H
A Replika 41-42. száma a titkot mint olyat igyekszik megfogni. "vodások ártatlan mondataira súlyos, hidegháborús sztorik nehezednek, szeku, CIA, sőt X-akták. Sose tudhatod, mi az igazság, minden elképzelhető, ettől örök a titok. Társadalomtudományi folyóirat létére a Replika képes a nem tudományos világban élő számára is érdekes történeteket kínálni (minden szám egy-egy mélyinterjúból szerkesztett monológgal, megannyi életregénnyel indul), külön rovata van az elektronikának (ezúttal a 90-es évek hackeretikája a téma), közöttük pedig jöhet a "tudomány" (most a román történetírás kihívásairól, illetve a természettudományok hermeneutikájáról készült összeállítás, utóbbit már kimondani is hátborzongató). Lapozzunk.
Ha létezik folyóirat, mely fedelén hordja a talányt, az Enigma az. A 24-25. szám teljes egésze Mednyánszky Lászlóról szól. Heroikus munkája fekszik benne Markója Csillának, aki olvasókönyvvé szerkesztette a festő kiadatlan naplójegyzeteit, az általa írott vagy neki küldött leveleket, a róla szóló visszaemlékezéseket, tanulmányokat, a hagyatékával kapcsolatos per iratait. A művészetelméleti folyóirat következő száma folytatást ígér: Mednyánszkyt, a hadifestőt. Legyünk pontosak: ez egy folyóiratnak látszó, vaskos kötet, színes táblákkal illusztrált monográfia-előzetes, mely minden korábbi kísérletnél nyíltabban közelít a művész személyisége és alkotásai közötti összefüggéshez. Magától értetődő természetességgel beszél Mednyánszky homoszexualitásáról, mely egyrészt szabad átjárást biztosított a báró számára az arisztokrácia világából az alsóbb néprétegekébe, másrészt hatott a művészetére is (hogy mást ne mondjunk, egyáltalán nem festett nőket, legfeljebb öregasszonyokat). Markója vázlatról vázlatra keresi a titok nyitját, a naplójegyzetekre támaszkodva sorra veszi Mednyánszky témáit, motívumait, a gondolatokat, amelyek foglalkoztatták, és ahogy ezek festői problémaként materializálódtak.
Mednyánszky önmaga számára írt naplót, de figyelmes olvasóját éppúgy hozzásegítheti műve megértéséhez, mint a magyarázatok, melyeket Petri György fűzött verseihez, szinte sorról sorra: a decemberi Holmiban található szöveg sajnos nem lehet teljes, a költő nem ment végig összes versein, ráunt talán közben, vagy arra gondolt, mégsem akarja annyira megkönnyíteni az utókor dolgát, képzeljenek csak, amit bírnak a-költő-itt-azt-akarta-mondani típusú verselemzés során. Amit pedig nem értenek a jövő bölcsészei, legfeljebb titok marad.
Titokkal "dolgozik" a színház, és ezt kerülgeti az Ellenfény 2000/7. száma is, fiatal rendezőket (Schilling Árpádot, Réthly Attilát) megszólaltatva, zsámbéki szabadtéri naplót közölve (Sebestyén Rita) és a művészet magasából a földre szállva, a tavalyi év igazgatóváltási históriáit feldolgozva. A komoly háttérismereteket sejtető összeállítás (a budapesti struktúra megmaradásáról Sándor L. István, a szegedi táncosok történetéről Sulyok Erzsébet, a zsámbéki ügyről Kondorosi Zoltán) azt is érdekelheti, akit amúgy a "kortárs" tánc- és színházművészet hidegen hagy.
H
Vissza Mednyánszkyhoz: érdekelte az erőszak, a kínzás, a szenvedés, saját szavai szerint volt "szadizmus-periódusa" is; amúgy főművek születtek e rejtélyes vonzalomból.
A Fordulópont Mitől fél a kamasz? című, 9. számát megtöltő tematikus összeállításban olvasható cikkek a kamaszlélek titkai közé próbálnak férkőzni. Három anya (Czike Bernadett, Fehér Márta, Menczel Éva) nagyon életszagú beszélgetésében minden szülő ráismerhet saját gondjaira (vagy megtudhatja, mi vár rá pár év múlva, ha az övéi érnek kamaszkorba). "Profi" lélekbúvár-szövegek (Ranschburg Jenő, Vikár György) vagy egy okos Harry Potter-elemzés (Fischer Eszter) mellett akad keveset vagy közhelyeket mondó írás is. Ettől még a Fordulópont bátran ajánlható minden szülőnek vagy pedagógusnak, aki értelmesen szeretné nevelni a maga vagy a más gyerekét. E kamaszos számban felbukkan a kriminalitás és az erőszak is; erőszakról, agresszióról és ezekkel összefüggésben a mozgókép hatalmáról egyébként több Fordulópontot is összeállított már a szerkesztő, Szávai Ilona.
Akár neki is nyújthat újat a Filmvilág januári számának két cikke a japán animációról, ami egyrészt szakmailag tesz kíváncsivá (hogy a francba ismerheti valaki, ez esetben Varró Attila, Miyazaki Hayao teljes életművét, hogy úgy ír róla, mint aki látta is), másrészt hogy az agresszivitása miatt botrányt kavart Dragon Ball kultúrtörténeti hátterét fölvázoló Láng Istvánban vajon fölmerült-e, hogy a gyerekek e felnőtt tudás nélkül nézik (már ha hagyják nekik).
A 2001. évet természetesen a Stanley Kubrick Ûrodisszeiájának megidézésével indító Filmvilágtól eltérően az önmagát az új évezred filmmagazinjaként kellető Cinema előre tekint: beharangozza az új év "összes mozisikerét". Tizenöt színes újságoldal, huszonkét apró, huszonhét közepes és egy nagyméretű ajánlat: ötven film ötvenkét hétre előre, alapadatokkal, fotókkal, tömör "értékelő" (99 százalékban pozitív) előrejelzésekkel. Néhány európai munka mellett csupa amerikai termék: az a filmipar működik, előre tervez, előre dolgozik, magyaroknak ezen a pályán semmi nyoma. Lenyűgöző, rémes és tanulságos. A Cinema leginkább hozott anyagból él, így ülhetünk ott Irvine Welsh és Bret Easton Ellis alkalmilag közös kocsmaasztalánál, olvashatjuk, mit mond közös dolgairól Björk és Lars von Trier, a speciális effektusok történetén átgyorstalpalva pedig képünk lehet arról, hogyan csinálják odaát, nagyban.
H
A 2000 egyik írása (Hollós Adrienne: A szokás hatalma) párhuzamba állít temérdek szembetűnő, apró jellegzetességet Magyarország, Kanada, Malawi és a Fülöp-szigetek mindennapjaiból. Mind a négy helyről egyforma távolságból rögzíti személyes tapasztalatait. Itt így csinálják, ott meg úgy. Elolvasod, leteszed, és azt kérded, miért is olyan eszement egy ország ez, itt, Európa közepén, holott se egyenlítői hőség, se bőr alá hatoló pára, se sarkvidéki fagy? Rejtély.
Szőnyei Tamás
