissza a sorozatgyártást például Jarmusch kváziwesternje, A halott ember, melyben semmi sem állt távolabb a főhőstől, mint a hősiesség; a megszeppent tétovaság és a lassú haldoklás viszont elég rosszul mutatott volna műanyagból. Bizakodásra adott okot, hogy Depp ez idő tájt két hagyományosnak mondható darabban is engedelmeskedett a műfaji követelményeknek (Holtidő, Donnie Brasco - thriller, maffiafilm), hogy aztán az így kiérdemelt iparági jóindulatot Gilliammel, Polanskival, Sally Potterrel vagy Julien Schnabellel, tehát csupa kétes hírű művészfélével mulassa el gyanúsan Európa felé kacsingató, szedett-vedett produkciókban. A híres partraszállós jelenetig bármely kisebb léptékű produkcióhoz, alulról építkező szerzői kezdeményhez könnyedén lehetett finanszírozókat toborozni a színész nevével és aláírásával, a hollywoodi felsővezetékek szemében azonban Depp továbbra is "megbízhatatlan" rétegszínésznek számított, akire legfeljebb csak Burton közbenjárására bíztak drága díszleteket. A színész végül a saját játékukban verte meg őket, és egy kalózkapitánynak álcázott Keith Richards-paródiával kényszerítette kapitulációra Hollywoodot.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.