Mit mond a betiltott művész? – Ez nem a cicikről szól

Dés Márton kiállítását szerdán tiltották be – ám azóta új helyre kerültek a képek. Az erkölcstelennek felcímkézett kiállítás anyagáról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Hogyan kerültél a Ferencvárosi Pincegalériához?

Dés Márton: Fórián Szabó Noémi, a galéria külső kurátora még februárban indított egy narratív festészeti sorozatot fiatal, pályakezdő művészek eddig készült munkáiból. Nyilván nem válogatás nélkül, de a sorozat egy retrospektív megjelenést biztosított. Noémi nagyon fontosnak tartotta, hogy a fiatal festők egy nagy térben lássák együtt az elmúlt 4-5-6 év munkáit. Pár hónappal ezelőtt engem is felkért egy ilyen bemutatásra, így az én anyagomból lett volna a harmadik kiállítás a sorban.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Mire utal a Friss bontás cím?

DM: Kisméretű képeket festek, és viszonylag sokat. A kiállításra is 200-300 művet vittem. A Friss bontás egyrészt ezt a nagy mennyiséget hivatott kifejezni, másrészt hajaz az angol second hand rendszerre is, egy hatalmas bálára, amikor ócskapiacszerűen kipakolják a dolgokat. De utal a kiállítás vásári jellegére is, illetve a sok régi munkám mellett lettek volna újak is a galériába szánt anyagban, amit pedig a friss szó fejez ki.

MN: Hogyan írnád le a képeidet?

DM: Nem festek fantáziaképeket, a festményeim mind parafrázisok. Van egy Thaiföldről készült sorozatom, amiket egy 90-es évekbeli német útikalauzban lévő fotók alapján készítettem. Visszatérő témám a történelem és a férfi-nő, illetve az azonos neműek kapcsolata. Élethelyzeteket dolgozok fel több ember szerepeltetésével. Van, amikor bizonyos dolgokat kivágok a kompozíció vagy a tisztaság érdekében. Próbálok minél letisztultabban dolgozni. Nem akarok túl sok információval ellátni egy-egy képet. Nem használok egy festményen belül sok színt, inkább kiemelem a nekem legfontosabb színeket.

MN: Mi szerint választottad ki a borítón szereplő „botrányos” képet?

DM: A galéria meghívósablonjához passzoló képet kerestem. Olyan festményt akartam, ami vízszintes, és nem fehér vagy koszos fehér a háttere. Szeretem ezt a képet, jó színei vannak, és dekoratívnak találom.

MN: Hogy lehet az, hogy aki megnyitotta volna a kiállításodat, nem volt tisztában a műveiddel, csak a meghívó lapján szereplő képpel találkozott?

DM: Nekem eddig még nem volt olyan megnyitóm, amit a Humán Ügyek Bizottságának egy tagja nyitott volna meg. Korábban mindig személyes megnyitóim voltak, ahol vagy egy tanárom, vagy egy olyan ember mondott beszédet, akit én is ismertem, és valamilyen módon kapcsolódott az anyaghoz. A galéria új igazgatója azonban nagyon fontosnak tartotta, hogy az elkövetkezendő kiállításokat ezentúl a kerületből vagy egy politikus, vagy egy prominens személy nyissa meg. A narratív festészeti sorozatban eddig résztvevő művészek mind saját maguk nyitották meg a tárlatot. Az enyém lett volna az első, amit egy politikus nyit  meg, akinek nyilván semmi köze a képzőművészethez.

MN: Művészileg serkentően hat rád az a légkör, ami mostanában uralkodik a magyar kultúrában?

DM: Egyrészt engem nagyon inspirál az, ami most van. Úgy érzem, most egy művész érdemben tud véleményt alkotni. Ugyanakkor én nem akarok egy progresszív, polgárpukkasztó képzőművész lenni. Nekem nem ez a célom a művészettel. Én képeket szeretnék festeni, amik tetszenek az embereknek. Vagy nem tetszenek, de van róluk véleményük. Nem akarok konfliktust politikusokkal.

MN: Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy ma Magyarországon fedetlen női keblek egy festményen kiverhetik a biztosítékot?

DM: Ez nem a cicikről szól. Sokkal inkább arról, hogy olyan emberek döntenek olyan dolgokról, amikhez nem értenek. Ha egy politikus dönt egy képzőművészeti alkotás minőségéről, az már régen rossz. Ez az egész nem rólam szól, ennek én csak megittam a levét. Ha pünkösdkor lemegy az ember a kis boltba, akkor a Blikk címlapján ugyanúgy ott van két női mell. Ha ez nem zavar meg senkit a megtisztulásban, akkor két fekete emlő sem teheti ezt az emberrel egy képzőművészeti kiállításon.

MN: Most az Átriumban látható az anyag egy része.

DM: Igen, a héten volt itt édesapámnak egy könyvbemutatója (Dés Mihály: Pesti barokk – a szerk.), amit én illusztráltam, és az elmaradt kiállítás miatt a szervezők felajánlották, hogy a bemutatóra kirakhatnám a képeim egy részét. Úgyhogy most a teljesség igénye nélkül itt lehet megtekinteni a festményeimet.

MN: Mi lesz a kiállítási anyag további sorsa?

DM: A Müszi jelezte, hogy szívesen átvenné a képeket, mert náluk elég nagy tér van ehhez. Továbbá megkeresett még Hajdu Zsolt is, aki most újra divatba akarja hozni a lakáskiállítást. De még át kell gondolnom, hogy milyen koncepcióban szeretném bemutatni a műveimet. Nagyon hirtelen történt minden, és most vizsgáim is vannak, jön a nyár, amikor nem valószínű, hogy érdemes kiállítást csinálni. Egyelőre az Átriumban vannak képeim és a Magyar Képzőművészeti Egyetem saját kiállításán. A továbbiakon pedig még gondolkodom.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.