Jelentem: van színház-finanszírozási reformkoncepciója a Fővárosi Önkormányzatnak. A negyvenoldalas dokumentumot a Közgyűlés elfogadta - már csak meg kell csinálni. Ez sem lesz könnyű: anynyira átfogó, hogy nem sok konkrétum következik belőle, és a tehetetlenségi nyomaték és a lejáró szerződések hamarosan okafogyottá, sőt lehetetlenné tehetik: a kreatív szabotázs ideje jött el.
Egy év telt el az új fővárosi vezetés felállása óta - és noha ezen idő alatt a színházi terület számtalanszor jelezte, hogy azonnali, átgondolt és koncepciózus beavatkozást kíván, a viharokkal szegélyezett tavaszi pénzelvonáson kívül semmi nem történt. Illetve mégis: a tizennégy fővárosi teátrum közül ötben meghosszabbították a jelenlegi igazgató mandátumát - három, illetve négy évre -, ami azt (is) jelenti, hogy mélyreható változás 2011-ig nem hajtható végre. Egyrészt azért nem, mert ezekkel az igazgatókkal a főváros az eddigi finanszírozási rendszer alapján köt (vagy kötött) szerződést. Másrészt azért nem, mert ha ezeket az igazgatókat pályáztatás nélkül a helyükön hagyták, semmi alapjuk arra, hogy ne tegyék ugyanezt a többivel is, amikor sorra kerülnek.
*
A precedens a nyár elején teremtődött meg: a József Attila Színház és a Vidám Színpad igazgatójának kinevezését csöndben meghosszabbították. Városházi források (és a magunk olvasata) szerint megegyezés történt a két koalíciós párt között: Léner Péter (akinek a távozásáról már több ciklus óta szó van) a szocialisták, Puskás Tamás a szabaddemokraták kedvezményezettjeként kapta ajándékba három, illetve négy további évre a színházat. Amikor ez történt, a jelenlegi koncepció vázlata még tartalmazta e passzust: "Célszerű, ha a színházak vezetőinek kiválasztása a jövőben minden esetben nyílt pályázat útján történik. Egyes, speciális profilú vagy működési feltételek között működő színház esetében lehetséges meghívásos pályázat." Mire elfogadták, már kikerült belőle. Okkal valószínűsíthető, hogy bármilyen, a színházak művészi teljesítményét is figyelembe vevő finanszírozási koncepció alapvetően érinthetné mindkét intézményt. A kinevezés viszont megakadályozta ezt, és bebetonozta az igazgatókat, valamint a működési formát: a társulatot és a repertoárt.
Már akkor fölsejlett, hogy 2008. január 1-jén újabb három igazgató mandátuma jár le: a Madách Színházé, az Új Színházé és a Mikroszkóp Színpadé. Mindhárom intézmény közhasznú társasági formában működik, vagyis a tulajdonos nem köteles pályázatot kiírni. Bőhm András, a Kulturális Bizottság elnöke Horváth Csaba főpolgármester-helyettest és Demszky Gábor főpolgármestert is bombázta leveleivel, figyelmeztetve őket arra, hogy a koncepció kidolgozása halaszthatatlan, mert 1. pályázatot csak akkor lehet kiírni, ha tudják, mit akarnak, 2. ha ezeket az igazgatókat is meghosszabbítják, akkor végképp befellegzett a változtatásnak.
Nem meglepő, viszont botrányos, hogy sem ő nem kapott választ, sem a koncepció kidolgozásához, illetve végrehajtásához nem fogtak hozzá. A főváros illetékes vezetői nem végzik el a munkájukat; sem azt, amire határidő szorítja őket, sem azt, amit maguk szabtak magukra. Horváth Csabának lövése sincs a színházi területről (kinevezése idején sem volt, azóta sem lett; Demszkytől cinikus gesztus volt az ő kezébe adni a kultúrát, hiszen egy egész területnek azt üzente ezzel, hogy nem számít a munkájuk, véleményük), ezért aztán a szokásosnál is sokkal kiszolgáltatottabb a lobbistáknak meg a fülbesúgóknak.
Az idő letelt, a finanszírozási koncepció a papíron piheni ki megszületése fáradalmait, és amúgy sem tudhatni meg belőle, hogy a fővárosnak mint tulajdonosnak van-e - s ha igen, miféle - elképzelése például az Új Színház jövőjéről. Mert az várható volt, hogy a három intézmény közül ez áll majd az érdeklődés középpontjában. A Madách Színház az elmúlt évtizedekben kialakította sajátos profilját - legföljebb különutas kamaraszínháza, a művészszínháznak tekinthető Örkény Színház kíván némi tennivalót, például meg kéne alapítani, hogy leváljon a Madáchról. Szirtes Tamás profi módon profi és piacképes repertoárt állít elő - aki tud számolni, tudja azt is, hogy ezt még jó ideig nem fogja tudni állami támogatás nélkül működtetni. Sas József egy speciális rétegnek kínálja szórakoztatóipari termékét - ez a helyzet "tokkal-vonóval" kíván alapos megfontolást; Sas hároméves meghosszabbítása ezt egyébként nem zárja ki.
Az Új Színház művészszínháznak szereti emlegetni magát - és noha kétségtelenül vannak ezt a funkciót célzó produkciói, én mégsem sorolnám közéjük. Kedvező fekvése és a többi színházhoz képest még mindig kiemelkedő dotációja azonban (amit még Székely Gábor alkudott ki az önkormányzatnál) vonzóvá teszi - és ez nem feltétlenül kedvezett Márta István igazgatói meghoszszabbításának. A színházra mások is aspirálnának, ha tehetnék; vagyis ha lenne pályázat.
Ha lenne pályázat, a kiírás nemigen tartalmazhatna mást, mint a jelenlegi formát - hiszen az utolsó pillanatban megszavazott koncepció végrehajtási tervéből egy tollvonás sincsen. Ráadásul a nyári precedens megváltoztatását vagy a "hülyék voltunk" kezdetű töredelmes beismerés indokolhatja, vagy az, ha Márta Istvánt rosszabb igazgatónak gondolja a testület, mint Lénert, Puskást és a többieket. Utóbbi lehetséges, csak meg kell mondani, schwarz auf weiss. Bőhm szerint a finanszírozási reform végrehajtásának az sem használna, ha Márta helyett egy másik igazgatót betonoznának be négy évre, ezért előbb a lerövidített - hat hónapos, legföljebb egyéves - meghosszabbítást javasolta, majd ennek totális sikertelensége nyomán Márta meghosszabbítását. A kulturális bizottság pontosan ezt is tette. A kormánypártok tartózkodtak - Bőhm András és Gy. Németh Erzsébet kivételével -, a Fidesz igennel szavazott. De - lapzárta idején legalábbis így tűnik - Horváth Csaba sem hagyja magát, illetve esetleges pártfogoltját: arra kérte Demszky Gábort, hogy ne fogadja el a kulturális bizottság határozatát, és írja ki a pályázatot.
A koncepciót pedig be lehet zárni a páncélszekrénybe, legalább 2011-ig.
