Rajk Lászlóé volt a szamizdat-butik. Kínálata most a jakobinusokkal kezdődő történelmi ívbe helyezve látható a kiállítóteremben, ő meg a szamizdat és a művészet kapcsolatáról beszél. Szamizdat-művész az, akire a hatóságok azt mondták, hogy az. Szamizdat-mű minden, ami tiltva volt. A szamizdat-művészet kritikai értékelése még várat magára. A tárlóban, üveg alatt A cenzúra esztétikája Harasztitól, szamizdat-kiadásban, Rajk címlapjával: egy férfi a gyúródeszka mellett, a sodrófa egyik oldalán emberi agy, a másikon vörös csillag.
Vattaember, szintén a 80-as évek szava. A kis Rajk, így emlegették akkor, elindult a ´85-ös választáson, és a jelölőgyűlést előre telerakta vattaemberekkel a párt, hogy biztos ők legyenek többen. Ezt a POLIfon szerkesztőségében hallottam. A POLIfon zenei lap volt, nem szamizdat. Pluralizmust hirdetett a zenében, akinek volt szeme, áthallotta. Minden egyes számára egyedi engedélyt kellett kérni, ötször megkaptuk, kétszer nem, Lévai Juli, a főszerkesztőnk egészen a Berecz et.-ig ment föl ez ügyben. Az is baj volt, hogy kiírtuk, ki az olvasószerkesztő. A Szilágyi Saci, aki Sándor tulajdonképp, a Beszélőből.
Üveg alatt a régi Beszélő, akár a Hírmondó, a Demokrata, az ABC-tájékoztató, a Kisúgó, a Vízjel meg a többi. Konrád. Szelényi. Kis János. Petri. Csoóri. Dalos. Zsille. Csalog. TGM. Eörsi. Kundera. Orwel. Bill Lomax. Timothy Garton Ash. Hruscsov titkos beszéde. Rossz stencil, durva papír, halvány betűk, felforgató mondatok. Itt a stencilgép is, mellette Demszky, felszabadult, friss pártelnök-főpolgármester. Épp egy kereskedelmi tévé kamerájának demonstrálja a nyomtatást. Minden mozdulatra emlékszik, gyerekjáték. Picit odébb játéknyomda, akár azzal is lehetett. A terem másik végében egy rakás böhöm, nagy, szürke írógép, Optima és Facit márkájúak. Meg egy brutális rózsaszínű. Mesés jegyzőkönyvek íródhattak ilyeneken. A román Andrei Plesu meséli, hogy náluk, az erdélyi magyar Ellenpontokat leszámítva, azért sem volt szamizdat, mert mindenkinek minden évben engedélyeztetnie kellett az írógépét a rendőrségen: egy szabadon választott Csau-idézetet kellett beadni írásmintaként. De ´68 után tíz évvel még a Csehszlovákiába való román be nem vonulást deklaráló szöveget is betiltották. Totális.
Szamizdatot Müller Pétertől vettem egyszer, akkor még nem Sziámi volt, csak Müller Péter Iván, a Kontroll Csoportból. ´k énekelték, hogy "Besúgók és provokátorok, koncert közben sose gondolok rátok". Eszembe se jutott, hogy tőle kilépve is lefényképezhettek volna. Szerintem ott nem fényképeztek. Az asztalán volt pár ősnyomtatvány. Megvettem az Egy mondat a zsarnokságrólt, akkor olvastam először. Az urbánus ellenzék kiadott népieket is. És a népies ellenzék? Ezt most kérdem, akkor csak azt tudtam, hogy a Bankó Andris, aki a magyar népzenei cikkeket írta a POLIfonba, a báránybőr bekecsén kerek de-kitűzőt viselt. Már nem él szegény. Halott Solt Ottilia, Csalog Zsolt, Petri György, Szabó Miklós is, tényleg történelem kezd már ez lenni.
A hangfalakból Kontroll szól, orosz és magyar szamizdat-zenéket szerkesztettek egymás mellé, Alisza, URH, Akvarium, Bizottság, DDT, Európa Kiadó, Kino, Grazsdanszkaja Oborona ("Beállok a sorba a Mauzóleum elé! Nekrofília, nekrofília"). De nem szólnak cseh és lengyel zenekarok, pedig voltak bőven. Viszont itt van Adam Michnik.
Áthallás, ez is olyan régi szó. Két áthallásos cikket írtam zenéről, angol punk fanzinekről és független lemezkiadásról az AL-be. Ez művészeti szamizdat volt, teljes címén Artpool Letter. Az egyik 1983-ban jelent meg, az AL-ben, ez a Kommunikáció éve volt 1984-ben, a másik, annak nem kellett külön nevet adni. Az 1984-ről az URH-tól hallottam először, 1980-ban: "Nagy Testvéred figyel téged". ´83-ban Orwell könyvét és Burgess Gépnarancsát hoztam haza Angliából, hátizsákban, vonaton. Be voltam szarva rendesen, de csak utólag tanultam meg rá a megfelelő szót: gondolatbűn.
Csempészáru is van itt: franciaországi emigránsok által készített matricatekercs, melyet babkonzerves dobozba zártan csempésztek be Lengyelországba. A matricák a ´84-es választás bojkottjára szólítottak fel. A tájékoztató szöveg szerint a vevő csak 1992-ben bontotta ki. A bab szavatossága lejárt, Lengyelország már új időszámítás szerint élt. A szamizdatból történelmi relikvia, kulturális igazodási pont lett. A szamizdat nemzetközisége, mondja jellegzetes dadogásával Adam Michnik, az első kozmopolita lecke volt számukra, az antikommunista internacionálé munkaformája, kaland az irodalommal, a szabadsággal, az igazsággal.
Szőnyei Tamás
író - Géppel; Centrális Galéria (Bp. V. ker., Nádor u. 11.); megtekinthető január 31-ig; kedd-péntek 14-18, szombat-vasárnap 10-18 óráig, hétfőn zárva. A témáról összeállítást közöl a Magyar Lettre 38., őszi száma.
