A kanadai filmrendező leginkább a borzalmak robotosaként ismert. Életműve azonban némileg túlmutat a rémisztgetésen.
Drogfüggő színésznő három méhszájjal, agydaganatot okozó tévészignál, mutáns kétéltűekből kreált számítógépes portál, totálkáros autó mint fétistárgy - csak néhány kép a sokak által perverznek titulált, mások szerint azonban tiszteletre méltó, mi több, kultikusnak tartott filmrendező munkásságából. A biohorror atyjaként számon tartott direktor dolgait szokás a sci-fi és a rémfilmek műfajába sorolni, mozgóképei azonban túl azon, hogy igazán frászkeltők, egy jóval filozofikusabb problémára, nevezetesen az identitás kérdéseire is keresik a válaszokat.
Test és vér
Már korai filmjeiben ott munkál a karteziánus felvetés test és lélek viszonyáról, de foglalkozik a nemi hovatartozás problémáival ugyanúgy, mint a múlt szerepével egyéniségünk kialakulásában, a kulturális identitás kérdéseivel vagy a különféle médiumok személyiségformáló befolyásával.
Cronenbergnél a különféle lelki változások (a szerelem, a szex, a drogok által okozott módosult tudatállapotok) minden esetben testiekkel párosulnak, és viszont: a testi metamorfózisok a lelkieket vonzzák. Így a Porontyok (1979) pszichológiai kezelés alatt álló hősnője apró termetű, gnóm gyermekei megszülésével képzelgéseinek ad test(ek)et; a Videodrome-ban (1983) James Woods egy tévéadás kiváltotta agydaganat következtében hallucinálja, hogy képmagnóvá változott; A légyben (1986) Jeff Goldblum egy balul sikerült kí-sérlet után veszi fel fokozatosan a rovarok viselkedését és külsejét; a Karambol (1996) lelkileg kiégett hősei azért szereznek testi sebeket, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben; a Pillangó úrfiban (1993) pedig Jeremy Irons a szerelem hatására cserél testet, pontosabban vált nemet.
Hogy a test és a lélek egységének nevében Cronenberg mennyire veti el a karteziánus dualizmus elvét, azt a legszembeszökőbben talán a Két test, egy lélek (1988) című filmje mutatja be egy egypetéjű ikerpár történetén keresztül. A moziban Beverly és Eliot Mantle (Jeremy Irons) híres torontói nőgyógyászok, akik bár testi értelemben tökéletesen egyformák, mentalitásukban mégiscsak különböznek egymástól - míg Bev a romantikus szerelem, Eliot az egyéjszakás kalandok híve. Gyerekkoruktól kezdve mindenen osztozkodnak, így természetesen a nőkön is. Nem is okoz ez gondot számukra, amíg a drogfüggő színésznő, Claire (Geneviéve Bujold) fel nem bukkan az életükben, és Bev bele nem szeret. A testvérpár egysége, amely valamiféle jang-jinre emlékeztető szimbiotikus közösség volt odáig (Claire utal is rá, hogy szerinte a Beverly női név), a Bevben zajló lelki változás miatt megbomlik, amit idővel a testi transzformáció is követ: a férfi rászokik a kábítószerekre, fokozatosan leépül, a testekkel kapcsolatos képzete pedig olyannyira módosul, hogy egészséges pácien-seit is mutánsoknak véli. Testvére, Eliot, miután konstatálja, hogy semmit sem tehet fivére megmentése érdekében, hogy a test és a lélek harmóniáját helyreállítsa, maga is rákap a drogokra, és egy a szétválásukat jelképező operációt követően együtt hal meg Beverlyvel.
Szellem a gépben
A testnek kiszolgáltatott lélek, a léleknek kiszolgáltatott test számára akad egy hely, ahol, ha ideig-óráig is, de megszabadulhatnak egymás fogságából. Ez a hely: Cybéria.
Cronenberg 1999-ben forgatott eXistenZ - Az élet játék című mozijának tulajdonképpeni főszereplője (az 1983-as Videodrome tévéadásának késői mutációjaként) egy számítógépes játék, melybe belépve bárkik lehetünk - foglalkozást, nemet, kort, nevet választhatunk, ha tetszik, még egy bioportálokat előállító pisztrángfarmon is dolgozhatunk.
A kibertér alapjaiban kezdi ki a hagyományos értelemben vett személyiséget - a szereplő a szerepével válik azonossá, és annak előírásai szerint cselekszik (az eXistenZ elnevezésű játékba belépve Jude Law döbbenten tapasztalja, hogy időnként nem azt mondja, amit szeretne, hanem amit a játék logikája diktál).
A szubjektum a számítógépek világába kerülve megsokszorozódik - a filmet nézve lehetetlen eldönteni, hogy hol kezdődik és ér véget a képzelet és a realitás, hogy az új komputerjáték bemutatójára összegyűlt társaság játssza-e az eXistenZ-t, netán őket is játsszák egy tranScendeZ nevű játék keretében. Tanulság: könnyen lehet, hogy szerepszemélyiségünk maga is egy szerepszemélyiség.
A film nyilvánvalóvá teszi, hogy a klaviatúra: hatalom. Az irányítás, a személyiségformálás lehetősége mindig éppen annak a játékosnak a kezében van, aki a piramis legtetején áll, ám hogy ki is áll ott valójában, teljességgel bizonytalan - a Videodrome-ban példának okáért nem is egy hús-vér ember (a tévéadás és a Katódsugár Misszió szellemi atyja, O'Blivion professzor régen halott már, az igét videoszalagokról terjeszti).
A műsor mind testi, mind pedig szellemi értelemben véve örökre megváltoztatja azt, aki belenéz, a realitás és a hallucináció között végképp elmosódik számára a határ. A filmben a Woods szeretőjét játszó egykori Blondie-énekesnő, Debbie Harry az egyik jelenetben arra kéri a képernyőn keresztül a kedvesét, hogy korbácsolja meg őt. A férfi hozzá is fog a televízió elnáspángolásához, ami kéjes örömmel nyugtázza ebbéli tevékenységét, nyögdécsel, vonaglik, az erek kidagadnak rajta, igazi élő organizmusként viselkedik.
Múlt idők
A médiavalóság a filmek szerint veszélyes hatást gyakorol a szubjektumra - aki megszerzi a program sugárzásának jogát, tömegek felett bír hatalommal, kénye-kedve szerint irányíthatja az embereket. Woods a Videodrome-ban egy képmagnóhoz hasonlatosan maga is beprogramozhatóvá válik, azt teszi, amit a tévéprogram megkövetel tőle, ha kell, még az öngyilkosságtól sem riad vissza. A szektásodás veszélye, az egyéniség felszámolódásának lehetősége végig ott kísért Cronenberg filmjeiben (a Porontyok, a Scanners - 1981, a Karambol, a Videodrome hősei mind-mind egy-egy karizmatikus vezető hatására cselekszenek).
A 2002-ben keletkezett Pók fordulópont a pályán, első megközelítésben nem nevezhető tipikus Cronenberg-filmnek. A történetben a mentálisan zavart hőst játszó Ralph Fiennes visszatér ifjúsága színhelyére, az East Endre, ahol megelevenedik számára a múlt. Ablakokból, utcasarkokról, ajtónyílásokból lesi ki egykori családját és gyermekkori önmagát, próbálja felidézni, hogy pontosan hogyan vezetett a megháborodásához az, hogy az apja megölte az édesanyját, és a szeretőjét hozta a házhoz.
A film kezdő képsorai segítik a nézőt a zavaros (pók)háló kibogozásában - a stáblista alatt málló vakolatrészletek jelennek meg a vásznon, melyek a pszichológiából ismert Rorschach-teszteket idézik (a foltokba mindenki azt lát bele, amit akar, pontosabban, amit a tudattalanja diktál).
A Pók becenévre hallgató Fiennes sincs ezzel másképp - ám hiába próbálja összerakni a múltját az apró töredékekből, emlékfoszlányokból, a történet, amely kibontakozik előttünk, egyre több zavaró tényezőt tartalmaz.
A magyarázat egyszerű - Pók zavart elméje, hasonlóan a Rorschach-teszten átesett páciensekéhez, mindig éppen azt vetíti az adott helyzetbe, szituációba, amit a tudattalanja sugall. Kisfiúként nem bírván megemészteni, hogy szentnek tartott édesanyja szexuális kapcsolatot folytat az apjával, egy kocsmában látott prostituált képével helyettesítette be őt, így a gyilkosságot sem az apja, hanem ő maga követte el a féltékenységtől feltüzelve.
Cronenberg érdeklődése az ezredfordulótól szemmel láthatóan az emlékek, a feldolgozatlan traumák, a múltat meghatározó, így a jelenre is kiható pszichológiai motivációk felé fordul, de ha egy merőben új aspektusból is, még mindig az identitástudat kérdéseire keresi a lehetséges válaszokat.
Az Erőszakos múltban (2005) látszólag hasonló a nyomvonal - a film főszerepét alakító Viggo Mortensent egy szép napon rossz arcú gengszterek látogatják meg, és nem a saját nevén szólítják. Az új név új identitást is jelent, megbecsült kocsmárosból egy csapásra rovott múltú bűnöző lesz, aki maga mögött hagyva a múltját, új életet próbált kezdeni a békés kisvárosban.
Vagy mégsem?
Cronenberg néhány interjújában megemlíti, hogy moziját egy Alfred Hitchcock Észak-északnyugat című filmjéből megismert motívum is megihlette (emlékeztetőül: Hitchcock mozijában az amerikai hírszerzés egy nem létező titkos ügynököt kreál az ellenség megtévesztése céljából, akit ez utóbbiak egy szerencsétlen reklámszakemberrel, Cary Granttel tévesztenek össze; Grant eleinte kézzel-lábbal tiltakozik új identitása ellen, ám az események sodrában nemegyszer belemegy a játékba, és meggyőzően alakítja a szerepét).
Az Erőszakos múlt a Pókhoz hasonlóan egyfelől értelmezhető a múlt személyiségformáló erejének bemutatásaként, másfelől azonban ennél jóval összetettebb módon is, a különböző szerepszemélyiségek mentén - kérdés, hogy egy testről és két lélekről vagy két testről és két lélekről beszélhetünk-e a film kapcsán.
Hogy a Mortensen alakította karakter ki is valójában, és hogy pontosan milyen elemekből épül fel az identitása, az identitásunk, az nem csupán ennek, hanem majd minden David Cronenberg-filmnek a kovásza.
