Az emberevés szabadsága (Jan Svankmajer filmjei)

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

megannyi információ arról a mérsékelten misztikus, ám csak keresetten

körülírható valamiről, amit - legtöbbször Hollywood könnyű tagadásaként - "európai" filmnek szokás nevezni. Ritka alkalom, kivételes lehetőség, elsősorban azért, mert a most bemutatott darabok szinte bizonyosan el fogják kerülni a hétköznapi forgalmazást. Nem kivétel ez alól Jan Svankmajer Ottóka című filmje sem. Kár, mert pontosan az ő dolgai a legalkalmasabbak arra, hogy az európai mozit ne csak Hollywood antitéziseként láthassuk, vizsgálhassuk, hanem úgy is, mint létező, élő, fejlődő művészetet, ami tart valahonnan valahová, és létezne akkor is, ha Kolumbusz nem fedezi föl Amerikát. Szólunk tehát időben, hiszen az Ottóka megjelenésünk után is látható lesz még egyszer az említett fesztiválon. Sőt abban is bízhatunk, hogy pár hasonló igényű rendezvényre még visszatér. Nincs ezzel semmi baj, belátjuk, Jan Svankmajer filmjeinek nem lenne könnyű helyet találni napjaink magyarországi filmforgalmazási szisztémájában. Nem nagyon nézné azokat sehol se, senki se. Ráadásul ez nem a nézői fogékonyság hiánya miatt van így, pusztán a szisztéma gyermekbetegsége, hiszen nyilvánvaló: ezeknek a filmeknek a tévében lenne a helyük. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy túl sok szappant, mosóport nem lehetne eladni velük. A kör így bezárul, de van egy szalmaszál, amibe kapaszkodhatunk.

S. ezt megelőző, 1997-es mozija, a Gyönyör összeesküvői megtalálható az Odeon videokínálatában, és - tessenek megkapaszkodni - a legkeresettebb kazetták közé tartozik. Persze ennek is megvan az oka. Ami nem más, mint a mű

brutálisan pornográf

volta. Ám mielőtt (ha egyáltalán) ennek részleteibe kéjesen belemennénk, kezdjük elölről az egészet.

Jan Svankmajer a cseh új hullám bajnokaival együtt indult, csak máshogy. Bábos és díszlettervező szakon végzett, Jirí Trnka (a Svejk-figurák alkotója) tanítványaként. A legjobb prágai színházakban dolgozott, de az elismerést a film hozta meg számára. Ez annál is meglepőbb, mert a kor cseh filmje, a műfaj akkor leginnovatívabb, leghaladóbb irányzata éppen annak az ellenkezőjéről szólt, mint amiről az ő munkái. A cseh új hullám a hétköznapok dicséretét zengte, az emberközeli, az emberszagú mozi volt az ő nagy találmányuk. Jan S. viszont a kezdetektől a fantázia ünnepnapjairól beszélt a misztifikáció cinizmusával és a feketénél is sötétebb humorral. Alig kellett húsz évnél valamivel többet várnia, és a világ utolérte; emberei, bábjai gátlástalan garázdálkodásában önmagára ismert.

Igen, embereiről és bábjairól beszélünk. S. filmjeiben együtt játszik ember és báb, állat és tárgy, a legteljesebb összegabalyodásban, látszólagos szerepzavarban. Marionettként esetlenkedő emberek és vigyorogva vérüket ontó, szilaj táncú bábok. Hogy mindez még szebb legyen, a műfajok is bőszen bagzanak nála. Az otrantói kastélyban az animáció egy dokumentumfilmnek látszó tárgyba (ami persze, végül kiderül: játékfilm) van applikálva. Keresetlenül, finoman szólva is. J. Svankmajer filmjeinek a legfeltűnőbb sajátja ugyanis az olvasmányosság. Hihetetlenül könnyű végignézni még a leghosszabb (két órán túli) munkáit is, leginkább hősei nagyfokú aktivitásának hála. A pimasz bábok semmit sem restellenek. Filmek hosszú során át esnek egymásnak, legyűrhetetlen vehemenciával öldösik, püfölik, belezik, filézik egymást, nem riadva vissza semmiféle ágybéli és asztali disznólkodástól sem. Embert esznek a bábok, s bábot az ember. Ügyködésük a pusztulás folyamatos áriáinak a sora, mozgó képek által hipersebességűre gyorsított hervadás.

Nos, ez kétségtelenül nem a hetedik lépcsőfokon hűlő sör mindenekfeletti voltának himnusza. A gátak, gátlások, korlátok között meglelhető, foglár háta mögötti szabadság dicsérete helyett a gátlástalanság, a tettdüh szabadsága. Közös gyökerek, különböző virágok. S. dolgai a cseh szürrealizmus szellemében fogantak, és a jelentős helyi hagyományokkal bíró népi, utcai, piaci marionettjátékok alakjaiban öltenek testet. Kopott fájú, fakult dresszes bábok és öregedő, táskás szemű férfiak, szarkalábas asszonyok gyötrik magukat munkáiban; feladatuk távolról sem egyszerű.

A Faust-lecke

az, amit meg kell oldaniuk. Jan S. a húsz másodpercestől mondjuk harmincpercesig tartó animációs kombinációi után, 1994-ben jelentkezett egy összegző igényű munkával, úgymond egész estés nagyjátékfilmmel. Ennek volt a címe Faust-lecke. Valóban betetőző alkotás. Benne van szinte minden addig használt technikája, minden addigi közlése, tárgya, mint ahogy a föld összes Marlowe-tól Gounod-ig kódorgó Faustja is. Faust különben is saját tárgy, legalábbis a csehek úgy vannak vele (meg tudnám mutatni Prágában a házát). A dolog érdekessége, hogy új hullámos kortársainak emblematikus színésze, a folyton izgága kisembereket játszó Petr Cepek domborít benne. Igaz, ami igaz, el is vitte az ördög, annak rendje és módja szerint. A film díszbemutatója épp a temetése miatt maradt el. A kísértésbe vitt ember, hatalomvágyának és fogyasztói dühének leginkább megveszekedett ittassághoz fogható dáridója után, a másnaposság során felébredő menekülési, mentegetőzési szándékainknak lehetőséget biztosítani persze lehetetlen feladat. Megoldhatatlan lecke. Ám a mai létünk és a fausti lét azonossága még soha sehol nem volt annyira szembeötlő, mint Svankmajernél. Az ő hétköznapi filmjében.

Érthető, hogy az ünnepekben lehet csupán némi enyhet keresni. Ezt teszik a Gyönyör összeesküvői, a lehető legváltozatosabb módszerekkel (részletek a videotékában).

S. a Faust óta háromévente jelentkezik nagyjátékfilmekkel. Most jött el az Ottóka ideje, csupa összegző igényű dolgozat. Azért, mert a harminc év alatt teremtett univerzumot további harminc esztendeig már csak összegezni lehet. Mégis, bábjainak összes disznóságát lajstromba venni legalább annyira képtelen vállalkozás, mintha a sajátjainkkal próbálnánk mi is ugyanezt tenni. Megehetjük az egészet, úgy, ahogy van, maximum. Mint ahogy a kényelmesen Ottókának (Otesánek: fából faragott bábu, cseh) keresztelt őscseh mesealak (Erbennél olvashatni felőle) is teszi minden szembejövő emberrel, állattal, káposztával (pedig tudnia kell, hogy az megárt).

Erről van hát végül is szó, Svankmajernél éppúgy, mint minálunk. Összes sarunkat megenni bár megpróbálhatjuk, de megemészteni úgysem tudjuk. ´t is nehéz.

- turcsányi -

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...